Most már tényleg összeszedhetné magát az üstökös

Comet ISON, Mars
Vágólapra másolva!
Komolyabb amatőrtávcsövekben is látszik már az ISON üstökös, de sajnos egyre kevesebben bíznak benne, hogy az évszázad üstököse lesz.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, egy kicsit combosabb is lehetne az ISON üstökös. A korábban az évszázad üstököseként várt égitestben még mindig benne van a potenciál, hogy eléri a napközelséget 2013. november 28-án, és ebben az esetben a hirtelen felfényesedés miatt valóban nagy látványban lesz részünk (részletesen lásd korábbi cikkünket). Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy szétesik az üstökös magja, és lassan elenyészik az űrben.

Az ISON továbbra is lassabban fényesedik a vártnál, most 10-11 magnitudó környékén jár. "El van lankadva, most már tényleg összeszedhetné magát" - mondta az Origónak Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa. A szakember szerint még bármi megtörténhet, de most már ő is borúsabban látja a helyzetet, mint korábban.

Mindenesetre a mostani fényesség már elég ahhoz, hogy jobb amatőrtávcsövekben - például egy 20 centis tükrös távcsőben -, jó ég alatt megfigyelhessék az üstökösvadászok. Most könnyű megtalálni, mert a Mars bolygó és a Regulus nevű csillag közvetlen közelében van, ahogyan az alábbi, október 14-én képen is látható:

Alul a kék Regulus csillag, felette a vörös bolygó, a Mars, a kép tetejénél középen az ISON Forrás: Spaceweather/Martin Gembec

A megfigyeléshez a hajnal előtti órákat javasolják a csillagászok. Három órával a Nap előtt kel keleten a Mars és a Regulus párosa, a két viszonylag fényes égitest között mindössze 1 fok (két telihold-szélesség) a távolság. Az ISON megtalálásban ez a térkép is segít, részletesebb információk pedig a Spaceweather.com-on érhetők el.