Fantomhadsereg is segítette a partraszállást

70 éve volt a normandiai partraszállás, D-day
Photo prise par Robert F. Sargent, US Coast Guards (USCG) du fond du LCVP a OMAHA Photo : NATIONAL ARCHIVES # 26-G-2343, Credit U.S. Coast Guard. http://www.loc.gov/pictures/item/96514770/ Un LCVP manoeuvré par les U.S. Coast Guards et appartenant au U.S.S. Samuel Chase (APA-26) débarque ses troupes de la 1st Infantry Division (éléments du 1/16th IR) le matin du 6 Juin vers 7h30, a marée montante devant Le Ruquet, secteur Easy Red, entre les Wn 62 et 64 (Saint Laurent sur Mer) Ce LCVP est visible sur les p011336/p012547, remarquer la corde a gauche et le GI avec des lunettes sur son casque : http://www.flickr.com/photos/mlq/8169284779/in/photostream Le char Sherman N°9 de la A Co du 741st Tank Bn équipé des Deep Wading Trunks (hottes de franchissement) est visible sur la plage. Photo quasiment identique a la p012549, le cadrage est un peu plus large et l'image un peu plus surexposée, Voir ici la photo colorisée: http://www.flickr.com/photos/mlq/2150918009 Selon ces deux livres : http://www.flickr.com/photos/mlq/3632110150/ http://www.flickr.com/photos/mlq/3632110140/ meme légende: "Ce LCVP a touché terre assez loin du rivage et les hommes marchent eau vers la bande de sable découvert. Le char n° 9 de la A Company, 741st Tank Battalion arrive en haut de la plage dans le secteur Easy Red. " On pense que ces hommes font partie du 1st Battalion, 16th Infantry Regiment, 1st Infantry Division débarquant vers 0730 hr quand la marée eut recouvert les obstacles les plus bas. (USASC - GGG )" Cette photo illustre la couverture du livre: "The Second World War, Vol. 6: Northwest Europe, 1944-1945 (Hardcover)" by Russell Hart (Author) http://www.amazon.ca/Second-World-War-Vol-Northwest/dp/041596850X Voir ici notre hypothese : http://www.flickr.com/photos/mlq/3638581090/
Vágólapra másolva!
Ma hetven éve, 1944. június 6-án indult meg a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete Normandiában. Közel hatezer hajó 160 ezer katonát szállított át ezen a napon a németek által megszállt Franciaországba.
Vágólapra másolva!

Attól a pillanattól fogva, hogy Németország 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin folyamatosan követelte az Egyesült Államoktól és Angliától a második európai front megindítását, hiszen egy nyugati irányból, Franciaországból megindított támadás jelentős terheket vett volna le a keleti fronton a Vörös Hadsereg válláról. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök azonban folyamatosan türelemre intette a szovjet diktátort, hiszen a második európai front megnyitása a partraszállás miatt komoly logisztikai problémákat vetett föl, aminek megoldására 1941-1943-ban még nem voltak fölkészülve a nyugati szövetségesek. Az európai partraszállás helyett így Észak-Afrikában, majd Szicíliában szálltak partra az amerikaiak és a britek.

Normandia, 1944. június 6. - A partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: U.S. National Archives

Az európai partraszállásról az elvi döntés végül – sok-sok vita után – 1943 májusában, a Washingtonban tartott Trident-konferencián született meg. A döntés szerint 1944 első felére tervezték a partraszállást, az előkészítő munkálatok tervezésére pedig Frederick E. Morgan tábornok személyében neveztek ki parancsnokot. A döntést követően megkezdődő tervező munka során először a lehetséges helyszíneket kezdték vizsgálni. A Dieppe francia kikötő ellen 1942-ben végrehajtott rajtaütés katasztrofális tapasztalatai miatt úgy ítélték meg, hogy nincs lehetőség a német védelem által jól megerősített francia kikötők közvetlen lerohanására, így valamilyen kihalt partszakaszon kell megkísérelni a partraszállást. Két terület tűnt a legalkalmasabbnak: az egyik Pas-de-Calais térsége volt, ahol a Csatorna a legkeskenyebb, a partszakasz pedig lapos és homokos, így a legalkalmasabb a partraszállásra. Ezt azonban a németek is tudták, így alaposan megerősítették a térséget. A szövetségesek ezért a másik alkalmas területet, Normandiát választották.

