Látványos robbantás vízforralóval

folyékony nitrogén forró víz ködrobbanás
Vágólapra másolva!
A videón nagyjából 300 °C-nyi hőmérsékletkülönbség csap össze.
Vágólapra másolva!

A dán Aarhus Egyetem oktatói és diákjai látványos kísérletekkel járják az országot – például több méteres ködfelhőt robbantanak. A csapat showműsorával idén megnyerte a tudományos előadások nem hivatalos európai bajnokságát, a European Championship of Scienceshows-t is.

A videón nagyjából 300 °C-nyi hőmérsékletkülönbség csap össze, ennek az eredménye a felhő. A folyékony nitrogén a videón éppen a forráspontja alatti hőmérsékleten, -196 °C körül van, a víz pedig forráspont közelében, 100 °C körül. A folyékony nitrogén a szobahőmérsékletű környezetben is füstölög, forrásban lévő víz hozzáadása viszont robbanássá gyorsítja a folyamatot. A párolgó nitrogénrészecskék ugyanis jóval hidegebbek, mint a környezet, így a légkörben gáz formájában raktározott víz kiül rájuk, köd keletkezik.

A videón látható kísérletben a víz két tulajdonságának köszönhetjük a robbanást: egyrészt forró, másrészt nehezebb, mint a folyékony nitrogén, így amikor ráöntjük a nitrogénre, alulra süllyed. A forró víz ekkor alulról, robbanásszerűen párologtatja és löki felfelé a hideg nitrogént, ami viszont gázzá válás után is rettentő hideg marad. Ezen a hideg környezeten (mint a tükrön zuhanyzás után) kiülnek, kondenzálódnak a forró vízrészecskék, sőt akár szilárd jég is létrejöhet a levegőben. Kész a ködrobbanás.

Hazánkban a Magyar Fizikushallgatók Egyesülete is szívesen használja a folyékony nitrogént látványos kísérletekhez, például fagylalt készítésére.