Fenyegető tűpárnák, apró méregzsákok, tengeri pitbullok

A tengerparti nyaralást, ha figyelmetlenek vagy felelőtlenek vagyunk,elronthatja néhány,amúgy ártalmatlannak látszó tengerlakó

Az Adria romantikusan szép horvátországi partszakasza mágnesként vonzza a vízparti felüdülésre vágyókat. A strand kristálytisztán áttetsző és bársonyosan simogató vízébe gázolva sem árt azonban némi óvatosság. Ha nem vagyunk figyelmesek, esetenként egy-egy apró tengerlakó megkeserítheti a nyaralásunkat.

Nincsenek ijesztő szörnyek, a helyzet sokkal prózaibb

Bevetjük magunkat a kristálytiszta vízbe, távolabb kerülünk a parttól, és amikor észrevesszük, hogy hirtelen eltűnt alólunk az aljzat kontúrja, gyakran megfoghatatlan félelmek tolulnak fel a tudatalattinkból.

Nagy fehér cápa hátúszója. Az Adriai-tengeren extrém ritkák az emberre potenciális fenyegetést jelentő cápafajok Forrás: Origo

Ezek a gyomorszorító félelmek legtöbbször egy hatalmas cápa képében jelennek meg a képzeletünkben.

Naplemente az Adrián. A mediterrán cápafajok közül 27 honos az Adriai-tengerben, de ezek többsége nem jelent semmiféle fenyegetést a fürdőzőkre Forrás: Elter Tamás

Annak ellenére, hogy az Adriai-tengerben előfordulnak cápák (összesen 27 faj),

a matematikai esély, hogy cápa támadjon ránk, kisebb, mint hogy elvigyük az ötös lottó több milliárd forintos főnyereményét.

Az adriai partvidéken eltöltött szünidőt ennél sokkal prózaibb apróságok keseríthetik meg.

A tengerparti nyaralást, ha figyelmetlenek vagy felelőtlenek vagyunk, elronthatja néhány, amúgy ártalmatlannak látszó tengerlakó Forrás: Elter Tamás

Egy kis adriai oceanográfia

A mintegy 134 000 négyzetkilométer kiterjedésű, 860 kilométer hosszú és átlagosan 160 kilométer széles Adria tipikus, úgynevezett epikontinentális sekélytenger. Az északi medence átlagmélysége, nagyjából Ancona - Sibenik vonaláig 50 méter, és sehol nem haladja meg a 75 méteres vízmélységet. Ettől délre, a tenger középvonalában helyezkedik el az Adriai-árok, amelynek legnagyobb mélysége 266 méter. A Horvátországhoz tartozó Jabuka és Palagruza között kezdődő mélytengeri medence rejti az Adriai-tenger legnagyobb 1230 méteres mélységét. Innen az Otrantói-szorosig fokozatosan 800 méterre emelkedik az aljzat. A tengerjárás (az árapályjelenség) az Adrián mérsékelt, az északi régióban éri el a legnagyobb 08-1,2 méter közötti szintkülönbséget. Az áramlási rendszert a keleti partok mentén a délkelet-északnyugati irányú, és a Kisázsiai-áramlat Jón-tenger felől érkező ága határozza meg; a nyugati oldalon pedig egy északkelet-délnyugati irányú hűvösebb áramlat. A déli medence sótartalma 37-38 súlyezrelék, amely magasabb a világtenger átlagánál, az északi területeken ez az érték 34 súlyezrelék körüli, amely megfelel a világóceáni átlagnak.

A parti öv szúró-bökő tüskepárnái

Az Adriai-tengerben a tüskésbőrűek (Echinodermata) népes birodalmát, a tengeri csillagok, tengeri uborkák, kígyókarú csillagok és tengeri liliomok, valamint a tengeri sünök osztályát számos faj képviseli.

