Jobb azonnal szaporodni

Egyes – főként laboratóriumi – állatok esetében már bebizonyosodott, hogy bizonyos fokú kalóriamegvonás növeli az élettartamot. A kutatók eddig úgy vélték, ennek oka az, hogy a szervezet karbantartó üzemmódra vált, hogy felkészüljön a szaporodásra, ha majd javulnak a körülmények. Egy új kutatás szerint azonban a karbantartó üzemmód az állatok utolsó erőfeszítése arra, hogy megpróbáljanak szaporodni a sanyarú körülmények között.

Fonálférgek, ecetmuslicák, egerek és más laboratóriumi állatok esetében több kísérlet igazolta, hogy kisebb-nagyobb mértékű éheztetés meghosszabbítja az élettartamot. Egy a Nature-ben nemrég publikált eredmény szerint valószínűleg a főemlősöknél – és talán az embernél is – igaz ez az állítás.

A jelenség eddigi legelterjedtebb magyarázata az volt, hogy ilyenkor a szervezet „karbantartó üzemmódba” kapcsol, fokozódik a sejtjavítás és az értékes anyagok visszaforgatása, így a szervezet képes túlélni a szűkösebb időszakot, amíg újra kezdődhet a szaporodás. Normális tápanyagellátás mellett ugyanis a szaporodás mindenekfelett előnyt élvez.

A kép illusztráció Forrás: Monika A. Ward

Margo Adler, az ausztráliai Új-dél-walesi Egyetem evolúciós biológusa azonban nem ért egyet ezzel a magyarázattal. Az alapvető sejtfolyamatokat ő sem kérdőjelezi meg, de az evolúciós magyarázatot hibásnak tartja.

Szerinte az a gond, hogy a vadon élő állatoknak nincs olyan hosszú, biztonságos életük, mint laboratóriumi társaiknak. Nemcsak az éhség fenyegeti őket, hanem a ragadozók és a kórokozók, sőt a balesetek és a rossz időjárás is. Szembe kell nézniük a szűkös étrendből fakadó élettani fenyegetésekkel is, köztük a legyengült immunrendszerrel, a lassabb, nehezebb gyógyulással és a fokozott hidegérzékenységgel. Ezek miatt a szaporodás késleltetése addig, amíg több lesz a táplálék, nagy kockázat lenne a vadállatok számára, mert bármely pillanatban elpusztulhatnak.

Jobb azonnal szaporodni, mondta Adler. A BioEssays folyóiratban javasolt új hipotézisének lényege, hogy bár az állatok éhség idején valóban több energiát fordítanak a sejtjavító folyamatok működtetésére, ezt azért teszik, hogy a lehető legtöbb utódjuk szülessen az éhínség idején, nem pedig utána. A legjobbat igyekeznek kihozni a rossz helyzetből, hogy a jelenben maximalizálják a kondíciójukat.

Más kutatók úgy vélik, hogy Adler elképzelésének van értelme a rövid életű vagy a szaporodásba keveset fektető fajok, például a muslicák vagy az egerek esetében, de az elmélet alkalmazása problémás a más biológiájú állatokra. A madarak, és sok emlős, rengeteg energiát fektetnek a szaporodásba és a szülői gondoskodásba, így tehát nagyobb kockázatot jelent számukra éhezés idején az utódvállalás, mint mondjuk a muslicáknál. Néhány faj szaporodásához olyan sok energia szükséges, hogy táplálékhiány esetén a testük megakadályozza a megtermékenyítést. Bizonyos hosszú életű fajoknak (köztük az embernek is) általában véve jobb esélyük van a túlélésre, így megengedhetik a várakozást és azt, hogy akkor adják át a génjeiket, amikor újra elég táplálék lesz.

Adler azt tervezi, hogy a természetben teszteli elképzelését, bár maga is elismeri, hogy ez óriási kihívás. „Eddig senki sem volt képes étrendi megszorításokat alkalmazni vadon élő állatoknál, mivel a természetben nagyon nehéz megszabni az étrendet.” Az elméletet azonban többen akkor is hasznosnak találják, ha végül nem bizonyul igaznak, mert inspirálóan hathat új módszerek kidolgozására a korral járó betegségek megelőzésében.