London már születésekor is multikulturális volt

A világ egy városban: Londoni séta Józan Lászlóval, a Barátok közt színészével utazás
Vágólapra másolva!
London már 2000 évvel ezelőtti születésekor is multikulturális volt, ezt igazolja egy frissen publikált brit kutatás DNS-vizsgálatok alapján.
Vágólapra másolva!

A BBC News honlapján ismertetett kutatás négy egykori londoni maradványainak elemzéseiről számol be: kettő Európán kívülről került a városba, egy a kontinentális Európából, egy pedig született brit volt.

London mindig is sokszínű volt

A kutatók azt tervezik, hogy a továbbiakban még többet elemeznek a húszezer emberi maradványból, amelyet a London Múzeumban tárolnak.

A maradványok között 5500 éves is van. Caroline McDonald, a múzeum vezető kurátora szerint

London színes etnikumú város volt attól a pillanattól fogva, ahogy a római hódítást követően, mintegy 2000 éve létrejött.

"Minden elsőgenerációs londoni valahonnan máshonnan származott - Nagy-Britanniából, a kontinensről, a Földközi-tenger medencéjéből, vagy Afrikából" - emlékeztetett a szakember. Hozzáfűzte: az ősi londoni lakosság története tehát abszolút illik a mai London lakosságára is, "ezek a mi történeteink, ezek az emberek olyanok, mint mi".

Londonban már a kezdetektől sok kultúra találkozott Forrás: AFP/Oli Scarff

Négy ember maradványait kutatták

A Durhami Egyetem tudósaival és a kanadai McMaster Egyetem DNS-laboratóriumával együttműködve a múzeum kutatói négy holttest DNS-ét vizsgálták meg. A négy közül legépebben egy 14 éves lány csontváza maradt fenn, őt a kutatók a Lant utcai kamasznak nevezték el. A DNS-elemzés és fogazata vizsgálata szerint Észak-Afrikában nőtt fel, mitokondriális DNS-vonala Dél- és Kelet-Európában gyakori.

Kék szeme volt, és csontozata arra utal, hogy ősei a Szaharától délre eső térségből származtak.

Nagy utat tett meg, míg Londonba ért, akárcsak sok mai londoni.

A Mansell utcai férfi

Egy másik ős-londoni, akit a Mansell utcai férfiként emlegetnek a kutatók, azok közé tartozott, akik mellé semmit nem temettek, így korábban, a DNS-vizsgálatok és a kémiai elemzések nyújtotta lehetőségek előtt, nem sokat árultak el maradványai. A kutatók most kiderítették, hogy több mint 45 éves lehetett halálakor, sötétbarna haja és barna szeme volt. Mitokondriális DNS-vonala Észak-Afrikából származott, maradványai is afrikai hatásokra utalnak. Fogainak vegyi elemzése szerint ugyanakkor Londonban nőtt fel.

Caroline McDonald, a múzeum vezető kurátora szerint London színes etnikumú város volt attól a pillanattól fogva, ahogy a római hódítást követően, mintegy 2000 éve létrejött Forrás: Youtube

A csontozata alapján olyan csontbetegségben szenvedett, amelyet manapság fehérjedús étrend következtében kialakuló cukorbetegséggel hoznak összefüggésbe. Ez a felfedezés meglepte a tudósokat, mivel a modern populációban ez a betegség főleg nyugati fehér férfiakat érinti.

A Gladiátort is vizsgálták

A Gladiátorként emlegetett harmadik ember koponyáját 38 további 18-45 év közötti férfi koponyájával együtt találták meg. Mindegyik erőszakos halált halt. A vizsgált férfi valószínűleg gladiátor volt, halálakor 36-45 éves lehetett.

Súlyos sérülések begyógyult nyomai voltak a koponyáján, tehát halála előtt erőszakos támadásoknak lehetett kitéve.

Anyai vérvonala Kelet-Európára és a Közel-Keletre jellemző. A Gladiátor nem Londonban született, de élete ott ért tragikus véget. Fejét levágták, és közszemlére tették.

A férfi, aki nő volt

A negyedik vizsgált személy a Harper úti asszony, ő az elsőgenerációs londoniak közé tartozott. Barna haja, barna szeme volt, és jó pár évvel a város alapítása után hunyt el.

A város ma is az egyik legszínesebb európai metropolisz Forrás: Thinkstock

Római edényekkel és javaival temették el. Fogazata kémiai vizsgálata arról árulkodott, hogy a brit szigeten született. Családja a római hódítók életstílusát vette át. Külön érdekesség, hogy a Harper úti asszony kromoszómái szerint genetikailag férfi, ugyanakkor fizikailag nő volt.

A tudományos feltárás tovább folytatódik. A kutatás részletei és az elemzett maradványok egy pénteken megnyíló kiállításon mutatkoznak be a London Múzeumban.