A fekete tengeri sünök (Arbacia lixula) igen gyakoriak a part menti sziklákon Forrás: Origo

Ezek a rendkívül változatos és többnyire szemet gyönyörködtető állatok nem okozhatnak semmilyen kellemetlenséget a fürdőzőknek, a tengeri sünök kivételével. Utóbbiak közül azonban különösen két fajra érdemes odafigyelnünk, a fekete tengeri sünre (Arbacia lixula) és a hozzá nagyon hasonló kővájó sünre (Paracentorus lividius).

Vannak tompa tüskéjű, ezért veszélytelen tengeri sünök is. Ilyen a sötétlila tengeri sün (Sphaerechinus granularis), a mediterráneum legnagyobb sünféléje Forrás: Elter Tamás

Közös jellemzőjük, hogy helyenként rendkívül nagy tömegben lepik el a sekélyvízi sziklákat,

az árapályszinttől néhány méteres vízmélységig kiterjedt telepeikkel találkozhatunk a horvát partvidéken.

Tipikus abráziós, karsztos partvidék az Adriai-tenger horvát partszakaszán. A víz alatti sziklákat helyenként tömegesen lepik el a tengeri sünök Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Mindkét faj komoly kellemetlenséget okozhat a vízbemenetel során a figyelmetlen, a tengeri sünbe lépő fürdőzőknek.

Az 5-8 cm átmérőjű, lapított félgömb formájú fekete sün vázát rengeteg vékony és rendkívül hegyes, átlagosan 3 cm hosszúságú tüske borítja.

Kővájó sün. Ezt a fajt barnás alapszíne és ritkásabb tüskéi alapján lehet megkülönböztetni a fekete tengeri süntől Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ez a faj közvetlenül az árapályszint alatt kezdődő infralitorális zóna lakója, ahol a sekélyvízi sziklákra tapadt algákat legelészi.

Az adriai tüskésbőrűek világán belül külön rendszertani egységet alkotnak a kígyókarú csillagok Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Parányi, ámde rendkívüli tapadást biztosító tömlőlábaival, az úgynevezett ambulakrális lábakkal tapad meg a sziklákon, ellenállva az erős hullámverésnek is.

A külalakra rendkívül hasonló kővájó sünt elsősorban a világosabb, barnás színárnyalata alapján tudjuk megkülönböztetni a fekete süntől,

valamint ritkásabban álló tüskéiről. (Ez a faj arról kapta a nevét, hogy a teste által kiválasztott savval apró mélyedést mar ki a sziklákban, és ide fészkeli be magát.)

A kővájó sün hasoldali tüskéi közeli fotón Forrás: Wikimedia Commons

Ez azonban sovány vigasz azoknak az óvatlan fürdőzőknek, akik kővájó sünbe lépnek, mert annak tüskéi ugyanolyan hegyesek és ugyanolyan könnyen fúródnak a bőr alá, mint a fekete sün fegyverei.

A tüskék vége rendkívül könnyen letörik, és a bőrbe fúródva égető fájdalmat okoz.

Földközi-tengeri liliom (Antedon mediterranea). Az Adrián változatos tüskésbőrű fauna él Forrás: Adriatic Explorers Marine Life c Wrecks

A tüskéket minél előbb, lehetőség szerint azonnal el kell távolítani, mert ha ez elmarad, heveny bőrgyulladás alakulhat ki a sérült testrészen.

A tüskék egy része csipesszel, a mélyebbre fúródottak csak tűvel távolíthatók el,

utóbbi műveletet orvossal ajánlatos elvégeztetni.

Az adriai tüskésbőrűek további reprezentánsa a sekély homokos aljzaton gyakori mászócsillag Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

A tengeri sünök okozta kellemetlenségeket egyszerű megelőzni.

Ott ahol a partról is jól látható, hogy a víz alatti sziklapadokat fekete gombócok tömege lepi el, mezítláb semmiképpen se menjünk a vízbe.

Alkony az Adrián. A szúrós állatok okozta sérülések legegyszerűbb megelőzési módja a strandcipő Forrás: Elter Tamás

Az a legbiztosabb, ha beruházunk egy strand- vagy szörfcipőbe, és abban sétálgatunk a sekélyvízi sziklák között.

