Hatalmas gleccser fehérlik a Mars felszínén

marsi gleccser, mars vörös bolygó
A különleges marsi jégsapka közelről
Vágólapra másolva!
A Mars Express általában részletes képeket készít a Mars felszínéről – most azonban egy távolabbi, nagyobb területet magába foglaló képet küldött, rajta egy hatalmas marsi gleccserrel.
Vágólapra másolva!

Az ESA Mars Express szondája általában 300 kilométer magasan kering a vörös bolygó felett, ezúttal azonban 9900 kilométerre emelkedett, hogy panorámafotót készíthessen a planéta felszínéről.

A Mars Express panorámafotója a bolygóról Forrás: ESA

A képen több geológiai érdekességet is felfedezhetünk, például a fagyott vízből és szén-dioxidból álló fehérlő jégsapkát, amely évszakonként változtatja formáját. A fotó közepén a planéta felföldjeit láthatjuk, becsapódási kráterekkel szabdaltan. Felül bal oldalt a Hellas becsapódási kráter látható – amelynek csak egy részlete fért rá a képre, ugyanis

2200 kilométeres átmérőjével ez a bolygó egyik leghatalmasabb krátere.

A terület valószínűleg nagyon öreg, és a kőzetek összetétele vulkáni aktivitásról árulkodik.

A különleges marsi jégsapka közelről Forrás: ESA

A fotó felső része azért ilyen homályos, mert a felszínt felhők fedik – de ezek korántsem olyanok, mint a földi felhők, hiszen a bolygó légköre nem oxigénből és nitrogénből, hanem nagyrészt szén-dioxidból és kisebb részt vízgőzből áll.