Több utódot nevelnek fel a szerelmes zebrapintyek

Zebrapintyek
Zebrapintyek
Vágólapra másolva!
Jót tesz a zebrapintyek fiókáinak a "szerelemházasság": több utódot nevelnek fel azok a madarak, amelyek maguk választották ki párjukat.
Vágólapra másolva!

A bajorországi Seewiesenben lévő Max Planck Ornitológiai Intézet kutatói szerint a kényszerű partnerkapcsolatokban gyakrabban maradnak terméketlenek a tojások. A kutatók a vizsgálat során engedték, hogy a zebrapintyek párba rendeződjenek, majd a "szerelmespárok" felét szétválasztották és egy másik partnerrel hozták össze. Egy darabig kettesben tartották őket, ez idő alatt azoknál a pároknál is megszilárdult a kapcsolat, amelyek nem önszántukból választották egymást.

Zebrapintyek Forrás: Wikipedia Commons

A párok által rakott tojások számában nem volt különbség, a kényszerből párba álló zebrapintyeknél azonban több tojás tűnt el vagy maradt terméketlen.

- fejtette ki Malika Ihle, a tanulmány szerzője. Ekkor elsősorban az apa felelős a fészekért. A kényszerített partnerségben élő hímek ebben a fontos időszakban kevesebb figyelmet szenteltek a fiókáknak.

A madárcsapatba visszatérve a kényszerpárok gyakrabban váltak szét, mint a "szerelmespárok", de legtöbbször ők is egy életre együtt maradtak. Az eredményeket a PLOS Biology szakfolyóiratban publikálták.