Váratlanul kitört a Linear üstökös

A C/2012 X1 (Linear) jelű üstökös, felfénylés
Vágólapra másolva!
Százszor fényesebb a várnál a C/2012 X1 (Linear), 450 millió kilométerre van a Naptól. Amatőr csillagászok készítettek felvételeket róla Új-Mexikóból, Franciaországból és Romániából.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 450 millió kilométerre található a Földtől az az üstökös, amelynek a fénye a százszorosára nőtt a korábban várthoz képest a hét elején. A C/2012 X1 (Linear) jelű üstököst hétfőn, kedden, majd csütörökre virradóan figyelték meg olasz, brit, román és francia amatőr csillagászok. Most már az üstökös úgynevezett kómája is látható, így a jelenség a 2007-ben felrobbant 17P/Holmes üstökösre emlékeztet:

Így nézett ki a sárgászöld C/2012 X1 (Linear) október 22-én Forrás: Spaceweather/Maximilian Teodorescu

Az üstökös magnitúdója az előrejelzések szerint október 20-án plusz 14 lett volna, most viszont plusz 8,5-nél jár. (Egy égitest annál fényesebbnek számít, minél kisebb vagy negatívabb a magnitúdója; a telihold fényessége mínusz 12,7 magnitúdó, a Napé mínusz 26,8 magnitúdó.) Így még mindig nem látható szabad szemmel, de bőven elég fényes ahhoz, hogy egy digitális kamerával felszerelt amatőr távcsővel le lehessen fényképezni, bár még így sem könnyű.

A Linear a Bereniké haja csillagkép területén figyelhető meg napfelkelte előtt egy órával az égbolt keleti részén, nem sokkal a láthatár fölött. Az első képeket egy új-mexikói távvezérelt távcsővel Ernesto Guido, Martino Nicolini és Nick Howes készítette. Megfigyeléseiket egy romániai amatőr csillagász, Maximilian Teodorescu erősítette meg, aki Bukarest mellett készített képeket róla október 22-én. „A hajnali derengés és a köd jelentősen nehezítette a dolgom, a távcső keresőjében nem is láttam az üstököst, csak a kamera érzékelte” – mondta a Spaceweather portálnak.

A kitörés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az üstökös szétesett, lehetséges, hogy csupán napsütés érte a jég egyik üregét vagy erezetét az üstökön magjában. Ahogy az üstökös a Naprendszer belsejéhez közelít, az illékony anyagok párologni kezdenek és kiáramlanak a magjából, kialakítva az üstökös kómáját, a gyorsan gőzzé változó (szublimálódó) jég miatt pedig a jelenség fényesebb lehet a vártnál.

A Linear október 24-ére virradóan (a fotó Nizza közelében, Breil-sur-Roya-ban készült) Forrás: Spaceweather/Vincent Jacques