Kihaltnak hitt nautilust találtak Pápua Új-Guineában

nautilus
A kérges nautilus egyik példánya - az orvhalászok számára nagyon különleges a puhatestű háza
Vágólapra másolva!
A vadászat és a klímaváltozás miatt fogyatkozott meg annyira a kérges nautilus száma, hogy kihaltnak hitték – most azonban egy biológusnak természetes élőhelyén sikerült lencsevégre kapnia a kis fejlábút, ami azt bizonyítja, hogy mégsem halt ki még a faj.
Vágólapra másolva!

Már majdnem 30 éve nem láttak élő példányt a kérges nautilus (Allonautilus scrobiculatus) fajból, ezért a kutatók kihaltnak nyilvánították őket. Most azonban Peter Ward biológus Pápua Új-Guineában, a Ndrova-sziget közelében lencsevégre kapott néhány állatot, sőt, a felszínre is hozott belőlük, hogy pontosan tanulmányozhassa: hogyan élte túl a faj az elképesztő mértékű egyedszámcsökkenést.

Majdnem 30 éve nem látta őket senki

Ward és kollégája, Bruce Saunders először júliusban fedezte fel a nautilusokat, de csak most sikerült fotókat és mintákat gyűjteni belőlük. A különleges állatokat 1986 óta senki nem látta, ezért a felfedezés nagy jelentőséggel bír.

Az orvhalászat tizedeli őket

A kérges nautilusokat az éghajlatváltozás következtében eltűnő élőhelyeik és a halászat tizedelte meg – házát ugyanis gyakran turistaparadicsomokban árulják jó pénzért. Bár a most felfedezett populáció sem túl népes,

még mindig fenyegeti a veszély, hogy egy-egy egyedük halászhálók fogságába kerül, és újra veszélybe kerül túlélésük.

Igazi különlegességnek számít a háza

„Nemcsak láttuk őket, de képeket is készítettünk róluk” – írta le a National Geographicnak Ward. – „Rögzítettünk rájuk követőchipeket is, hogy rájöhessünk a túlélésük titkaira.”

Az Allonautilus scrobiculatus háza egyébként sokkal redősebb és sikamlósabb, mint a többi nautilusé, ezért

igazi különlegességnek számít az orvhalászok között.

„Ha egyszer eltűnnek egy területről, nem lehet őket visszatelepíteni” – mondta el Ward. – „Ha ez így folytatódik, az illegális halászat következtében teljesen kihalhatnak.”

A kérges nautilus egyik példánya - az orvhalászok számára nagyon különleges a puhatestű háza Forrás: Wikimedia Commons

Mintákat vettek belőlük

A kérges nautilus nagyon szűk területen él, mivel szervezetének kifejezetten hideg vízre van szüksége a túléléshez. Ward és kollégája ezért ilyen hőmérsékletű vízben hozta felszínre az elfogott egyedeket, amelyekből mintákat vettek, majd visszaeresztették őket ugyanoda, ahol befogták őket.