Oltással mentenék a tasmán ördögöt

tasmán ördög
Vágólapra másolva!
Felcsillant a remény a tasmán ördög megmentésére, mivel ausztrál kutatók nagy lépést tettek az erszényest tizedelő rákbetegség elleni oltóanyag kifejlesztésében.
Vágólapra másolva!

A tasmán ördögöket (Sarcophilus harrisii) a DFTD (Devils Facial Tumour Desease) nevű arcdaganat tizedeli, a pofájukat megtámadó rákbetegség, amely harapásaik által terjed, 1996-ban jelent meg Tasmánia északnyugati részén. Azóta járványméreteket öltött, ami miatt 90 százalékkal csökkent a tasmán ördögök egyedszáma.

Oltással harcolnak a daganat ellen

A tasmániai Menzies Egyetem szakembereinek sikerült az oltóanyaggal folyó kísérletekben elérni, hogy az erszényes immunrendszere felvegye a harcot a pusztító betegséggel szemben.

A kutatók laboratórium körülmények között növesztettek arcdaganatokat, majd elpusztították azokat, és az ilyen tumort gyulladást okozó és a szövetek helyreállítását elindító anyaggal vegyítették. Az ily módon előállított oltóanyaggal elérték, hogy felismerje és megtámadja a daganatot az állat immunrendszere, amely korábban nem vett tudomást a tumorról - közölte szerdán a tasmániai egyetem.

A tesztelés első szakaszába hat állatot vontak be a szakemberek. Az immunizációt oltóanyagok sorozatának hat hónap alatt történt beadásával érték el.

A DFTD (Devils Facial Tumour Desease) nevű arcdaganat által gyötört állat Forrás: Wikimedia Commons

Több állatot kell bevonni

A kizárólag az Ausztrália melletti Tasmánia szigetén élő, legnagyobb testű húsevő erszényes ragadozó egészséges egyedeiből a szakemberek az elmúlt években pótállományt hoztak létre a sziget keleti részén fekvő Mária-szigeten

Ebből 15 egyedet fognak bevonni a tesztelések következő szakaszába. A nagyobb számú próbák segítik a tudósokat abban, hogy megfejtsék az állatok immunrendszere által adott különféle válaszokat az első próba alatt.

"Összességében ezek jó válaszok voltak, de szükségünk van több állatra ahhoz, hogy a próbák a tudományos kísérletek szabályainak megfeleljenek" - hangoztatta Alex Kriess, a kutatócsoport tagja.

Ahhoz, hogy teljeséggel megbizonyosodjunk az oltóanyag hatásosságáról, szükség lesz terepszintű próbákra több száz állat részvételével - tette hozzá. A szakemberek azt remélik, hogy hosszútávon sikerül egyetlen vakcinát kifejleszteni a vadállatok megvédésre.