Lüktető harangok a nagy kékségben

A csalánozók törzsét (Cnidaria) ugyancsak számos csoport képviseli az Adriai-tenger kobaltkék víztömegében. Ezek közül elsősorban a csalánozók altörzsébe tartozó néhány medúzaféle (Medusozoa) és virágállat (Anthozoa) válhat kellemetlenné, ha nem vagyunk körültekintőek.

Szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) az Adriai-tenger vizében Forrás: Adriatic explorers Marine Life & Wrecks

Az Adriai-tengerben honos medúzafajok jelentős része rendkívül gyenge csalánmérge miatt nem jelent fenyegetést az emberre.

Igazából csak egyetlen, a partokat időnként nagy tömegben ellepő medúzafaj jelent kockázatot az Adrián. Ez a szó szerint mérges kis fickó a különleges fénykibocsátó képessége miatt világító medúzának (Pelagia noctiluca) nevezett csalánozó. Jellegzetes formája miatt nem nehéz az azonosítása.

A világító medúza lényegében az egyetlen olyan medúzafaj az Adrián, amelynek csípése komoly következményekkel is járhat Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Az 5-10 cm átmérőjű boltozatos, félgömb alakú ernyőről négy hosszú fodros szájkar, valamint nyolc damilszerűen vékony, áttetsző, és akár az egyméteres hosszúságot is elérő fogókar csüng alá. Más medúzafajoktól eltérően a világító medúzának nemcsak a szájkarjain, hanem az ernyőjén is nagy, élénk színű csalánszemölcsök találhatók,

tehát bármelyik testrészével is érinti meg a fürdőzőt, garantált a csípés.

A világító medúza ernyőjén is méretes csalánkapszulák vannak Forrás: Wikimedia Commons

A világító medúza különböző fehérjék keverékéből álló csalánmérge rendkívül erős.

A csalánsejtek a bőr felületével érintkezve azonnali erős és tartósan fennmaradó égető fájdalmat okoznak.

A csípés helyén megduzzad, felhólyagosodhat a bőr. Különösen veszélyessé válhat, ha valaki véletlenül egy sűrűbb rajba úszik bele. Az erős csípés ugyanis a szinte elviselhetetlen fájdalom mellett hányingert, heveny fejfájást, gyengeséget, ritkább esetben pedig akár eszméletvesztést is okozhat.

Az ernyőről nyolc rendkívül hosszú, vékony és áttetsző fogókar lóg alá Forrás: Wikimedia Commons

Jó, ha tisztában vagyunk a medúzacsípés esetén alkalmazandó elsősegélynyújtással.

Nagyon fontos, hogy ha megéreztük a csípést, azonnal jöjjünk ki a vízből.

A csípéssel érintett területen maradhat néhány apró, a szájkarról (tentaculum) leszakadt darab. Ezek ugyanolyan intenzíven csípnek, mint maga a medúza.

A gyökérszájú medúzának szerencsére gyenge a csalánmérge, de más fajoké ártalmas lehet. Nem árt tudni, hogy mi az azonnali teendő medúzacsípés esetén Forrás: Wikimedia Commons

Ezért se nekünk, se az esetleges segítőnknek eszébe se jusson ezeket puszta kézzel eltávolítani, mert ezzel csak a bajt tetézzük.

A megtapadt darabokat gumikesztyűben, csipesszel távolítsuk el, és ássuk el a homokba. A csípéssel érintett bőrfelületet először öblítsük le bőségesen tengervízzel.

A méreganyag hatástalanítására a háztartási ecet a legjobb ellenszer.

Az Adrián sem ritka kompaszmedúzáknak (Chrysaora) szalagszerű szájkarjaik és hosszú fogófonalaik vannak Forrás: Wikimedia Commons

Egy vatta- vagy gézdarabot (ha az nincs kéznél, más textildarab is megteszi) áztassunk be ecetbe, és ezzel dörzsöljük át többször az érintett testfelületet. Amennyiben a csípés miatt az előzőekben felsorolt súlyosabb tünetek is jelentkeznek, azonnal forduljunk orvoshoz.

