Skorpiókkal bombázza az ellenségeit az Iszlám Állam

Scorpion Aracnids Scorpion
Skorpió
Vágólapra másolva!
Az egyik legősibb biológiai hadviselést veti be ellenfelei ellen az Iszlám Állam. Élő skorpiókkal töltött bombákat lő ki iraki célpontokra. A bombák ugyan nem szednek áldozatokat, de a pszichológiai megfélemlítő hatásuk nem lebecsülendő.
Vágólapra másolva!

Az irakiak rómaiak elleni hadviselését újították fel az Iszlám Állam (IS) fegyveresei. Az irakiak alkalmazták ugyanis először az élő skorpiókkal töltött bombákat Kr. u. 198-199-ben a sivatagi Hatra város ostrománál. Az iraki védők agyagkorsókat töltöttek meg a mérgező ízeltlábúakkal, és ezeket dobták a római katonák közé. Azt nem tudni, hogy ez a pánikkeltés mennyiben járult hozzá az iraki győzelemhez, de a rómaiak súlyos vereséget szenvedtek a húsz napos ostrom végén.

Az IS modernizálta a terrorbombázásnak ezt a fajtáját. Több száz vagy akár ezer eleven skorpióval töltenek meg lövedékeket, amelyeket városokra és falvakra lőnek ki. A bombák becsapódáskor széttörnek, és a belőlük szétrepülő skorpiók pánikot okoznak a gyanútlan helyi lakosok között.

A kép illusztráció Forrás:Flickr/ Peter G W Jones

Hamish de Bretton-Gordon, a NATO kémiai és biológiai fegyverekkel foglalkozó szakértője úgy nyilatkozott a The Mirror című brit napilapnak, hogy az IS olyan eszközöket készített, amelyekkel 60 centis bombákban lőhetik ki a mérgező élőlényeket.

A szakértő elmondta, hogy a skorpiók szívós lények, kibírják a kilövést és a több kilométeres utazást, és amikor a tartály széttörik ezrével özönlenek ki és másznak szanaszét. Bár egyes skorpiók nagyon mérgezők, a fő cél mégis a pánikkeltés.

A bombák rendszerint nem szednek áldozatokat, de a pszichológiai hatásuk jelentős, mondta de Bretton-Gordon, aki múlt héten tért vissza Irakból, ahol a biztonsági erők tanácsadójaként dolgozott.