A férfiak idiótábban viselkednek, mint a nők

2014.12.12. 16:27

Az egyik legkomolyabb orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a férfiak sokkal hajlamosabbak az ésszerűtlen kockázatvállalásra, mint a nők. A szerzők következtetésüket a Darwin-díjas halálesetek tanulmányozásából vonták le.

A kockázatvállaló viselkedésben, a sürgősségi osztályra való felvételi arányban és a mortalitásban megfigyelhető nemek közötti különbség jól dokumentált. Férfiakat jóval gyakrabban vesznek fel a sürgősségi osztályokra baleseti sérülés, sportsérülés után, és sokkal gyakrabban esnek áldozatául végzetes ütközéses baleseteknek.

A férfiak idióták?

Eddig azonban viszonylag keveset tudtunk az értelmetlen, ostobán kockázatvállaló viselkedés nembeli eltéréseiről. Ezt nem hagyhatták annyiban a brit tudósok, így néhány kelet-angliai kutató elhatározta, hogy teszteli a „férfi idiotizmus elméletét”, mely szerint a kockázatvállaló viselkedésben megfigyelhető különbségek azzal magyarázhatók, hogy a férfiak idióták, és az idióták ostobaságokat csinálnak.

Nem biztos, hogy bölcs dolog: két idősebb férfi lovagoltat a hátán két hölgyetForrás: PhotoAlto/Patrick Sheŕndell O' Carroll

Eredményeiket nem kisebb lap közölte, mint a világ egyik legrangosabb orvosi folyóiratának számító British Medical Journal (BMJ) karácsonyi száma.

Darwin-díjas esetek

A kutatók a Darwin-díj nevezettjeinek 20 év (1995-2014) folyamán bemutatott idióta viselkedéseit nézték át nem szerinti megoszlásban. A Darwin-díjat azon „nevezők” közül választják ki, akik úgy javítják az emberiség génállományát, hogy különösen ostoba módon vonják ki a sajátjukat a halálukkal.

A listán rendkívül alkalmas jelöltek szerepelnek. Így például az a terrorista, aki kevés bélyeget ragasztott az általa készített levélbombára, majd a visszaküldött saját levelét kibontotta. Vagy az a férfi, aki egy vonat után kötött bevásárlókocsival akart hazamenni.

A díjazottak között is remek esetekről olvashatunk. 1998-ban például egy férfi fogadásból lenyelt egy több mint tíz centis eleven halat. Amikor fuldokolni kezdett, a barátai úgy hívták ki a mentőket, hogy a „barátunk evett valami halat, és akadozik a légzése”. A kiérkező mentősök ledöbbentek, amikor a férfi szájában egy hal farka csapkodott. Bár a halat eltávolították, a férfit nem sikerült újraéleszteni.

Az első videóra vett Darwin-díjas eset

Díjat érdemelt az a terroristacsoport is, amelyik nem vette figyelembe a nyári időszámítást. 1999-ben Izrael bevezette a nyári időszámítást, de a palesztin hatóságok visszautasították, hogy a „cionista időszámítás” szerint éljenek. Egy palesztin csoport megpróbálta szinkronizálni két autóbomba robbanását a városban. A bombák időzítője azonban a palesztin idő szerint voltak beállítva, a vezetők órája viszont az izraeli idő szerint járt. A bombák egy órával korábban robbantak, megölve mindkét sofőrt.

Végül, az első videóra vett díjazott 2010-ben egy koreai mozgássérült volt, akinek orra elől elvitték a liftet. A férfi ezen úgy feldühödött, hogy addig ment neki kocsijával a liftajtónak, amíg az megadta magát. Lift azonban nem volt mögötte.

Férfidominancia

A 413 Darwin-díjra nevezett eset közül 332-t ellenőrzött és erősített meg a Darwin-díj Bizottság. Ezek közül 14-en osztoznak férfiak és nők együtt (rendszerint különösen kalandvágyó párok, extrém helyzetekben), így 318 ellenőrzött eset maradt a statisztikai elemzésre.

A 318 eset közül 282 nevezett volt férfi és csupán 36 nő. A férfiak tehát 88,7%-kal képviseltetik magukat a Darwin-díjazottak és jelöltek között, ami statisztikailag rendkívül szignifikáns - írják a szerzők - és teljes mértékben alátámasztja a férfi idiotizmus elméletét.

A tanulmány korlátait azonban a szerzők is hangsúlyozzák. Például a nők nagyobb valószínűséggel neveznek be férfiakat a Darwin-díjra, illetve a nemi különbség következhet a férfiak és a nők eltérő alkoholfogyasztási szokásaiból is.