A medúzacsípésre az ecet a leghatékonyabb ellenszer Thinkstock

Szerencsére a világítómedúza nyílt tengeri, úgynevezett pelágikus állatfaj, és csak ritkán sodródik az áramlatok hátán partközelbe.

A veszélyes világító medúzák igazi élettere a partoktól távoli nyílt tengeri térség Forrás: Elter Tamás

Úszás közben, ha felfedezünk egy-egy példányt (általában közvetlenül a felszín alatt úsznak, jellegzetes lüktető mozgással), óvatosan ússzunk ki a partra.

Medúzainvázió esetén pedig hagyjuk ki a fürdőzést az érintett partszakaszon.

Szép, de kellemetlen tengeri virágok

A fenséges trópusi korallzátonyokat is felépítő csalánozókat magába foglaló népes Anthozoa törzs önálló rendjét alkotják a tengeri rózsák vagy aktíniák (Actinaria).

A mediterrán vizek igen gazdagok a változatosnál változatosabb tengeri rózsákban,

amelyek közül jó néhány fajt az Adriai-tengerben is megtalálhatunk.

A fátyolrózsa (Alicia mirabilis) az Adria legnagyobb tengeri rózsájának fogókarjai egy méternél is hosszabbak lehetnek Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ezek egy része a közepes, illetve nagyobb vízmélységek lakója,

de pár fajuk az egészen sekély parti vizekben is megtalálható.

Az Adriai-tenger leggyakoribb tengerirózsa-féléje (Actinariae) a mindenütt előforduló viaszrózsa (Anemonia sulcata), az árapályöv lakója, így ezzel találkozhatunk a leggyakrabban adriai nyaralásunk során.

A viaszrózsa ugyancsak erős csalánméreggel rendelkező állat Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

A viaszrózsa nem egy kényes tengeri állatfaj; a legváltozatosabb élőhelyeken, így többek között a kikötők szennyezett vizében is jól érzi magát. Igen könnyű felismerni ezt a nevéhez méltóan halványsárga alapszínű, méretes virágra emlékeztető állatot. Az átlagosan 20 cm átmérőjű viaszrózsa 150-200, egyenként 10-15 cm hosszú, nem behúzható

tapogatókarjain lévő kapszulák igen erős csalánmérget tartalmaznak.

Fénykedvelő (fotofil) faj, amely különösen a nyugodt vizű sekély öblöket részesíti előnyben.

Remeterák által lakott csigaházra tapadt társuló rózsa. Az Adriában számos szebbnél szebb virágállat él Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Itt helyenként több négyzetméter kiterjedésű, pázsitszerű telepeket alkothat a tengeraljzaton.

Látszólagos ártalmatlansága ellenére a viaszrózsa is megkeserítheti a felhőtlennek indult nyaralást.

Elsősorban akkor eshetünk a viaszrózsa „áldozatává”, ha körültekintés nélkül a vízbe gázolva belelépünk egy-egy kisebb kolóniába. A viaszrózsa csípése a világítómedúzáéhoz hasonló, még ha nem is jelent ahhoz hasonlóan intenzív „élményt”.

A virágállatok legpompásabb adriai képviselői a szarukorallok, amelyek helyenként kiterjedt, gyönyörű telepeket alkotnak Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

A csípés azonnali égető fájdalommal jár; a csípéssel érintett testrész enyhén megduzzadhat. A viaszrózsa csípése is hosszabban tartó kellemetlenséget okoz. Ugyanúgy célszerű kezelni, mint a medúzacsípést. A sekély sziklás aljzat másik, az akár már 30-40 cm-es vízmélységtől előforduló, sziklákra tapadva élő aktínaféléje a kövi aranyrózsa (Cribinopsis crassa).

