Meglepően sok a városgyilkos kisbolygó

kisbolygó becsapódás 0319
Fantáziarajz arról, ahogy egy kisbolygó csapódik a Földbe
Vágólapra másolva!
Egy most bemutatott videón a 2000 óta érkezett kozmikus testeket követhetjük, néhányuk egy várost is eltörölhetett volna.
Vágólapra másolva!

A 21. században már 26 olyan test érkezett a világűrből a Földre, amelyek nagy robbanást okoztak a légkörben vagy a felszínen. A becsapódásokat egy olyan globális szenzorhálózat érzékelte, amelyet a nukleáris robbantások leleplezésére építettek ki.

A hálózat 26 olyan kozmikus becsapódást érzékelt 2000 és 2013 között, amelyek energiája 1 és 600 kilotonna TNT-egyenérték közé esett. Összehasonlításképpen: a hirosimai atombomba 15 kilotonnás volt.
Ez azt jelenti, hogy a becsapódó testek némelyike teljes városokat törölhetett volna el. A legtöbb azonban magasan a légkörben, vagy lakott területektől távol, például az óceánokon csapódott be, ahogyan az az alábbi videón is látható.

A 21. században a Földbe becsapódó nagyobb, kozmikus eredetű testek

A videót április 22-én, a Föld napján mutatta be a B612 Alapítvány (B612 Foundation). Ez egy olyan civil szervezet, amelyet amerikai űrhajósok alapítottak, és a kozmikus becsapódások veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet. (A B612 egyébként Antoine de Saint-Exupéry kis hercegének lakóhelye, innen jött az alapítvány neve.)

Az eddigi legkomolyabb pusztítást a 2013 februárjában Oroszországban becsapódott, 600 kilotonnás meteor végezte, több mint ezer embert sebesítve meg.

Fantáziarajz arról, ahogy egy kisbolygó csapódik a Földbe Forrás: AFP/Science Photo Library

Míg a kilométeres átmérőjű, akár egy egész országot vagy kontinenst is elpusztítani képes kisbolygók többsége már ismert, a kisebb, közel 100 méteres objektumok nagyobb részét még nem fedezték fel (a becslések szerint a több mint 1 millióból kevesebb, mint 10 ezret ismerünk). Ezek becsapódása nem okozna globális katasztrófát, de egész városokat pusztíthat el, és mint a mostani adatok is mutatják, az ilyen ütközésekre sokkal gyakrabban kerülhet sor, mint a nagyobb katasztrófákra.