Ammónia szivárgott a Nemzetközi Űrállomásról

This NASA TV image obtained November 6, 2015 shows astronaut Scott Kelly as he makes an inspection on the International Space Station. Two US astronauts stepped out on a risky spacewalk Friday to complete the repair of an ammonia cooling system at the Int
Maradt még feladat
Vágólapra másolva!
Maratoni, mintegy nyolcórás űrsétát tett pénteken a Nemzetközi Űrállomás két amerikai űrhajósa, amelynek során a hűtőrendszer feltöltése közben ammóniaszivárgást kellett megszüntetniük.
Vágólapra másolva!

Scott Kelly parancsnok és Kjell Lindgren mérnök 7 óra 48 percet töltött a világűrben a hűtőrendszer helyreállításán dolgozva. A műveletek közben néhány cseppnyi ammónia elszivárgott, de ez nem jelentett veszélyt az asztronautákra. Ennek ellenére

időt veszítettek azzal, hogy ellenőrizniük kellett a szkafandereiket,

nem jutott-e a mérgező anyagból öltözékükre. Az amerikai űrhivatal, a NASA tájékoztatása szerint ezt sikerült elkerülni.

Megsérült az egyik űrhajós kesztyűje

További időt vesztettek az űrhajósok azzal, hogy a Kelly jobb kezén lévő kesztyűn sérülést fedeztek fel, amely azonban mint utóbb kiderült nem volt jelentős. Bármilyen komolyabb sérülés veszélyezteti a szkafander hermetikusságát, az űrhajósok biztonságát.

Maradt még feladat Forrás: AFP/NASA TV

Nem volt már idejük

A NASA abban bízott, hogy a két űrhajósnak lesz ideje arra, hogy elpakolják a tartalék hűtő elemeit. Kelly és Lindgren azonban kifutott az időből és ez a feladat a következő űrsétákra maradt - mondta Dan Huot, a NASA szóvivője. Hozzátette, hogy

erre az évre már nem terveznek több űrsétát.

Az amerikai űrhivatalnak törölnie kellett azokat a terveit is, amelyek szerint az ISS-t felszerelik két új dokkolóegységgel. Előreláthatólag ugyanis 2017-ben köt ki az űrállomáson az első, asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi űrhajó.

Jövőre próbálkoznak újra

Az első dokkolóegység azonban idén júniusban megsemmisült, amikor két perccel az indítás után felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, amely egy teherűrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Űrállomásra. A második dokkolóegységet jövőre küldik egy újabb SpaceX teherűrhajóval.

Most az oroszok a taxisok

Huot szerint a jövőbeli űrsétákon folytatják az ISS-t felkészítését az ilyen űrhajók fogadására.
Az amerikai űrhivatal 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért jelenleg - az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig - orosz Szojuz űrhajókkal küld fel és hozat le űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re. A NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és az űrkutatási hivatal régi szerződéses partnere, a repülőgépgyártásáról közismert Boeing cég.