Fotózott a vízből egy polip

polip sony kamera
Vágólapra másolva!
Rambo, a polip ideiglenes fotós szerepébe bújva fényképezte le az új-zélandi New Sea Life akvárium látogatóit.
Vágólapra másolva!

Nem csak a fotózásban jeleskednek

A polip lábaival nyomta meg az exponáló gombot, így készített képet a „játékban” résztvevő látogatókról. Nem Rambo az egyetlen tehetséges fejlábú (Cephalopoda), egy másik példánynak nem okozott gondot a szárazföldön sétálás, míg Paul „szeánszai” alkalmával jósolta meg a 2010-es labdarúgó világbajnokság esélyeseit – halála után is zajlottak „polip castingok” a helyére.

Azonban fotózásra először csak most adta fejét, illetve lábát egy fejlábú. A projekt a Sony cég és a helyet biztosító akvárium közös kooperálásával jött létre. A kamera egy vízben használható külső burkolatot kapott a művelet előtt. A látogatókat speciális háttér elé állították, ezután az állat a piros exponáló gombot megnyomva készített róluk képet.

Rambo akcióban Forrás: Sony New Zeland

Az álcázás bajnoka

Annak ellenére, hogy az új-zélandi egyed a szociális oldalát (és tehetségét) csillogtatta, a polipok magányosan élnek. Legfeljebb három méterre nőhetnek meg, párszáz grammtól egészen huszonöt kilogrammot is nyomhat a tömegük. Főleg rákokkal és kagylókkal táplálkoznak. A közönséges polipok a világ legjobb álcázóképességével rendelkező állatok.

Színüket a környezethez való alkalmazkodás miatt gyakran változtatják, akárcsak a szemük helyét, amely a látásélesség miatt „vándorolni” tud. Testredőikben lévő tintazacskójuk segítségével tudják megzavarni ellenségeiket. Mivel nincs csontjuk, apró nyílásokba is bepréselhetik magukat. A nőstények általában a szaporodást követően, körülbelül 2 éves korban pusztulnak el, a hímek hosszabb ideig élnek.

Így fotóznak a fejlábúak: