Sikeres volt az Orion tesztje

Orion űrhajó NASA
Cape Canaveral, 2014. december 5. Fellövik a NASA Orion űrhajóját a United Launch Alliance társaság Delta-4 hordozórakétájával a floridai Cape Canaveralben működő Kennedy Űrközpontban 2014. december 5-én. Ez az Orion első ember nélküli kísérleti útja. (MTI/AP/Chris O'Meara)
Vágólapra másolva!
Az előzetes terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint fél hatkor leereszkedett a Csendes-óceánba az Orion űrkapszula, amelyet a Marsra szállásra fejleszt az Egyesült Államok.
Vágólapra másolva!

Az embert most nem szállító kapszula első tesztje során kétszer megkerülte a Földet, eközben 5800 kilométeres magasságba emelkedett, majd 32 200 kilométeres óránkénti sebességre felgyorsulva érkezett vissza a Föld légkörébe.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legutóbb 42 éve - az utolsó Holdra szállás alkalmával - küldött űrhajót ilyen magasságba. Az Orion program hosszú távú célja, hogy a 2030-as években űrhajósokat jutasson a Marsra. A NASA tervei szerint az első Orion, amely legénységgel repül majd, leghamarabb 2021-ben fog startolni.

A Csendes-óceán felszínén úszó kapszula Forrás: NASA

Cikkünket a mai indításról itt olvashatja, összefoglalónkat az Orion-programról pedig itt.