Már pelyhesek a hortobágyi parlagisas-fiókák

Vágólapra másolva!
Élő adásban követhető a Hortobágyi Nemzeti Parkban élő parlagi sasok családi élete. A fiókákon még látszanak a pehelytollak, amit hamarosan felvált a felnőttkori, repülésre alkalmas tollazat. A szakértők szerint néhány héten belül már sor kerülhet az első szárnypróbálgatásokra.
Vágólapra másolva!

A parlagi sas rendkívül óvatos madár. Még a számára kialakított téli etetőn is ritka vendég, az pedig igazi rejtély, hogy a territóriumán található fészkek közül éppen melyiket foglalja el. Így történhetett, hogy az egyik fészek mellé szerelt kamera parlagi sasok helyett vörös vércsék fészkelését közvetíti, immár hónapok óta.

A vércsék első fészekalját a kamerák szeme láttára dúlta fel egy nyest, most a második költésből született, pehelytollas fiókák cseperedését lehet élőben követni ezen a linken.

A parlagi sasok valamivel arrébb, egy nyárfán költöttek. A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának felügyelete mellett kedden került sor a három fióka meggyűrűzésére. A rövid és problémamentes beavatkozás ideje alatt a természetfilmeseknek sikerült a szomszédos fán egy kamerát üzembe helyezni. A kép nem a legtökéletesebb, viszont a madarakat nem zavarja a kamera, és a természetvédők is biztosak abban, hogy a költés zavartalanul folytatódhat.

A sasfészek-kamera éjjel-nappal működik, így a természetvédők, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai állandóan szemmel tudják tartani a madarakat.