Eléggé le van törve a szelfiző oszmán herceg

Vágólapra másolva!
Megrongáltak egy szelfiző oszmán herceget ábrázoló szobrot a törökországi Amasyában.
Vágólapra másolva!

Az eset mindössze néhány nappal a szobor felállítása után történt: valaki - talán az Oszmán Birodalom történelmének megsértésén felháborodva - lenyisszantotta az önmagát mobiltelefonnal lefényképező herceg telefonját és a kardját. Az amasyai polgármesteri hivatal szerint rendőröket küldtek ki a lefegyverzett herceg védelmére. A turistalátványosságnak szánt alkotásnak számos kritikusa van, de akadnak olyanok is, akik örömmel fényképezkednek együtt a herceggel.

A szobor Amasya történelmének egy részére emlékeztet. Az oszmán időkben Amasya virágzó város volt, ahová elküldték a hercegeket, hogy felkészüljenek a birodalom irányítására. Néhányan közülük szultánok lettek, úgy mint II. Mehmed, aki 1453-ban meghódította Konstantinápolyt. A közelmúltban négy olyan szobrot is felavattak Amasyában, amely a város történelméhez, legendáihoz kötődik. Az önkormányzat a rongálás kivizsgálását kérte az ügyészségtől, és azt, hogy a "bűncselekmények dicsőítését" tiltó törvény alapján emeljen vádat mindazok ellen, akik internetes kommentekben helyeslik a vandál cselekményt.