Átverni az ellenséget

1943 hátralévő része és 1944 első fele az előkészületekkel telt, ugyanis az Overlord-művelet névre keresztelt hatalmas akció számos probléma megoldását tette szükségessé. Fontos volt egyrészt a technikai fejlesztés: a szövetségesek 1943 folyamán gyorsan telepíthető mesterséges kikötőket fejlesztettek ki, amelyek a természetes kikötők elfoglalásáig szolgálhatták a csapatokat. Ezenkívül szükség volt még a partraszállást lehetővé tevő speciális vízi eszközökre is, a tankokat és egyéb járműveket pedig a normandiai viszonyokhoz igazították. A tervek között szerepelt az is, hogy a partraszállást követően a kialakult hídfőállás számára tenger alatti olajvezetékkel juttatják el a szükséges üzemanyagot.

A partraszállás sikerében rendkívül fontos szerepet játszottak a titkosszolgálat felderítő és megtévesztő manőverei is. Alacsonyan szálló repülőgépekkel folyamatosan fényképezték a francia partokat, azonban arra ügyeltek, hogy az egész partszakaszt folyamatosan zaklassák, nehogy a németek rájöjjenek, melyik terület érdekli a legjobban a szövetségeseket. A BBC felhívást tett közzé a lakosság számára, hogy küldjék be a korábbi franciaországi utazások során készített fényképeiket és képeslapjaikat, hogy minél több információt szerezzenek a célterületről; a felhívásra 10 millió kép érkezett. Ezenkívül a francia ellenállás is a tervezés segítségére volt.

A siker egyik legfontosabb tényezője azonban a megtévesztés volt. A szövetséges hadvezetés abban biztos volt, hogy a németek számítanak a partraszállásra, ennek az ellenkezőjéről nem lehetett volna meggyőzni őket. A Bodyguard-művelet célja ezért az lett, hogy a tervezett partraszállás helyéről és időpontjáról szolgáltasson hamis információkat a német hadvezetésnek. Erre kiváló lehetőséget adott az, hogy a háború elején a britek leleplezték a németek ügynökeit a szigetországban, és a maguk oldalára állították őket. 1943 folyamán így a kettős ügynökök folyamatosan szolgáltatták a hamis információt a németeknek, ami azt sugallta, hogy Pas-de-Calais lesz a célpont.

A felfújható tankok is a megtévesztést szolgálták - a partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: U.S. National Archives

A megtévesztés céljából fantomhadsereget is fölállítottak Első Amerikai Hadseregcsoport (FUSAG) néven. Parancsnokául az agresszív vezetési módszereiről ismert, a németek által is tisztelt George Patton tábornokot nevezték ki. A hadseregnek a pas-de-calais-i „partraszálláshoz” közeli Kentben és Sussexben még parancsnokságot is berendeztek, a német kémrepülőknek pedig fából készült tankok és repülők kínáltak hamis információt. A FUSAG a többi brit és amerikai alakulat rádióüzeneteiben is folyamatosan jelen volt, hiszen a britek okkal számítottak arra, hogy a németek lehallgatják ezeket az üzeneteket. A megtévesztés nagy siker volt, a németek alapvetően Pas-de-Calais térségében várták a partraszállást. Erről pedig a német kódok megfejtésével a szövetségesek is értesültek.

Az Atlanti Fal

Németország 1940-ben hat hét alatt térdre kényszerítette Franciaországot, az országban ettől fogva folyamatosan német megszálló erők tartózkodtak. A csapatok jelenlétének kettős célja volt: egyrészt kordában akarták tartani az esetleges francia ellenállást, másrészt pedig föl kívántak készülni a szövetségesek ellentámadására. A franciaországi német csapatok számára a keleti fronthoz képest valóságos nyaralást jelentett a szolgálat. A német alakulatok egyébként vegyes harcértéket képviseltek: voltak köztük jól felszerelt, mozgékony páncélos alakulatok, és voltak nem túl ütőképes gyaloghadosztályok is.