A kövi aranyrózsának (Cribinopsis crassa) vaskos, húsos tapogatói vannak Forrás: Marine Life Europe

Könnyű felismerni az öt körben rendeződött vaskos, és az alsó harmadukon világos színű gyűrűket viselő tapogatókarjairól.

A kövi aranyrózsa egyike a Földközi-tengert oly annyira jellemző bennszülött, a világtenger más szegleteiben nem élő mediterrán endemikus fajoknak.

A kövi aranyrózsa csak a Földközi-tengerben előforduló endemikus faj Forrás: Marine Life Europe

Csalánmérge enyhébb a viaszrózsáénál, de semmiféleképpen se támadjon kedvünk megsimogatni ezt az amúgy pompás megjelenésű csalánozót.

Úszó-mászó méregtárak

Szerencsére a súlyosan mérgező, sőt nem egy esetben halálos veszélyt jelentő tengeri állatok többnyire a trópusi tengerek lakói, mediterrán „kistestvéreik” jóval szelídebbek náluk. Mindez mégsem jelenti azt, hogy ne tudnának kellemetlenné válni az óvatlan vagy felelőtlen ember számára.

A trópusi indopacifikus tűzhal (Pterois volitans) mérge akár halálos is lehet. Az Adrián szerencsére ennyire mérgező halak nem élnek Forrás: Wikimedia Commons

(Az alsóbbrendű tengeri élőlények sohasem támadnak emberre, az általuk okozott problémák kizárólag a fürdőzők gondatlanságára, felelőtlenségére vezethetők vissza.) Mérgező élőlények az Adriai-tengerben is előfordulnak, de mielőtt még bárki megrémülne ettől, sietve tegyük hozzá, hogy ezek a tengerlakók vagy olyan mélységekben élnek, amely a fürdőzők komfortzónáján kívül esik, vagy pedig hanyatt-homlok menekülnek a fürdőzők elől.

A mediterrán kúpcsiga a trópusi Conidae család egyetlen Földközi-tengerben élő képviselője Forrás: Wikimedia Commons

A tengeri csigák (Gastropoda) világán belül akadnak olyan fajok, amelyek mérge a kobráéval vetekszik. A mérgező kúpcsigák (Conidae) a trópusok lakói, de egy fajuk, a mediterrán kúpcsiga (Conus mediterraneus) a Földközi-tengerben is előfordul. A ragadozó életmódot folytató kúpcsigák az úgynevezett nyílnyelvűek (Toxaglossa) csoportjába tartoznak, rágószervük (radula) hegyes, szigonyszerű fegyverré módosult, amellyel megszúrják áldozatukat.

A módosult szájszerv méregmiriggyel áll összeköttetésben, amelyből az áldozatot megbénító méreganyag jut a préda testébe.

A földközi-tengeri kúpcsigának szerencsére gyenge a mérge, de legveszélyesebb indopacifikus rokona, a textil kúpcsiga (Conus textile) marása ellenszérum beadása nélkül fél órán belül szív- és légzésbénulást, azaz halált okoz.

A világtenger legmérgezőbb csigája a textil kúpcsiga. Marása gyors beavatkozás nélkül garantáltan halálos Forrás: Wikimedia Commons

A mediterrán kúpcsigák az Adriai-tengeren sem mennek ritkaságszámba.

Az Isztriai-félsziget, illetve az észak-dalmáciai szigetcsoport (Krk, Cres, Losinj) vizeiből hiányzik, de Horvátország déli partvidékén a Peljesac-félszigettől lefelé közönségesnek számít.

A nagy sziklahal (Scorpena scorfa) az Adriai-tenger legnagyobb skorpióhalféléje. Hátúszótüskéi mérgezők, de mélyvízi életmódja miatt a fürdőzőkre nem jelent veszélyt Forrás: Wikimedia Commons

Az Adriai-tenger csontos halai (Osteichtyes) között is találhatunk néhány mérgező, és ezért óvatosságot igénylő fajt. Ezek közül talán kettőt érdemes kiemelni, méghozzá az élőhelyük okán. A mérges pókhal (Trachinus draco) és közeli rokona, a csíkos pókhal (Trachinus radiatus) ugyanis egyaránt a strandolásra különösen alkalmas és népszerű sekély vizű, homokos aljzatot kedveli.

