Távoli jeges égitestek titkait remélik megfejteni a Plútó vizsgálatával

A Plútó illusztrációja a Hubble Űrteleszkóp adatai alapján

Első alkalommal érkezik ember alkotta űreszköz a Plútóhoz, a Kuiper-öv egyik objektumához, így a találkozó a tekintetben is hasznos információval szolgál, hogy milyen képződmények találhatóak általában a távoli jeges égitesteken - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

Mint Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons és a törpebolygó keddi találkozásáról az Mta.hu-nak kifejtette, az űreszköz műszereire komoly feladat vár, hiszen a találkozó nagy sebességgel történik, és rövid idő alatt kell a célpontokat elemezni.

A Plútó illusztrációja a Hubble-űrteleszkóp adatai alapján Forrás: Wikimedia Commons

Közelebb lesz a New Horizons, mint a holdjai

A találkozás a Földtől 7,5 milliárd kilométerre lesz, a New Horizons az öt hold pályájánál közelebb halad el a Plútó mellett, 12 500 kilométerre a törpebolygó felszínétől, méghozzá az eddigi megfigyelések alapján a Plútó legváltozatosabbnak mutatkozó oldala felett.

Néhány órával a közelítés után a szonda "visszatekintve" a Plútó légkörén áthaladó napfényt is megfigyeli, ami pontos összetételbecslésre ad lehetőséget.

Néma marad, amíg elhalad

A közelítéskor az űreszköz teljesen "néma" marad, ez idő alatt semmilyen információt nem továbbít a Földre.

Ilyen közel kerül majd a New Horizons a Plútóhoz és a Charonhoz júliusban (fantáziarajz) Forrás: U.S. Civilian/Public Domain/Courtesy Photo

A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés a találkozás után kilenc hónappal érkezik meg.

Veszélyt jelenthetnek a porfelhők

Kereszturi Ákos kitért azokra az aggályokra, amelyek szerint a holdak pályasíkjában az adott égitestek felszínéről származó porkorong lehet.

Egy ilyen porfelhőn történő, nagy sebességű áthaladás nem veszélytelen, ezért az elmúlt hónapokban a LORRI-kamerával poranyagot kerestek, de nem akadtak a nyomára, így az eredeti útvonal biztonságosnak tűnik.

Hasonlóan megnyugtató eredményt kapott az MTA CSFK Kiss Csaba vezette kutatócsoportja is, amely a Herschel-űrtávcső mérései alapján kizárta, hogy számottevő poranyag fordulna elő.

Felszíni és légköri mérések készülnek

A tudományos terveket ismertetve a kutató elmondta, hogy a legrészletesebb mérések a Plutóról, főleg a törpebolygó felszíni és légköri jellemzőiről készülnek. Mivel a Plútó lassan forog, a nagy felbontású képek ugyanazt az oldalát, az északi féltekét mutatják majd, a becslések alapján maximálisan 0,5-1 kilométeres felbontással.

A Föld, a Hold (balra felül) és a Plútó méretét szemléltető infografika. A törpebolygó még sok titkot rejt Forrás: Origo

A "túloldalt" mutató legrészletesebb felvételt július 11-én rögzítették 38 kilométeres felbontással. Emellett az űrszonda felvételeket készített a törpebolygó Charon, Nix és Hydra nevű holdjairól is.

Gejzíreket és óceán nyomait keresik

Érdekesnek ígérkezik a vizsgálat abból a szempontból is, hogy vajon van-e máig fennmaradt nyoma az ősi, holdakat kiszakító becsapódásnak. Arra is sokan kíváncsiak, mennyiben különbözik a Plútó a Neptunusz Triton holdjától. Nem volna meglepő, ha a fagyos Plútón nitrogéngázt pöfékelő "gejzírekre" bukkannának.

A Plútóról nézve a Nap csupán egy nagyon fényes csillagnak tűnik (fantáziarajz) Forrás: ESO/L. Calçada

Sokan arra számítanak, hogy az égitest változatos tektonikus mintázatot mutat, mivel a felszíne alatt egykor talán óceán volt, emellett a közeli Charon holddal fennálló árapálykapcsolat is deformálhatta az alakját.

A Naprendszerről is többet tudhatunk meg

Az eredmények a Naprendszer egyéb objektumairól szerzett tudást is gyarapítják. A becsapódásos krátereknek a Plútó felszínén megfigyelt méreteloszlása a Kuiper-öv objektumainak méreteloszlására utal, utóbbi pedig a Naprendszer peremvidékének fejlődéstörténetéről árulkodik. A Plútó forgástengelyének sajátos helyzete is hasznos felismerésekhez segíthet hozzá -

sok, Naprendszeren kívüli planéta ugyanis annyira közel kering a csillagához, hogy annak fénye mindig csak az egyik oldalát világítja meg.

A fő kérdés ezekben az esetekben, hogy az illékony felszíni anyagok mind az árnyékos oldalra vándorolnak-e, vagy sem. A két rendszer között ugyan sok a különbség, a Plútó jelenlegi állapota mégis érdekes példával szolgálhat a hasonló "aszimmetrikus" égitestek megértéséhez.