Halak, amelyek nem tudnak úszni, inkább gyalogolnak

Pettyes kézhal

A békahalak a halak egy különleges csoportját alkotják. Közös jellemzőjük, hogy nagyon rossz úszók, viszont úszóik az aljzaton való járkáláshoz alkalmazkodtak.

A békahalakat (Antennariidae) a 18. században összetévesztették a valódi békákkal. Ez nem is akkora bolondság, mint amilyennek elsőre hangzik. A horgászhalak közé tartozó halak ugyanis igen különös megjelenésűek. Ráadásul a halak evolúciós kapcsolatának megfejtésére végzett első genetikai tanulmány újabb fejtörést okozott a szakembereknek: egyelőre nem tudják, pontosan hogyan osztályozzák ezeket az állatokat.

Alig tudnak úszni

Amikor azt mondom az embereknek, hogy léteznek halak, amelyek nem tudnak úszni, csak kicsit túlzok”

– mondta Rachel Arnold, a seattle-i Washington Egyetem kutatója. „Valójában ügyetlenül csapkodnak a farkukkal, így próbálják magukat előrejuttatni a vízben, de ez nem túl gyors haladási módszer.”

A zöld békahal algákkal álcázza magát Forrás: Wikimedia Commons

A halak közlekedését segíti, hogy képesek a benyelt vizet kilövellni a kopoltyúik mögötti kis nyíláson. „Ez gyorsnak hangzik – lökhajtás, igaz? –, de mégis meghökkentően kevéssé hatékony” – mondta Arnold.

A gyaloglásban sem túl ügyesek

Úszás helyett a családba tartozó több tucatnyi halfaj általában gyalogol.

Egyszerre az egyik mellúszójukat előre téve vonszolják magukat a tengerfenéken

a világ trópusi és szubtrópusi vizeiben. Arnold genetikai vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy a békahalakhoz tartozhatnak más víz alatti „gyalogosok”, így a kézhalak is.

A tömzsi, dudoros kinövésekkel borított kézhalaknak 14 fajuk ismert. Nevüket onnan kapták, hogy úszójuk vége járás közben szétterpesztve emberi kézre emlékeztet.

Pettyes kézhal Forrás: Wikimedia Commons

Horgászásban viszont profik

E halak lomhaságánál csak az étvágyuk nagyobb: falánk ragadozók. Ugyanúgy horgásznak, ahogy az emberek: végtelen türelemmel és csalival.

A halak hátúszójának elülső tüskéi színpompás csalikká alakultak: nyúlványok, amelyek féregként vonaglanak, botra akasztott pompomok, csíkos, szemfolttal ellátott csomók.

Az odacsalt élőlényeknek alig 10 ezredmásodpercük marad, mielőtt magával szippantja őket az a rendkívüli szívóerő, amelyet a hatalmas szájak hirtelen kitátásával keltenek e ragadozók.

Két nagy csoportra oszthatók

Arnold munkája arra utal, hogy genetikai – és petefészekbeli – választóvonal húzódik a békahalak kiterjedt csoportjának két evolúciós ága között.

Az egyik csoport nőstényeiben lapszerű szervek növekednek, amelyek egy pár csővé tekerednek fel.

Egyes fajok petéket tartalmazó, hosszú, kocsonyás szalagokat préselnek ki. A megtermékenyítés után a szalag feloldódik és az embriók szétsodródnak.

Csíkos békahal Forrás: Wikimedia Commons

A másik csoportba tartozó nőstények, köztük a kézhalakéi is, csomószerű petefészkeket növesztenek,

és a megtermékenyített petéket több napig gondozzák. Néhány fajnál a szülő felszedi a petecsomót és a testére tapasztva hordja. Más fajok a farkukat használják bölcsőként. Ez még esetlenebbé teszi az úszási próbálkozásaikat.