A mérges pókhal (Trachinus draco) elülső 5-7 mérgező hátúszósugarát veszély esetén felmereszti Forrás: Wikimedia Commons

A nagy, fejjel felfelé álló szájjal és szemekkel rendelkező, 40 cm-es hosszúságot is elérő mérges pókhal kopoltyúfedőjén található két hosszú tüske, valamint

az első 5-7 kemény és koronaszerűen felmereszthető hátúszótüskéje méregmirigyekkel áll összeköttetésben.

Ez a faj a sekély vízben strandolókra jelent potenciális veszélyt. Mérgező halként nincs természetes ellensége, ezért a víz alatt közeledő emberi lábak látványa sem riasztja el; egy helyben maradva védekezésül hátúszója tüskéit mereszti fel.

A sekély homokos aljzaton élő mérges pókhal nem menekül el az ember elől Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ha valaki véletlenül pókhalba lép, a kemény tüskék mélyen a bőr alá fúródnak,

és a nyomástól toxikus fehérjékből álló méreganyagot fecskendeznek a sebbe. Túl azon, hogy a szúrás éles fájdalmat okoz, a véráramba jutó és felszívódó méreg keringési zavarokat, súlyosabb esetben pedig időleges bénulást is okozhat.

A pókhal mérge súlyosabb esetben keringési zavarokat és időleges bénulást okozhat Forrás: Wikimedia Commons

A méreg forró víz hatására gyors bomlásnak indul, ezért azonnali elsősegélyként az áldozat végtagját olyan forró vízbe kell áztatni, amilyet csak kibír.

Minden ilyen esetben késedelem nélkül orvost kell hívni, a keringési betegségben szenvedők számára ugyanis fokozott kockázattal járhat a pókhal okozta mérgezés. A legjobb megelőzés ebben az esetben is a keménytalpú strandcipő használata.

Nem csak a cápa harap

Ha tenger és harapás, mindenki rögtön a kétségkívül impozáns fogsorú cápákra gondol először. Az Adriai-tengeren azonban a cápaharapás valószínűsége a legkisebb.

Annak ellenére, hogy a Földközi-tenger a nagy fehér cápák negyedik-ötödik legfontosabb élőhelye a világóceánon, az Adrián napjainkban már extrém ritkának számít ez a faj Forrás: Elter Tamás

A cápákon kívül akad azonban néhány olyan adriai tengerlakó, amelyekkel - elsősorban a búvárok - sokkal nagyobb valószínűséggel összeakadhatnak a víz alatti portyákon. Mindkét harapós adriai csontos hal az angolnaalakúak rendjébe (Anguilaformes) tartozik. Az akár háromméteresre is megnövő közönséges tengeri angolna (Conger conger) megtermett példányai igazi mélyvízi banditák.

A méretes tengeri angolnának nincs valami bizalomgerjesztő ábrázata, méltán hívják tengeri pitbullnak Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ezek az elsősorban éjszaka prédáló halak mindent elejtenek, amit képesek legyűrni.

A másfél-két méternél hosszabb példányok általában a 30 méternél mélyebb vizekben élnek,

és különös előszeretettel költöznek be hajóroncsokba, a víz alatti sziklafalak mélyen fekvő hasadékaiba. Az itt élő idős egyedekkel csak a légzőkészülékes búvárok találkozhatnak. A tengeri angolna roppant kíváncsi állat, egyáltalán nem tart a búvároktól, sőt, észlelve a közelségüket gyakran elhagyja búvóhelyét, hogy közelebbről is szemügyre vegye a számára furcsa, buborékokat eregető szerzeteket.

Az idősebb példányok akár három méter hosszúak is lehetnek Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ha nem provokálják, békésen viselkedik, nem támad rá az emberre. Az ilyen hatalmas példányok etetése hallal vagy kagylóval, illetve simogatása azonban akármennyire jópofa kalandnak is tűnik egyes merülőhelyeken, nem minden kockázat nélküli mutatvány.

