Feltárják a két Budapest méretű romvárost

Angkor, Kambodzsa
Vágólapra másolva!
A kambodzsai Angkor kutatását sokáig lehetetlenné tették az országban zajló háborúk és a lelőhelyet benövő hatalmas őserdő. Az ország politikai viszonyai valamennyire rendeződtek, a modern technika pedig már az őserdőn is átlát, így egyre többet tudunk Angkorról.
Vágólapra másolva!

Angkor Kambodzsa, sőt sokak szerint egész Délkelet-Ázsia leghíresebb műemléke. A világörökség részévé nyilvánított területet évente több millió turista keresi fel, a részben buja növényzettel borított templomok ma is lenyűgöző látványt nyújtanak. A Kr. u. 9. és 15. század között a mai Kambodzsa, Thaiföld, Laosz és Vietnam egy része fölött uralkodó Khmer Birodalom székhelyéül szolgáló Angkor feltehetően korának legösszetettebb és talán legjelentősebb városi jellegű településkörzete volt.

A szanszkrit „város” jelentésű szóból eredeztetett Angkor elnevezés nem egy könnyen meghatározható településre utal, hanem azon szentélykörzetek és polgári lakónegyedek változó sűrűségben lakott komplex rendszerére, amely a Khmer Birodalom központját alkotta. Ebből a komplex rendszerből egészen a legutóbbi időkig a szentélykörzetek voltak a leginkább ismertek. A legismertebb és a legépebben fennmaradt, Visnu hindu istennek szentelt templomkörzet az 1,95 négyzetkilométer területű Angkorvat, amit II. Szurjavarman király a 12. században építetett. Hasonlóan ismert a három kilométer hosszú oldalakkal határolt szabályos négyzetet formáló Angkorthom, amit a birodalom új fővárosaként VII. Dzsajavarman király kezdett kiépíteni a 12. század végétől Angkorvattól északra. Angkorthom fénykorában akár 80-100 ezer embernek adhatott otthont.

Forrás: AFP

A leghíresebb szentélyeken kívül számos további szentélyt ismerünk, és minden jel arra utal, hogy ezeken kívül is voltak jelentős lakosságú körzetek, települések Angkorban, ezek azonban nem maradandó anyagból épültek, így a birodalom szétesése után elpusztultak. Kambodzsa vérzivataros 20. századi története pedig nem tette lehetővé Angkor ezen hatalmas, szentélyeken kívüli területének komplex föltárását és megértését, hiszen a régészeti kutatások főként Angkorvat és Angkorthom föltárására és megőrzésére irányultak.

A kutatók érdeklődése az utóbbi évtizedben a konkrét tárgyi és építészeti emlékek föltárása mellett arra irányult, hogy megértsék azt, hogyan működött és fejlődött Angkor mint óriási méretű településkomplexum. Ehhez ideális esetben arra volna szükség, hogy a modern régészet eszközeivel tárják föl a szentélykörzeteken kívüli területeket is. A legújabb kutatások szerint akár 1000 négyzetkilométernyi, vagyis két Budapest nagyságú területről lehet szó; ekkora ásatásra pedig egyszerűen nincs sem pénz, sem kapacitás, s nincs is rá példa a régészet történetében.

Forrás: AFP/Hemis.fr

A feltárást még inkább megnehezíti, hogy a terület egészét az éghajlatnak megfelelően dzsungel fedi, vagyis még a légi felvételek is csak korlátozott mértékben segítenek annak föltérképezésében, hogyan is kapcsolódhattak Angkor nagy központjai a település többi, ma már nem látható részeihez. Olyan ez, mintha a Parlament, a Hősök tere, a Vár és néhány középület maradványai alapján akarnánk elképzelni Budapest és az agglomeráció működését mondjuk Budakalásztól Gyálig...

Új módszerek a kutatásban

A technikai fejlődés és a kambodzsai politikai viszonyok konszolidálása új lehetőségeket hozott a kutatásban a 21. század első évtizedében. Egy nemzetközi kutatócsoport műholdak és radartechnika segítségével 2007-ben publikálta azt a térképet, amely először adott átfogó képet Angkor térségéről. A térképhez nem csupán a modern technikát hívták segítségül, hanem fölhasználták a terepbejárásokon összegyűjtött adatokat és a korábban készült légifelvételeket is.

A közel háromezer négyzetkilométernyi területet ábrázoló térképre csak azokat az objektumokat vették föl, amelyeket legalább két különböző forrásból is azonosítani tudtak. Az összkép így viszonylag hiányos, ám amit ábrázol, az biztosnak tekinthető. A térkép először mutatta meg, hogy a korábban egymástól függetlenül vizsgált szentélyek valójában szorosan összefüggő településrendszert alkotnak. Az is látható, hogy a településrendszer többközpontú volt, és nem egyetlen tudatos tervezési fázis eredményeként jött létre, hanem organikus fejlődés eredményeként alakult ki a 9. és a 15. század között eltelt több mint fél évezred folyamán, központi területe pedig akár az 1000 négyzetkilométert is elérhette.

