A látogatók előtt született egy majom Nyíregyházán

Fehérkezű gibbon született a Nyíregyházi Állatparkban
Vágólapra másolva!
Élete első négy hónapját az anyjába csimpaszkodva tölti majd a Nyíregyházi Állatpark nemrég született fehérkezű gibbonja. A fiatal állatnak még nagyon gyér a szőre, csak fokozatosan erősödik meg a bundája.
Vágólapra másolva!

A fehérkezű gibboncsalád a kicsi születésével négy tagúvá vált, hiszen a svéd mamának és a magyar származású apának nem ez az első utódja. A velük élő idősebb kölyök 2010 karácsonyán látott napvilágot a nyírségi kertben.

Az egyhetes bébi bundája szüleitől eltérően még gyér, fokozatosan erősödik majd meg. Élete első négy hónapját anyjában csimpaszkodva tölti majd.

Az újszülött gibbon Forrás: Nyíregyházi Állatpark

Az állatkertben a majmok egy hatalmas szigeten élnek, ahol csupán egy vizesárok választja el a vendégeket az állatoktól, így a látogatók szinte testközelből leshetik meg a család életét. A legszerencsésebbek a kicsi világra jövetelét is végignézhették, aki fél órával a születése után már a lombkorona szinten tartózkodott anyjával.

A gibbonok a legakrobatikusabb főemlősök, minden egyes porcikájukkal a fákon való élethez alkalmazkodtak. Karjuk hossza kétszerese testhosszuknak, s amikor az egyik ágról a másikra lendülnek, hosszú karjukat úgy használják, mint valami kampót. Az ágakon függeszkedve egyik kezükről a másikra lendülve közlekednek a fákon.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark

Monogám párkapcsolatban élnek, és a nőstények harminchetes vemhesség után általában egy kölyköt hoznak a világra, akit 4-7 hónapos koráig szoptatnak. Napfelkeltekor a párok duettet énekelnek, így jelzik lakó- és táplálkozási területük határait.

Főként élőhelyük megfogyatkozása miatt veszélyeztetettek, de a vadászat és az állatkereskedelem miatt is csökken vadon élő állományuk.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark

Az európai állatkertek a nemzetközi fajmegmentési program keretében tartják őket, s ehhez a programhoz csatlakozott a Nyíregyházi Állatpark is. A kölykök 6-7 éves koruk környékén érik el az ivarérettséget, s akkor várhatóan más európai állatkertbe fognak költözni.