Megvan, mi lehetett a 17. századi égi robbanás oka

Nova Vulpeculae 1670
A Nova Vulpeculae 1670 maradványai a most készült kombinált fotón
Vágólapra másolva!
A szabad szemmel is látható, rejtélyes jelenségről kiderült: nem nóva, hanem egy sokkal különlegesebb jelenség okozta.
Vágólapra másolva!

Rejtélyes égi ragyogás

1670-ben az akkori átlagember számára megmagyarázhatatlan ragyogás bukkant fel az égen - a különös, változó fényerősségű jelenséget két évig lehetett megfigyelni. A Nova Vulpeculae 1670 névre keresztelt robbanást először Dom Anthelme karthauzi szerzetes írta le 1670. június 20-án Dijonban, de tőle függetlenül a Hold topográfiáját jegyző Johannes Hevelius és a Szaturnusz gyűrűjén található nagyobb rést és négy holdját felfedező Giovanni Domenico Cassini is észrevette. Hevelius egy nóvajelenségként írta le, amelyet a Hattyú csillagképhez sorolt - most, 340 évvel később már biztosan tudjuk, hogy egy sokkal ritkább eseményről van szó, mint egy új csillag születése.

Mi az a nóva?

A 17. századi csillagászok általánosan úgy vélték, hogy egy nóvát láttak felvillanni az égen - a nóva tulajdonképpen egy fehér törpéből és fősorozati csillagból vagy vörös óriásból álló kettőscsillagban bekövetkező robbanás, amelynek eredményeképpen a változócsillag rövid ideig igencsak fényes marad, majd fokozatosan elhalványodik - akár évtizedekig is eltarthat, mire ideiglenesen kihuny. A nóva állapot nem egyszeri jelenség - átlagosan 10 ezer évente periodikusan ismétlődik.

A Nova Vulpeculae 1670 maradványai a most készült kombinált fotón Forrás: ESO/T. Kamiński

Nem áll össze a kép

Kutatók már az 1980-as években komolyabban foglalkoztak azzal, valójában mi lehetett a 17. századi rejtélyes égi jelenség - a fényváltozás menete, összetett lefolyása, illetve az időskálája ugyanis nem igazán egyeztethető össze a klasszikus nóvákéval. Ekkor még a különlegesnóva-elmélet volt a legnépszerűbb. Bár semmiféle érdemi elképzelés nem született arról, valójában mi történhetett, sikerült csillagködöt felfedezni a feltételezett robbanás helyszínén, ami nagyban segítette a kutatók későbbi munkáját.

Az első igazi előrelépés

A kétezres években a Kyoto Egyetem kutatója, T. Kato volt az első, aki egy másik, hasonló jelenséghez hasonlította az eseményt. Rájött, hogy valószínűleg két fősorozati csillag összeolvadásáról, és nem egy nóvarobbanásról volt szó, ugyanis az általa vizsgált V838 Mon 2002-es kitörésének fénygörbéje meglepően hasonlított a Nova Vulpeculae 1670-eséhez.

Vizsgálat a legmodernebb felszerelésekkel

A Dél-Európai Obszervatórium (ESO) és a német Max Planck Rádiócsillagászati Intézet kutatója, Tomasz Kaminski tárasival együtt most szubmiliméteres teleszkóppal vizsgálta a 17. századi robbanást, és megállapította, hogy Kato rendkívül közel járt az igazsághoz. A csillagok ütközése elég grandiózus volt ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen a fénye, de olyan kevés nyomot hagyott maga után, hogy csak a mai modern eszközökkel tudjuk teljesen biztosan megmondani, hogy valójában mi történt. "Hosszú évekig úgy gondoltuk, hogy nóvajelenségről volt szó" - magyarázta Kaminski, aki a Nature-ben megjelent tanulmány vezető szerzője is egyben. "Minél többet vizsgáltuk, egyre biztosabbak lettünk benne, hogy valójában egyáltalán nem csillagrobbanásról beszélhetünk."

Részletes kémiai térkép

A híres APEX (Atacama Pathfinder Experiment Telescope), az Effelsberg rádióteleszkóp és a szubmiliméteres SMA segítségével Kaminski és csapata tüzetesen megvizsgálta a jelenség helyszínét, és már biztosak benne, hogy nem nóvarobbanás okozta az égi eseményt. Valóban két csillag ütközött össze, nagyobb fénnyel, mint amit egy nóva generál, de kissebbel, mint amit egy szupernóva esetében láthatnánk. A három teleszkóp segítségével a kutatók részletes kémiai térképet készítettek az ütközés helyszínéről, és megállapították, hogy sokkal több hűlő anyag található a területen, mint amennyi egy nóva után maradt volna - a csillagrobbanás nagy mennyiségű, molekulákban gazdag porfelhőt hagyott maga után.