Az Atlanti Fal részlete - a partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: Origo

Hitler 1942 folyamán még nem tartott szövetséges partraszállástól, és az amerikai-brit hadsereg akkori állapota alapján helyzetértékelése megalapozott volt. 1943 nyarára-őszére azonban a Führer számára is világossá vált, hogy a partraszállás a küszöbön áll. 1943. november 3-án ezért az 51. számú Führer-dikrektívában Franciaországban állomásozó csapatainak megerősítését rendelte el. A parancs szerint bármilyen alakulat átvezényléséhez személyes jóváhagyása kellett. A nyugaton állomásozó csapatok főparancsnoka Gerd von Rundstedt tábornok volt, aki mellé 1944 januárjában Hitler az észak-afrikai hadszínterén elismerést kivívó Rommelt rendelte.

Rommel első feladata az volt, hogy gyorsítsa föl az Atlanti-óceán partján futó erődítési rendszer, az Atlanti Fal korábban meglehetősen vontatottan haladó munkálatait. Rommel érkezése jelentősen meggyorsította az erődrendszer kiépítését, ám az atlanti partok hézagmentes védelmét munkaerő és alapanyag híján nem tudták megvalósítani. Rommel változtatásokat javasolt a mozgékony páncélosalakulatok elhelyezésében is: elképzelése szerint a partszakaszokhoz közel kellett volna elhelyezni ezeket a csapatokat, Rundstedt viszont az ország közepén tartotta volna őket, hogy aztán ott vessék be őket, ahol valóban megtörténik a partraszállás. Vitájukban végül magának Hitlernek kellett döntenie: a hadosztályok közül hármat Rommel, hármat Rundstedt rendelkezésére bocsátott, ez utóbbiakat ráadásul csak Hitler beleegyezésével lehetett bevetni. Ez később végzetesen rossz döntésnek bizonyult a németek szempontjából.

Kész a haditerv

A szövetségesek haditerve a hadtörténet egyik leggondosabban előkészített művelete volt. Lényege, hogy már a partraszállást megelőzően megsemmisítik a francia közlekedési infrastruktúrát, hogy a németek minél lassabban tudják csapataikat harcba vetni a partraszállók ellen. Mindezt ráadásul úgy kellett véghezvinni, hogy a bombázott célpontokból a németek ne jöjjenek rá az invázió pontos helyszínére; a szövetségesek ezért a térség egész vasúthálózatát bombázták. A partraszállás sikere azon múlott, hogy melyik fél képes gyorsabban további erőket fölvonultatni a harcok helyszínére. Ebben a szövetségesek oldalán volt az előny: a Csatorna sokkal jobban használható országútnak bizonyult, mint a szétbombázott franciaországi utak és vasutak. A gondosan előkészített logisztikára építő szövetségesek így jóval gyorsabban tudtak utánpótlást szállítani a térségbe, mint a németek. A művelet sikerében nagy jelentősége volt az elsöprő szövetséges légi és tengeri fölénynek is.

Az inváziós flotta körülbelül 6000 hajóból állt - a partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: U.S. National Archives

A tervek szerint az első nap hajnalán ejtőernyősöket dobtak le a partraszállás helyszíne mögötti területekre, feladatuk közlekedési objektumok megsemmisítése és ellenőrzése volt. Ezt követte hajnalban a partraszállás: öt, egymással nem érintkező partszakaszt jelöltek ki erre a célra. A Utah és az Omaha szakaszért az amerikai csapatok feleltek, a briteknek a Sword és Gold, a kanadaiaknak a Juno jutott. Az elképzelések szerint az első napon össze kellett volna kapcsolni a hídfőket, és a hídfőtől számított 10-16 kilométer mélységben kellett volna behatolni a szárazföldre. Ezt a célt nem érték el.

