Akár be is téphettek a dinoszauruszok

dinoszaurusz, felfedezés, Argentína, Dreadnoughtus schrani
Dreadnoughtus schrani
Vágólapra másolva!
Egy legalább 100 millió éves, fosszilizálódott pszichedelikus gomba arra utalhat, hogy a dinoszauruszok alkalomadtán könnyen hallucinálhattak.
Vágólapra másolva!

A fűkalászon megtelepedő anyarozst egy borostyánba zárva találták meg Burmában. A lelet kora alapján a gombaparazitához könnyedén hozzáférhettek az őshüllők is.

A borostyánba zárt kalász és a rajta élősködő anyarozs maradványa Forrás: Oregon State University

Kéz a kézben fejlődtek

A Paleodiversity szakfolyóirat 2015-ben megjelent számában ifj. George Poinar, az Oregon Állami Egyetem kutatója arról beszélt, hogy a mostani lelethez hasonló pázsitfűfélék és a rajtuk élősködő gombák már több, mint 100 millió éve – a borostyánt kiásó német paleontológusok szerint 199,6-145,5 éve - jelen lehetnek, és nem 30 millió évvel a dinoszauruszok kipusztulása után fejlődtek ki.

„Ez egy nagyon fontos felfedezés, mely segít megérteni azon perjefélék evolúciójának idővonalát, melyek ma az emberi táplálék alapját képezik.” – mondta Poinar. „Emellett azt is láthatjuk, hogy a parazita gombák is legalább ilyen régóta jelen vannak, és hallucinogén hatású, toxikus anyagaikkal mérgezik az őket elfogyasztó élőlényeket. Meg vagyok győződve arról, hogy a sauropoda dinoszauruszok is fogyasztottak belőle, a rájuk gyakorolt konkrét hatásokat azonban lehetetlen megmondani” – tette hozzá a kutató.

Az LSD prekurzora

Az anyarozs kemikáliája az LSD prekurzora. A prekurzor olyan vegyület, mely egy másik vegyületet előállító reakcióban vesz részt. Korábbi tanulmányok már kimutatták embereknél, hogy az anyarozsfogyasztás többek között mániát, pszichotikus és hallucinációs tüneteket okoz, valamint izomgörcsöt eredményez. Hatására a vérerek görcsbe rándulhatnak, a legsúlyosabb következmény pedig akár üszkösödés is lehet.