150 ezer éves neandervölgyi DNS-t vizsgáltak

A koponyán és a csontok nagy részén vékony kalcitréteg képződött az évezredek során

A híres altamurai ember lapockájából kinyert DNS segítségével megállapítható, hogy valóban a Homo neanderthalensishez tartozik, és így ő a legöregebb neandervölgyi, akinek génjeit megvizsgálták. 

A dínólábnyomok hazája

Az altamurai embert a Bari Egyetem kutatói 1993-ban fedezték fel egy dél-olaszországi város, Altamura közelében, a Lamalunga-barlangban. A terület egyébként nagyon gazdag őskori leletekben – a közelben található például a híres dinoszaurusz barlang is, ahol tizenkétezer négyzetméternyi területen mintegy harmincezer dínólábnyomot találtak. A 70 millió éves, kréta-időszak végi leleteket még ma is rendkívül jó megtartásban láthatjuk.

Az altamurai embernek csupán a koponyája és a válla látszott ki a földből, amikor megtalálták Forrás: Wikimedia Commons

A rejtélyes emberszabású

Ezen a területen bukkantak rá a 90-es évek elején az altamurai emberre, akiről eredetileg azt sem tudták, pontosan melyik emberfajhoz tartozott: korábban a Homo heidelbergensishez sorolták, de vélték már Homo sapiensnek is, most viszont bebizonyosodott, hogy valójában neandervölgyi volt.

A koponyán és a csontok nagy részén vékony kalcitréteg képződött Forrás: Olasz Kulturális Örökségek Minisztériuma

A római Sapienza Egyetem kutatói, élükön Giorgio Manzi paleoantropológus professzorral DNS-mintákat gyűjtöttek a barlangban talált csontvázból, és megvizsgálták, pontosan melyik fajhoz tartozhatott, és milyen idős lehet.

Biztosan neandervölgyi

A Journal of Human Evolution tudományos folyóiratban kiadott tanulmány szerint az altamurai ember biztosan a neandervölgyiekhez tartozik, és nagyjából 150 ezer éves. „Ezek a csontok rendkívülinek számítanak az európai emberszabásúak régészeti leletei között” – írta a tanulmányban Manzi professzor. –„Nagyon fontos, hogy olyan jó állapotban maradt fenn, hogy a DNS minták segítségével paleogenetikus analízist készíthettünk róla.”

Mészkővel konzervált leletek

Az altamurai embert a cseppkőbarlang bejáratától viszonylag távol, mintegy nyolc méteres mélységben találták meg. Kivételesen ép és viszonylag jó állapotban fennmaradt maradványokról beszélhetünk, amelyek azonban elég nehezen vizsgálhatók, mivel a cseppkőképződés hatására már a csontokon is mészkőréteg képződött – öröm az ürömben, hogy ez a konzerválta a maradványokat, és ezért maradhattak fenn ennyire jó állapotban az utókor számára. A kutatók úgy gondolják, hogy a szerencsétlenül járt neandervölgyi valószínűleg egy nyíláson át eshetett a barlangba, ahol sérülten, éhen és szomjan halva végezhette.

A Smithsonian Múzeum rekonstruált neandervölgyi embere Forrás: Wikimedia Commons

DNS-ek a lapockából

„Bár más Homo neanderthalensis maradványokat is találhatunk Európában és a Közel-Keleten, de egyik maradvány sem ér fel az altamurai ember nagyon jó állapotban fennmaradt csontvázával” – nyilatkozta Manzi professzor. Ő és kollégái hat évvel ezelőtt fogtak hozzá a neandervölgyi maradványok vizsgálatának, de csak most kaptak engedélyt arra, hogy eltávolítsanak egy csontdarabot a teljes vázról, méghozzá a jobb lapockáról. Azért a lapockát választották vizsgálatuk tárgyának, mert a többi vázrésszel ellentétben itt csupán egy vékony kalcitréteg fedte a csontot.

A gorilla (1.), az Australopithecus (2.), a Homo erectus (3.), a neandervölgyi (4.), az úgynevezett Steinheim (5.) és a modern ember koponyája (6.) Forrás: Wikimedia Commons

Árulkodó kalcitréteg

Morfometrikus vizsgálatok és a csont DNS-elemzése megerősítette, hogy az altamurai ember valóban neandervölgyi volt, és mintegy 150 ezer éve, a késő-középső pleisztocén határán élhetett a környéken – ez a neandervölgyiek megjelenésének egy nagyon korai időszaka. A cseppkövek vizsgálata is alátámasztotta a DNS-elemzéseket: a kalcitréteg ugyanis, amely a sziklákon és a csontvázon is megjelent, nagyjából 172 ezer és 130 ezer évvel ezelőtt kezdett lerakódni.