A búvárokat és a potyafalatokat megszokó állat ugyanis könnyen tolakodóvá válhat,

ha elmarad a remélt csemege. A megtermett és agresszívvá váló angolna pedig akár a búvár ujját is leharaphatja.

A tengeri angolnák előszeretettel költöznek be a mélyen fekvő hajóroncsokba Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Az egészen sekély vizekben csak a fiatal, legfeljebb 50-100 cm-es példányok fordulnak elő. Éjszakai életmódjuk miatt napközben csak nagyon ritkán pillanthatjuk meg őket. Az angolnák rokonait, a murénákat (Murenaidae) két honos faj reprezentálja a mediterrán vizekben, amelyek közül a közönséges muréna (Murena helena) az Adriai-tengerben is honos fajnak számít.

A Katedrális nevű tenger alatti barlangrendszer Premudánál. A sötét barlangokat előszeretettel használják búvóhelyként a tengerlakók Forrás: Elter Tamás

A horvátországi partszakaszon a közönséges muréna csak Premudától délre fordul elő,

az Isztriai-félsziget, vagy az észak-dalmáciai szigetcsoport vizein hiába keresnénk. A közönséges uréna maximális testhossza elérheti a másfél métert, és trópusi rokonaihoz hasonlóan állkapcsában borotvaéles, hegyes fogak ülnek.

Teste jellegzetes, oldalról lapított kígyóforma, a fejétől a farkán át a hasán folytatódó összenőtt úszószegélyt visel.

Közönséges muréna (Murena helena) az Adriai-tengerből Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

A murénák közös jellegzetessége, hogy más csontos halakkal szemben nincs kopoltyúfedelük (operculum). A faj könnyen felismerhető, sötétbarna alapszínét élénksárga foltok tagolják. Akár már egy-két méteres vízben is előfordulhat, nappal többnyire a sziklák alá vagy hasadékokba húzódva.

A közönséges muréna, ha nem provokálják, békésen, óvatosan viselkedik az emberrel.

A tengeri angolna egyáltalán nem tart a búvároktól, sőt, gyakran előkúszik rejtekéből, hogy szemügyre vegye a betolakodókat Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Ha a sekély vízben búvármaszkkal és légzőcsővel felszerelve merülgetünk, és felfedezünk egy murénát, elégedjünk meg az állat látványával.

Semmiféleképpen ne nyúljunk az üregébe, vagy ha az aljzat felett siklik el, ne próbáljuk megfogni.

A muréna harapása ugyanis igen kellemetlen következményekkel járhat.

A közönséges muréna békésen viselkedik, de nem tanácsos felingerelni vagy sarokba szorítani Forrás: Wikimedia Commons

Noha nincs méregfoga,

a szájüregében olyan méregmirigyek találhatók, amelyek elfertőzhetik a harapás okozta sebet.

Murénaharapás esetén nagyon fontos a seb szakszerű és alapos kitisztítása. A murénaharapás szerencsére csak nagyon ritkán előforduló baleset az Adriai-tengeren.

A tengerben mi, emberek csak vendégek vagyunk. Ezért jó vendég módjára, megfelelő respektussal viseltessünk a kék birodalom lakói iránt Forrás: Elter Tamás

A tengeri élőlények szinte kivétel nélkül békésen viselkednek az emberrel.

Az európai homár (Homarus gammarus) egy az Adria pompás lakói közül. Ideje lenne megtanulnunk megbecsülni a tengeri élővilágot Forrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Még a veszélyesnek tartott fajok is általában csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat, vagy zaklatják, provokálják őket.

A tenger alatti világ felfedezése, akár csak egy egyszerű búvármaszk segítségével is, csodálatos élmény. Maximális biztonságban érezhetjük magunkat, ha megfogadunk és betartunk egy egyszerű szabályt: mindent a szemnek, semmit a kéznek!