Forrás: AFP/Hemis.fr

A nemzetközi kutatócsoport 2013 júniusában jelentkezett újabb eredményekkel Angkor feltérképezésében. Ezúttal Angkor központi, mintegy 370 négyzetkilométernyi területét vették célba. A kutatók fő célja az volt, hogy részletesebb képet alkossanak erről a korábban vizsgáltnál kisebb területről. Ehhez a legmodernebb technikát hívták segítségül: a LIDAR néven ismert
lézeres szkennelési eljárás során - a radar elvéhez hasonlóan - percenként nagy mennyiségű, különböző jellegű lézersugarakat bocsátanak ki a vizsgált területre. A visszaverődés idejéből és egyéb jellegzetességeiből a számítógépes elemzés következtetéseket tud levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű felületről verődött vissza a lézersugár; az így nyert adatokból régészeti térképet lehet szerkeszteni. Ennek eredményeként a LIDAR képes arra is, hogy betekintsen a növénytakaró alá, és ott is azonosítani tudja az esetleges régészeti lelőhelyeket. A technika előnye pontossága és relatív olcsósága is.

A kutatók egy helikopterre szerelték föl a lézerrendszert, egy nagyfelbontású fényképezőgépet és a helymeghatározáshoz használt GPS-t. Igen körültekintően jártak el: mielőtt elkezdődött volna az egész terület föltérképezése, két kisebb, földi fölmérésből is ismert területen tesztelték a rendszert. A LIDAR segítségével nyert adatok megegyeztek a földi megfigyelés eredményeivel, így elkezdődhetett a kutatás. A helikopter 2012 áprilisában 80 órát töltött a levegőben, míg az egész terület lézeres „szkennelése” befejeződhetett.

Az eredmény: jóval nagyobb Angkor

A LIDAR használatával nyert adatok egyértelműen mutatják, hogy Angkor központi területe jóval sűrűbben volt lakott, mint azt korábban feltételezték. A kutatók korábban azt gondolták, hogy csak Angkorvat és Angkorthom fallal határolt területein belül volt jellemző az, hogy csatornák vagy utcák segítségével szabályos, egyforma méretű kisebb blokkokat hoztak létre. A LIDAR eredményei azt mutatják, hogy jóval a falakon kívül is mutatkozik ez a mintázat, Angkorthom 9 négyzetkilométeres területével együtt közel 35 négyzetkilométer hasonló felépítésű, sakktáblaszerűen elrendezett, feltehetően sűrűn lakott terület volt.

Forrás: AFP/Hemis.fr

A kutatás a vizsgált terület fejlődésének egy lehetséges modelljét is föltárta. Ennek értelmében az első fázis a 9. és a 10. század: ez a Khmer Birodalom létrejöttének első évszázadaival esik egybe. Ekkor jöttek létre a nagy, fallal körülkerített templomkörzetek, aminek belsejében azonban a templomon kívül lényegében nem állt más építmény. A következő szakaszban, a 11. és a 12. században megkezdődik a fallal övezett terület beépítése: utcák és/vagy csatornák által határolt, sakktáblaszerűen elrendezett tömbök jönnek létre, amelyek jellemzően azonos méretűek és elrendezésűek: például mindegyik „blokk” délkeleti oldalán van egy kis tó.

A 12. század végén és a 13. században aztán a sűrű lakosságot jelző „sakktábla” már a templomkörzet falain kívül is folytatódik. Nagy különbség azonban az, hogy enyhül a szigor, és az egyes kisebb részek már kevésbé hasonlítanak egymásra. Ekkor épül Angkorthom is, és együtt az egész 35 négyzetkilométernyi központi terület ekkor válik Angkor mintegy 1000 négyzetkilométeres „vonzáskörzetének” sűrűn lakott központjává.

A város fejlődésének kutatók által rekonstruált menete egyúttal arra is magyarázatot adhat, mi okozhatta Angkor végzetét a 15. században. A legjobb párhuzamot a maja civilizáció kínálja, hiszen mindkét kultúra számára kulcskérdés volt a víz megőrzése. Angkor számára a trópusi monszun által kínált víztömeg jelentette a megoldást: az esőt nagy víztározókban raktározták, hogy a szárazabb időszakokban vagy akár a kisebb esőt hozó években is legyen elegendő víz. Angkorban így a vízgazdálkodás igen fejlett módszerei alakultak ki, aminek segítségével olyan magas termést tudtak elérni, hogy a Khmer Birodalom képes volt eltartani Angkor város központjának mezőgazdasági termelésben részt nem vevő tömegeit is.

Forrás: AFP/Hemis.fr

Ez okozhatta a vesztüket is: időnként szárazság köszöntött Angkorra, amiből azt a tanulságot vonták le, hogy még nagyobb és még több víztározót kell építeni, hogy kivédjék a szárazságot. A LIDAR segítségével nyert adatokból jól láthatóak az egyre jelentősebb tározók. A 14. és a 15. században aztán olyan, akár évtizedes szárazságok érkeztek, amit semmilyen vízgazdálkodással nem lehetett kivédeni. Ez vezethetett a terület elnéptelenedéséhez: a szigorú vízgazdálkodásra épülő Angkor a klimatikus változások miatt bekövetkező szárazság miatt egyszerűen élhetetlenné vált, lakosai elvándoroltak a Kambodzsa keleti partjainál kialakuló új hatalmi központ irányába. Angkor tehát túlságosan is alkalmazkodott a vízgazdálkodás egy bizonyos módjához, s amikor már nem volt elegendő a csapadék, a sok kiszáradt csatorna és tározó városa egyszerűen lakhatatlanná változott.

A 14. században már hanyatlásnak indult város számára a kegyelemdöfést vélhetően a szomszédos thai királysággal vívott háborúja adta meg, akik 1431-ben elfoglalták Angkort. Angkort ekkortájt hagyhatták el lakói, és noha teljesen soha nem néptelenedett el – hiszen Angkorvat például buddhista szentélyként tovább működött –, a kutatók által föltárt hatalmas településrendszer megszűnt létezni, emlékeit pedig benőtte az őserdő.