Megérteni és megbocsátani – László Ervin a párizsi vérengzésről

László Ervin
László Ervin professzor, a nemzetközi hírű tudományfilozófus, a Római Klub egykori tagja, és a Budapest Klub alapító-elnöke
Vágólapra másolva!
A neves tudományfilozófus a VI. Magyar Fenntarthatósági Csúcson elhangzott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy paradigmaváltásra van szükség, és a terrorizmust nem erőszakkal, hanem a megértés erejével kell elfojtani.
Vágólapra másolva!

Szét van osztva, szét van fosztva a világ

László Ervin, a Budapest Klub alapító-elnöke nincs meglepve, hogy olyan kegyetlen terrorista cselekmény történt, mint a párizsi. Úgy véli, az ilyen és ehhez hasonló véres események az emberiség szimptómái.

Annak ellenére, hogy a terrorizmus sok fájdalmat okoz, csak és kizárólag fegyverek útján nem lehet felszámolni Forrás: AFP/Alexandre Schneider

A Föld egyre növekvő népessége, a 7,4 milliárd körüli fő, elért egy olyan pontot, amit az átlag európai polgár nem is sejt, viszont aki sokat járja a világot, láthatja, mennyire polarizált a világ.

- jegyezte meg László Ervin professzor.

A társadalom szétbomlik a kiváltságosokra és azokra, akik nem jutnak hozzá az erőforrásokhoz.

László Ervin rövid portréja

László Ervin filozófia professzor, az MTA külső tagja, 1932 május 12-én Budapesten született. A patinás Yale Egyetemen és New York Állam Egyetemén filozófiát tanított, a Princeton Egyetem vendégelőadója volt. 1970-ben a párizsi Sorbonne Egyetem bölcsészet és humanisztika doktora lett. A Római Klub tagja, később az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézetének volt az igazgatója, valamint az UNESCO elnöki tanácsadója. A Pécsi Tudományegyetem díszdoktora, több tucat könyv szerzője. Szűkebb szakterülete az általános evolúció és rendszerelmélet, valamint a tudományfilozófia. Az elmúlt években sokat foglalkozott a globális klímaváltozás társadalmi hatásainak problémakörével.

Míg emberek milliói nap mint nap a túlélésért küzdenek, addig máshol fényűző és pazarló életmódot folytatnak a mérhetetlenül gazdag, befolyásos emberek.

A világban túl nagyok az aránytalanságok. Egy létszámát tekintve jelentéktelen kisebbség birtokolja az anyagi javak többségét, ezzel szemben százmilliók éheznek és élnek emberhez méltatlan körülmények között Forrás: AFP

A társadalmi, politikai, vallási és klímaproblémák vándorlásra kényszeríti emberek millióit, akik jobb jövőt remélve kénytelenek elhagyni otthonaikat.

A migráns-hullám újabb konfliktusokat szül, amelyek erőszakba torkollhatnak,

és ha nem reagálunk megfelelően, állandó háborús helyzet lesz a jellemző erre a korra.

A terrorizmus és migráció tudati paradigmaváltást is igényel

„Mi az az új tudat, amivel a terrorizmushoz hozzáállnunk?” – tette fel a kérdést. László Ervin professzor úgy véli, a párizsi eseményekre adott háborús válasz megkérdőjelezhető politikai döntés, mert az erőszakra nem lehet az erőszak a válasz. „Ezek az emberek (terroristák –szerk.) nem ördögök és nem teljes mértékben gonoszak.

A terrorizmust valós mozgatórúgóinak megértése nélkül nem lehet legyőzni - véli László Ervin professzor Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Nem sokban különböznek azoktól, akik a fegyverekkel hadonászva, azok pusztító erejét dicsőítve szállnak harcba.” – mondta. „Új szellemiség kell, fontos, hogy milyen tudattal állunk egy problémához. Meg kell kísérelni mélyebb szinten megérteni, hogyan élnek ők mint emberek, mint családok.”

László Ervin professzor, a nemzetközi hírű tudományfilozófus, a Római Klub egykori tagja, és a Budapest Klub alapító-elnöke Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A paradigmaváltás szükségességét hirdető filozófus professzor abban látja a kialakult helyzet megoldásának kulcsát, ha bele tudjuk képzelni magunkat a túlélésért küzdő, frusztrált emberek, családok helyzetébe, akik mélységesen elkeseredettek, és a jobb élet reményében hagyják el otthonaikat.

A migráció olyan válságjelenség, amelynek megoldáas csak világméretű összefogással és szemléletváltással képzelhető el Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Tout comprendre c'est tout pardonner”, azaz „Megérteni annyi, mint megbocsátani „ – idézi a franciák egyik mondását. Meg kell érteni, mitől és miért jönnek, ennek felismerése lehet a jövő kulcsa.

Közös cél csak egy lehet, a mindenki számára élhető világ

Előadásában hangsúlyozta, hogy túl kell azon lépnünk, hogy csakis önmagunk érdekeit képviseljük. Egy szemléltető példával élt: olyan, mintha a jéghegy felé haladó Titanicon nem azzal foglalkoznának az emberek, hogyan meneküljenek meg, hanem azon menne a vita, hogy ki kapjon jobb helyet a fedélzeten.

A legfontosabb cél, egy mindenki számára élhető világ megteremtéséhez paradigmavéltás szükséges Forrás: MTI/Soós Lajos

A mai korban is a nagy francia forradalom jelszavait - szabadság, egyenlőség, testvériség - kellene megvalósítani. A terroristák okozta fájdalom, düh, bosszúvágy nem terelheti el a figyelmünket arról, amire inkább összpontosítani kellene. A cél az, hogy „hogyan lehet ebből a világból egy élhető egységet kihozni, amiben ez az embertömeg meg tud élni”, együtt, egyazon család tagjaiként.

Az élhető világ megteremtése kell hogy legyen az emberi civikizáció legfőbb célja László professzor szerint Forrás: NASA

Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a november végén-december elején esedékes párizsi klímacsúcs milyen eredményekkel zár ilyen konfliktusokkal teli helyzetben. „Nehéz elképzelni”, hogy a teljes összefogásra sor kerülhet – mondta. László Ervin professzor állásfoglalást tett közzé a Budapest Klub weboldalán, melyben bővebben kifejti gondolatait a Párizsban történt vérengzésről.