1943 augusztusában Dwight D. Eisenhower amerikai tábornokot nevezték ki az Overold-műveletben érintett szövetséges csapattestek parancsnokává, Bernard Montgomery brit tábornok pedig a partraszállásért közvetlenül felelős alakulatok parancsnoka lett. A hadműveletek időzítéséhez számos szempontot figyelembe vettek a tervezők. Dagálykor akarták megvalósítani a tervet, hogy a katonáknak minél kevesebbet kelljen nyíltan mutatkozniuk a tengerparton, ráadásul az ejtőernyősök célba juttatása miatt teliholdra volt szükség, a nyugodt, szélcsendes tenger pedig alapfeltétel volt.

A győztesek: a brit meteorológusok

A szövetséges csapatokat 1944 májusa óta folyamatosan riadókészültségben tartották, még a laktanyát sem hagyhatták el. A pontos helyszínt csak a legfelső parancsnokok ismerték, az alacsonyabb rangú parancsnokok olyan térkép alapján készültek, amin nem szerepeltek a konkrét helynevek. Június első napjaiban többször is el kellett halasztani a hadműveletet a rossz idő miatt, ám június 4-én a szövetségesek meteorológusai arról tájékoztatták Eisenhowert, hogy az idő jelentősen javulni fog. Eisenhower úgy döntött, hogy június 6-án megindulhat a hadművelet. Ha nem így dönt, a partraszálláshoz szükséges összes körülmény csak június 18. körül állt volna elő ismét. Ez viszont könnyen katasztrófába torkollhatott volna, hiszen ezekben a napokban régen nem látott méretű vihar tombolt a térségben.

160 ezer katona vett részt a hadműveletben - a partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: U.S. National Archives

1944. június 6-án hajnalban megindult az invázió. Ezen a napon 160 ezer szövetséges katona közel 6000 hajó segítségével átkelt a Csatornán, és megvetette a lábát Normandiában. Ebben segítségükre volt az is, hogy a kevesebb adathoz hozzáférő német meteorológusok nem számítottak az idő javulására, ezért nem számítottak szövetséges támadásra sem. Sok német katona így eltávozáson volt aznap, maga Rommel is hazautazott Németországba felesége születésnapjára. Rundstedt az invázió pillanatában nyugodtan aludt, Hitlert pedig csak délben tájékoztatták a szövetséges támadásról. A szövetségesek még ezen a hajnalon is gondoskodtak megtévesztésről: Pas-de-Calais előtt fantomhajóhad bukkant fel, és ejtőernyősnek öltöztetett bábukat dobáltak le a térségben, hogy minél jobban megzavarják a németeket.

Az egyik hídfő - a partraszállás történelmi képeiből és mostani helyszíneiről készített interaktív képpárjainkat a fotóra kattintva nézheti meg. Forrás: Europress/Getty Images

A szövetségesek számára kedvező körülmények és a gondos előkészítés meghozta a sikert: a D-nap végére mind az öt partszakaszon megvetették a lábukat, noha a hídfőkről aznap még nem tudtak kimozdulni. Az első napon 12 ezer katonát vesztettek a szövetségesek, ebből 4000 fő esett el, nagy többségük a legkeményebb harcokat hozó Omaha partszakaszon. A partraszállás tehát sikeres hadművelet volt, és megalapozta azt, hogy kemény harcok árán két hónap múlva sikerüljön elfoglalni Párizst.

Könyvajánló: Hat hadsereg Normandiában

Ez a klasszikus munka a világhírű hadtörténész, John Keegan egyik alapműve. A második világháború egyik legdrámaibb és sorsdöntő eseményét, a szövetségesek normandiai partraszállását és az azt követő eseményeket meséli el sodró, olvasmányos formában. A címben ígért hat hadsereg igazából hét. Külön fejezetet kap az amerikai, a kanadai, a skót, az angol, a német, a lengyel és a szabad francia hadsereg.

John Keegan: Hat hadsereg Normandiában (Akadémiai Kiadó, 2014.)