Négyszeresére nőtt az ismert bolygók száma

Kepler-űrtávcső, A Kepler-62f (előtérben) és 62e (legfényesebb csillagként) exobolygók
Vágólapra másolva!
A Kepler űrteleszkóp adatai alapján 715 bolygó felfedezését jelentette be a NASA. A bejelentésig összesen 246 Naprendszeren kívüli bolygó létezéséről tudtunk biztosan.
Vágólapra másolva!

Soha ilyen nagyszámú bolygó felfedezéséről nem számoltak még be egyszerre. Az újonnan megerősített, összesen 305 csillag körül keringő bolygók közül négy az úgynevezett lakható zónában található, vagyis potenciálisan alkalmas arra, hogy folyékony víz és élet legyen rajta. Mind a négy bolygó mérete körülbelül 2,5-szer nagyobb a Földénél.

A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátotta fel a NASA azzal a céllal, hogy viszonylag kis méretű és tömegű, Naprendszeren kívüli bolygókat (exobolygókat) keressen, köztük olyanokat, amelyek a Földhöz hasonlóak.

A Kepler-62f exobolygó Forrás: NASA/JPL-Caltech/T. Pyle

A Kepler által most felfedezett bolygók 95 százalékának kisebb az átmérője, mint a Neptunuszé, amely négyszer akkora, mint a Föld. A most felfedezett bolygók mindegyike olyan rendszerben kering, amelyben több bolygó is van (éppen ezért sikerült őket gyorsan azonosítani).