A magyar király, akire irigykedett Európa

Nagy Lajos, I. Lajos magyar király, lovagkirály
I. Lajos átveszi lengyel koronát
Vágólapra másolva!
Ideális körülmények között ülhetett trónra a 16 éves Nagy Lajos 1342-ben: dugig volt az államkincstár, belső ellenzék és külső ellenség sehol. Mit tudott elérni negyven év alatt?
Vágólapra másolva!

Amikor Károly Róbert 1342-ben meghalt, stabil királyi hatalmat és virágzó államot hagyott utódjára, az uralkodást mindössze 16 éves korában megkezdő Lajosra. Az ifjú király tényleg ideális körülmények között lépett trónra: az államkincstár dugig volt az apja uralkodása alatt föltárt nemesfémbányák jövedelmeiből, belső ellenzék lényegében nem létezett, érdemi külső ellenség pedig nem fenyegette az ország határait. Talán nem is volt a magyar történelemben más uralkodó, aki ilyen kedvező feltételek között ülhetett a trónra.

Nagy Lajos a Képes Krónika első oldalán Forrás: Wikipedia

Korlátlan királyi hatalom

Lajos uralkodása alatt az I. Károly által kialakított belpolitikai rendszer zavartalanul működött tovább. Nem fenyegette az Árpádok idején oly sok bajt hozó testvérviszály sem: egyik fivére, András Nápolyba került, másik fivére, István pedig néhány kisebb tartomány uraként nem jelentett veszély a király hatalmára. A bárók sem okoztak különösebb problémát: miután I. Károly az 1320-as évek elejére fölszámolta az oligarchák uralmát, a visszaszerzett földbirtokok segítségével lehetősége nyílt beemelni az ország kormányzatába a királyhoz hű új bárókat, akik hűek maradtak aztán Lajoshoz is. Károly alatt kezdte a karrierjét például a Lackfi család, amelynek számos tagja viselt fontos tisztséget Lajos uralma alatt.

Lajos fő belpolitikai célja az volt, hogy megőrizze és tovább erősítse a hatalmát. Ezt szolgálta többek között az ősiség törvényének bevezetése 1351-ben, amely szentesítette azt a gyakorlatban már korábban is működő elvet, hogy az örökös nélkül elhalálozott nemes birtoka a koronára száll, nem rendelkezhet vele szabadon. Ennek célja a királyi földállomány gyarapítása volt, ami tovább erősítette a király hatalmát. Az Árpád-ház utolsó évtizedeiben kialakult nemesi vármegyék jogait fokozatosan korlátozta az uralkodó, ami jelentősen szűkítette a vármegyében élő nemesek jogait is (például pallosjog, a bíráskodás és a pecsét használatának joga).

Lajos nem engedett beleszólást a királyi hatalom gyakorlásába. A nápolyi hadjáratok lezárulta és a pestisjárvány elvonulása után, 1351-ben ült össze az egyetlen olyan Anjou-kori országgyűlés, amely valóban fontos törvényeket hozott. A 1351. évi dekrétumok a nemesek kezdeményezésére születtek. Itt mondták ki a már említett ősiség elvét, amely egészen az 1848. évi áprilisi törvények bevezetéséig volt érvényben. Bevezették a kilencedet, amely az egyháznak fizetendő tized után a maradék termény kilencedét jelentette, és a földesúrnak kellett kifizetni. A törvények az 1222. évi Aranybulla rendelkezéseit is megerősítették, és kimondták: a magyar nemesség egy és oszthatatlan, vagyis minden nemes, vagyontól függetlenül, ugyanazokat a szabadságokat élvezi. Nagy Lajos uralkodása alatt tehát véglegesen kialakult a magyar társadalom évszázadokra meghatározó két nagy csoportja: a jogi értelemben egységes nemesség és a jobbágyság.

A Képes Krónika

Nagy Lajos lovagi udvarában keletkezett a magyar középkor egyik legszebb tárgyi emléke, a Képes Krónika. Vélhetően az 1360-as években született a magyar történelem forrásaként is jelentős alkotás, amelyet összesen 147 gyönyörű miniatúra díszít. A mű befejezetlen maradt: több helyen ki van hagyva néhány hely a képeknek, és a szöveg is csak Károly uralkodásáig jut el. A szép kézírásos kódex vélhetően reprezentációs céllal készült, ám a pontos körülmények nem ismertek. A krónika hasonmás kiadása innen tölthető le.

