Japánból Kanadába repült egy galamb

Vágólapra másolva!
Átrepülte egy japán galamb a Csendes-óceánt, és Kanadában, ahol földet ért, egy tenyésztő akarja befogadni abban a reményben, hogy utódaiból rendkívül tehetséges távrepülő postagalambok lesznek.
Vágólapra másolva!

A törékeny és fáradt szárnyasra a kanadai hadsereg egyik vancouveri (Brit Columbia) támaszpontján bukkantak rá, majd egy állatmenhelyre vitték.

"Úgy véljük, Japánból repült el, és elveszett, vagy elragadta egy vihar, mielőtt Kanadába ért volna, útközben teherhajókon pihenhetett meg" - mondta a francia hírügynökségnek Reg Westcott, a Mountainaire Avian Rescue Society (MARS) civil állatmentő egyesület munkatársa.

Az egyéves galambot május 9-én indították útnak 8000 társával együtt egy 1000 kilométeres versenyre - mondta el a madár japán tulajdonosa, Takaszu Hirojaszu.

A 73 éves nyugdíjas üzletember, akinek 10 másik postagalambja is van, alig tért magához a meglepetéstől: "Soha nem hallottam olyan galambról, amelyik Kanadáig repült volna. Ez hihetetlen!" A galambtenyésztő szerint a madár minden valószínűség szerint arra a teherhajóra szállhatott le pihenni, amelyen a kikötőbe érkezett.

Általában egy galamb legfeljebb 650 kilométert képes repülni, a japán szárnyas pedig 8000 kilométert tett meg. Eredeti tulajdonosa, akinek a neve és a telefonszáma a madárra volt erősítve, nem akarja hazaszállíttatni a galambot repülőgépen, mert túlságosan sokba kerülne.

A helyi galambászszövetség így megtette a befogadásához szükséges előkészületeket, abban a reményben, hogy szaporítani tudják. "Meg vagyok győződve róla, hogy a kicsinyei nagyon jó hosszú távú versenygalambok lesznek" - mondta Westcott, akinek előbb a kanadai hatóságok bizalmatlanságát kellett leküzdenie. Elmondta: először a galamb okmányait kérték, majd amikor kiderült, hogy egyedül érkezett, vándormadárnak nyilvánították, így már vámpapírok nélkül is beléphetett az országba.

Westcott elmondta: tizenhét éve foglalkozik állatok mentésével, de csak egyetlen egyszer látott olyan galambot, amelynek sikerült megtennie a két-háromhetes utat és átszelnie a Csendes-óceánt. A másik galamb a madárinfluenza tombolása idején érkezett Kanadába, és a tulajdonos költségére visszaszállították Japánba.

A MARS munkatársa elmondta: segített már Kaliforniából Kanadába tévedt barna pelikánon, illetve egy Ázsiából érkezett citrombillegetőn (Motacilla citreola) is, amelynek Amerika minden sarkából érkező madárbarátok a csodájára jártak.