A Marson nagyon kékek a naplementék

Mars, naplemente, Spirit
Vágólapra másolva!
A Marson akár két órán át is eltarthat a szürkület, miután a Nap már lebukott a horizont alá. Még érdekesebb, hogy a vörös bolygón kékek a naplementék. A NASA Opportunity Mars-járója készített róla felvételeket.
Vágólapra másolva!

A marsi légkörben sok a por, és szétszórja a vörös fényt. Emiatt a naplementék kéknek tűnnek, látványos kontrasztban a narancssárgás, néhol barnás, néhol vöröses felszínnel. A NASA a Vine videomegosztón tette most közzé az Opportunity szonda négy évvel ezelőtt készült felvételeiből egy részletet egy marsi naplementéről:

A time-lapse videó 2010 decemberében készült

A földi légkör a napfény kék és ibolyaszínű sugárzását szórja szét, ezért tűnik a naplemente sárgás, majd fokozatosan vörös színűnek, ahogy a napfénynek egyre vastagabb légrétegen kell áthatolniuk.

Jó eszköz a légkör vizsgálatára

A marsi légkör legalsó, troposzférának nevezett rétegében lebeg a legtöbb por. A troposzféra a Marson a 40 kilométeres magasságig terjed, vagyis a légkör legalsó rétege nagyjából kétszer olyan vastag, mint a Földön.

Nem biztos azonban, hogy a Marson pontosan olyan színárnyalatokban játszik a naplemente, mint ahogyan az Opportunity panorámafelvételeket készítő kamerája, a Pancam mutatja – mondja dr. John Bridges, a Leicesteri Egyetem bolygókutatója. A kutató szerint figyelembe kell venni, hogy a kamera úgynevezett hamisszínes felvételeket készít.

Egy kép az Opportunity készítette felvételből Forrás: NASA/JPL-Caltech/Cornell/Texas A&M

Aprónak tűnik a Nap

Ezeken a képeken bizonyos hullámhosszoknak bizonyos színeket feleltetnek meg, hogy jobban elkülöníthetők legyenek. Ami viszont mindenképpen érdekes Bridges szerint, hogy milyen kicsinek látszik a Nap a földi naplementékhez képest.

A felvételeket a marsi légkör összetételének elemzésére használják a bolygókutatók. Jelenleg is nyitott kérdés, hogy milyen magasságig száll fel a por a felszínről.

Az Opportunity már 3940 napfelkeltét ért meg a Marson Forrás: NASA Jet Propulsion Laboratory