Harcok Nápolyért

Némelyik forrás rideg, szűkmarkú szervezőzseninek írja le Károlyt, fiát viszont bőkezű, nyájas és nyíltszívű személyiségnek mutatják. Apjával ellentétben Lajos a harcmezőn kereste a dicsőséget, uralkodása alatt alig akadt év, amikor ne indított volna háborút valamelyik környező országba. Lajos a lovagkirály eszményét kívánta megvalósítani, és kritikusai szerint gyakran előfordult, hogy hadjáratai mögül hiányzott a jól átgondolt indok és cél. Történelmi emlékezetünkben Lajos nagy hódítóként él, noha hódításainak jelentős része nem bizonyult tartósnak. Európa uralkodói azonban irigykedve nézték a magyar királyt, akinek arany- és ezüstbányákból származó jövedelmei miatt sosem volt problémája a hadjáratok pénzügyi fedezetének megteremtésével.

Uralkodása első éveit a nápolyi királyság megszerzésére tette fel, ami apja régi terve volt. Lajos dédapja Nápoly királya volt, az Anjou-ház magyarországi ága pedig soha nem tett le arról, hogy megszerezze a nápolyi trónt, így egyesítve egy uralkodó alatt a két királyságot. Már Károly megtette az első lépéséket: kisebbik fia, András elvette Róbert, a fiúörökös nélküli nápolyi uralkodó leányát, Johannát. A szerződésben az állt, hogy Róbert halála után András és Johanna közösen fognak uralkodni Nápoly fölött. Amikor azonban Róbert 1343 elején meghalt, végrendeletében nem tartotta be a szerződést, és egyedül Johannára hagyta a királyi címet, András megmaradt hercegnek.

Magyarország Nagy Lajos király korában Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Lajos először békés eszközökkel, vagyis pénzzel kívánta megoldani a helyzetet. Itáliába küldte édesanyját, az uralkodása alatt végig nagy befolyást élvező Erzsébetet, aki a magával vitt huszonhétezer márka ezüsttel és tizenhétezer márka arannyal kívánta András javára fordítani az erőviszonyokat. Ez a mennyiség Magyarország többévi kitermelésének felelt meg, és még Nyugat-Európa gazdaságára is hatással volt. Úgy tűnt, a pénz eléri célját: a pápa támogatta, hogy Johannát és Andrást közösen koronázzák királlyá. A tervekből azonban nem lett semmi, mert Andrást 1345. szeptember 18-án megfojtották. A gyilkosságot Johanna kegyencei készítették elő, aki maga is tudott a tervről, noha éppen gyermeket várt a férjétől.

Lajos először diplomáciai úton próbált kárpótlást szerezni öccse haláláért és érvényesíteni érdekeit, majd amikor ez nem sikerült, 1347 nyarán katonákat küldött Nápolyba. Ő maga szeptemberben érkezett, januárig tartózkodott Nápolyban, és fölvette a Szicília királya címet. Nápolyi uralma idején nem kívánt beavatkozni az ország ügyeibe. A fontosabb tisztségekbe itáliai híveit nevezte ki, ám a várakban magyar őrséget hagyott, amikor 1348 elején az Itáliát elérő nagy pestisjárvány miatt sietve hazatért Magyarországra. A könnyen meghódított országot azonban nem tudta megtartani, 1348 szeptemberében már ismét Johanna és új férje volt az úr Nápolyban.

Lajos 1350-ben indította második hadjáratát, amely szintén könnyű győzelemmel járt. Olyannyira népszerűtlen volt azonban, hogy képtelen volt megszilárdítani hatalmát, így az év végén kiábrándultan hazatért. Távozása után uralma rögtön összeomlott, ismét Johanna és férje került hatalomra. Terveinek kudarcát belátva Lajos végül 1352-ben békét kötött Johannával, és lemondott nápolyi trónigényéről. Nápolyi hadjáratát nehezítette az is, hogy ezekben az években tombolt Európában a nagy pestisjárvány, ami Magyarországot is elérte, ám itt nem okozott nagy pusztítást. Ennek oka az volt, hogy Magyarország jóval gyérebben lakott volt, mint a nyugat-európai országok, ráadásul élelmiszerben dúskálva a nyugatihoz hasonló éhínségek sem tizedelték a lakosságot.

Északra, délre, keletre

Lajos nem csupán a nápolyi trónigényt örökölte apjától, hanem a lengyel koronához fűződő jogot is. Károly ugyanis feleségül vette Nagy Kázmér lengyel király lányát, Erzsébetet. A magyar és a lengyel uralkodó szerződést kötött, amelynek értelmében Kázmér fiúörökös nélküli halála esetén Károly fia, Lajos örökli a lengyel trónt is. A lengyel kapcsolatot az is erősítette, hogy Károly özvegye, Erzsébet 1380-ig élt, és haláláig rendkívül aktív szerepet játszott a magyar politikában. Fiával való jó kapcsolatára jellemző, hogy Lajos állítólag azért indított hadjáratot 1362-ben IV. Károly császár ellen, mert a császár borgőzös állapotban sértő megjegyzéseket tett az anyakirálynéra.

