Huszonhat éves a világ legöregebb macskája

legidősebb macska
Tiffany Kettő idén március 13-án lesz huszonhét éves
Vágólapra másolva!
Egy huszonhat éves kaliforniai cica lett a világ legidősebb élő macskája. Ez emberi évekre átszámolva százhuszonegy évet jelent. 
Vágólapra másolva!

A Tiffany Kettő névre keresztelt kedvenc nem panaszkodhat, hiszen amellett, hogy szép kort megélt, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ legidősebb élő macskája.

Az 1988. március 13-án született cicát gazdája, Sharon Voorhees egy kis állatboltból hozta el hathetes korában. „Életem legjobban elköltött pénze volt” – lelkendezett Voorhees, aki 10 dollárt áldozott a teknőctarka macskára. Az állat matuzsálemi kora ellenére jó erőnlétben van, szaglása és látása is kiváló, egyedül vérnyomása rendetlenkedik néha. Ha szerencséje van, jövő hónapban a huszonhetet is betölti.

Tiffany Kettő idén március 13-án lesz huszonhét éves Forrás: guinnessworldrecords.com

A megfelelő körülmények között tartott házimacskák általában tizennégy-húsz évig élnek. Bár Tiffany Kettő figyelemre méltó jelenségnek számít fajtársai között, nem ő az abszolút csúcstartó. A valaha élt legidősebb ismert cica, Krém Puffancs harmincnyolc éves volt 2005-ben bekövetkezett halálakor.