1945 tavaszán, a Harmadik Birodalom összeomlásának végnapjaiban mind az amerikai mind pedig a szovjet vezérkar külön csoportokat hozott létre a német haditechnikai kutatóközpontok dokumentációi és kísérleti eszközei megszerzése, valamint vezető munkatársainak kézrekerítése céljából. Az egymással is versengő szövetségeseket elsősorban a német sugárhajtású repülőtechnika, az atomkutatás, a Walter-féle tengeralattjáró, illetve a ballisztikus rakétafejlesztés eredményei érdekelték különösen.
A háború évei alatt kifejlesztett A-4, a német Vergetungswaffe, azaz „megtorlófegyver” rövidítéséből származó, V-2 néven ismertebb ballisztikus rakéta a saját korát messze meghaladó technikai fejlesztésnek bizonyult. Ezért mind az amerikai, mind pedig a szovjet katonai hírszerzés komoly erőket mozgósított a peenemündei kísérleti rakétatelep vezető munkatársainak felkutatására és elfogására.
A német „rakétás agyak” megszerzésében az amerikaiak bizonyultak sikeresebbnek; a rakétaprogram atyja, Werner von Braun főmérnök és munkatársai ugyanis az amerikai megszállási övezetben bujkáltak, és nekik adták meg magukat. Von Braun jóvoltából 50 ládányi irat is az amerikaiak birtokába került a peenemündei telep értékes technológiai-kísérleti dokumentációjából, 100 rakétával együtt.
1945 július 20-án az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala engedélyezte, hogy Werner von Braun és mérnökcsapata, - családjaikkal együtt - Amerikában telepedjen le. (A rakétakutatások feletti felügyeleti jogot Heinrich Himmler még korábban az SS javára szerezte meg, a Wehrmacht tiltakozása ellenére. A peenemündei telep vezetői így a szervezet állományába tartoztak, és SS rangot viseltek. Von Braun 1943-tól SS Sturmbannführer, azaz őrnagyi rangot kapott Himmlertől. A beutazás engedélyezésénél - sőt később az állampolgárság megadásánál is – a katonai érdekek miatt mindettől eltekintettek az amerikai hatóságok.) A német rakétatudósok számára a texasi Fort Bliss-t jelölték ki bázisnak,hogy itt folytassák kutatómunkájukat, ím már az U.S. Army javára.
Noha a rakétahajtás alapelveit az orosz Konsztantiny Ciolkovszkij, a folyékony hajtóanyagú rakéta koncepcióját pedig az amerikai Robert Goddard dolgozta ki, az első korszerű, folyékony üzemanyagú ballisztikus rakéta megalkotása Werner von Braun, (1912 – 1977) a német katonai rakétakutatás vezetőjének nevéhez fűződik. Az arisztokrata családból származó von Braun konstrukciója volt az 1941-ben kifejlesztett Argus-109 torlósugár-hajtómű is, amely a világ első robotrepülőgépét, a Fieseler Fi-103, vagy közismert nevén a V-1 szárnyasrakétát hajtotta. (Ez a konstrukció alkotta mind a szovjet J- 1-3, mind pedig az amerikai ALCM és BGM-109 Tomahawk robotrepülőgépek alapját.)
Von Braun valamint mérnökei 1939 és 1942 között fejlesztették ki az A-4 (Aggregat-4) ballisztikus rakétát. Az egyfokozatú rakéta Walter Thiel által tervezett hajtóművét 27 tonna víz és etanol keverékéből álló tüzelőanyag hajtotta, az oxidációt pedig folyékony oxigén alkalmazásával oldották meg. A tüzelőanyag 210 másodperc alatt égett el. A parabolikus pályán haladó rakéta hajtóművét megfelelő időpontban egy analóg számítógép kapcsolta ki, innen hangsebesség feletti tartományban, szabadesésben zuhant a célpontja felé.
Az A-4 első kísérleti indítása 1942 márciusában történt. A kilövés nem volt sikeres, a rakéta valamivel több, mint másfél kilométeres magasságból a tengerbe zuhant. 1942 október 3-án viszont 80 kilométeres magasságba emelkedve, 193 kilométeres távolságot tett meg a röppályáján. Az 1944 június 20-án végrehajtott kísérleti kilövés alkalmával az A-4 174,6 kilométeres magasságot ért el, így bizonyíthatóan ez volt az első eszköz az emberiség történetében, amely a világűr provizórikus határának tekintett, 100 kilométeres magasságban lévő Kármán-vonal fölé emelkedve, kijutott a világűrbe.
A háború után hadizsákmányként Amerikába került egyik A-4-be épített kamerával készítették a történelem első űrfotóját is a Földről, 1946 október 24-én.
Von Braun és csoportja 1950-től az alabamai Huntsville-ben folytatta a rakétafejlesztési kutatásokat. Werner von Braun alkotta meg többek között az első amerikai ballisztikus rakétát, a Redstone-t, valamint a Jupiter hordozórakétát, amely 1958 január 31-én az első amerikai műholdat, az Explorer-1-et juttatta orbitális pályára, de kulcsszerepet játszott a Kennedy elnök által meghirdetett holdutazási programban is, a Saturn-V. hordozórakéta fejlesztési munkálataiban.
A NASA által koordinált amerikai űrkutatási projektekben 1960 és 1970 között, mint a Marshall Space Flight Center, azaz a Marshall Űrrepülési Központ igazgatója vett részt. Werner von Braun 1970-től haláláig a Fairchild Repülőgépgyártó Konszern elnöke volt.