I. Lajos átveszi lengyel koronát Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Amikor aztán a középkori lengyel történelem talán legnagyobb királya, Nagy Kázmér 1370-ben meghalt, Lajos gond nélkül megörökölte a lengyel trónt is. A két ország perszonálunióban egyesült, vagyis az uralkodó személye volt csupán közös, más közös intézmény nem jött létre a két ország között. Lajos uralkodásának súlypontja Magyarországon maradt. Lengyelországba mindössze háromszor látogatott el, és összesen néhány hónapot töltött ott. Lengyelország kormányzásával először édesanyját, az akkor már idős Erzsébetet bízta meg, aki magyar urakkal vette körbe magát, hatalmát így a lengyel urak idegen uralomnak érezhették. 1376-ban ez véres konfliktusig jutott: Krakkóban lemészárolták Erzsébet magyar kíséretét, a királyné így kénytelen volt elhagyni az országot. Lajos összességében keveset foglalkozott a lengyel ügyekkel, legfontosabb intézkedése az elégedetlenkedő lengyel uraknak 1374-ben – jellemzően Kassán kibocsátott – privilégium volt, ami megalapozta a lengyel nemesség széles jogait.

Lajos lengyelországi és nápolyi hadjáratai mellett főként keletre és délre folytatott nagy hódító hadjáratokat. Tartós sikert Horvátországban és Dalmáciában tudott elérni. Az Árpád-ház kihalása utáni zavaros időkben gyengült a magyar uralkodó befolyása Horvátország fölött, Lajos ezt uralkodása elején, 1345-ben helyre tudta állítani. Velence többszöri legyőzésével pedig a dalmát városok fölött is tartós hatalmat tudott kiépíteni, az 1358-ban kötött zárai békében Velence örökre lemondott ezekről a városokról. Kevésbé voltak sikeresek Lajos keleti és délkeleti hadjáratai: noha többször győzelmet aratott Havasalföld és Moldva fejedelmei fölött, tartós uralmat itt nem tudott kiépíteni. Lajos uralkodása alatt követte apja politikáját: nyugati irányban, Csehországgal és a Habsburg hercegekkel békés viszonyt tartott fenn.

Mosta-e három tenger Magyarország partjait?

A köztudatban élő legenda szerint Magyarország partját Nagy Lajos uralkodása alatt három tenger mosta: Horvátország révén az Adriai-, Lengyelország révén a Balti-, Moldva meghódoltatása révén pedig a Fekete-tenger. Ez azonban nem volt igaz: Nagy Lajos befolyása ugyan kiterjedt Lengyelországra és Moldvára – bár ez utóbbinak mértéke bizonytalan –, ez nem jelentette azt, hogy ezek az országok Magyarország részei lettek volna, mindössze közös uralkodójuk volt Magyarországgal. Lengyelország ráadásul a német lovagok miatt nem is rendelkezett tengerparttal északon.

Ki legyen az utód?

Uralkodásának utolsó évtizedében az öregedő királyt – főként betegsége és részben édesanyja hatására – vallásos buzgalom kötötte le, így az 1370-es években már jóval kevesebb hadjáratot folytatott. Figyelmét az ország intézményeinek reformjaira irányította, emellett pedig gondoskodni kívánt az utódlásáról is. Első feleségét, a halálakor mindössze 14 éves Margitot a pestisjárvány vitte el. A második feleségével, a boszniai Erzsébettel kötött házasság 17 éven át meddő maradt, így egyre égetőbbé vált a probléma megoldása. Erzsébet végül három leánygyermekkel ajándékozta meg Lajost. A legidősebb, Katalin már Lajos életében elhunyt, így két húgára, Máriára és Hedvigre várt a trón.

A királylányoknak természetesen megfelelő férj kellett a korona terheinek viseléséhez. 1372-ben a mindössze egyéves Máriát IV. Károly császár kétéves fiacskája, Zsigmond jegyezte el, a kézfogót 1379-ben tartották. Zsigmond ezután Magyarországon maradt, hogy megismerje a nyelvet és a szokásokat. Hedvignek Lipót Habsburg-herceg fiával tervezett házassága a lengyel urak ellenállása miatt végül megbukott. Amikor Lajos 1382-ben meghalt, összességében stabil királyi hatalmat hagyott utódjára. A legfőbb problémát azonban nem tudta elrendezni: leányát, Máriát ugyan királynővé koronázták, ám a magyar urak számára nem volt elfogadható a nőági öröklés, ami a bárók megerősödésével komoly zűrzavart okozott a Lajos halála utáni években, a lengyel–magyar perszonálunió pedig szinte azonnal fölbomlott.