Új fotók segíthetnek Amelia Earhart sorsának a feltárásában

Amelia Earhart, amerikai női pilóta 1932-ben
Vágólapra másolva!
Az új-zélandi légierő múzeumában talált felvételek arról az atollról készültek az 1930-as években, amelyen feltételezések szerint a világhírű repülős életének utolsó napjait tölthette.
Vágólapra másolva!

A 45 képet a christchurchi létesítmény archívumában, egy címkézetlen bádogdobozban találták meg. A fotókat 1938. december elsején készítették egy Supermarine Walrus típusú, egymotoros, partvidéki és repülőgép-hordozóról bevethető mentő- és felderítő-repülőgépről, amely térképészeti megbízást teljesített. A felvételek a Kiribati-szigetcsoporthoz tartozó, ma már lakatlan Nikumaroro-atollt ábrázolják, méghozzá tizenöt hónappal a pilótanő eltűnése után, illetve röviddel azelőtt, hogy a sziget hivatalos benépesítése megkezdődött.

Nézze meg a képeket a pilótanő után kutató szervezet honapján!

A repüléstörténet leghíresebb női úttörője negyvenévesen fogott élete legnagyobb vállalkozásába: ő akart lenni az első nő, aki körberepüli a Földet. Kétmotoros Lockheed gépével, Fred Noonan navigátor társaságában 1937. június 1-jén Miamiból vágott neki az útnak hatalmas médiafelhajtás közepette. Érintették Dél-Amerikát, Afrikát, Indiát és Délkelet-Ázsiát, egy hónappal később már Pápua Új-Guineán jártak. Az út utolsó harmada a Csendes-óceán fölött vezetett. 1937. július 2-án az új-guineai Laeból a Howard-szigetre akartak repülni, hogy teljesítsék az utolsó szakaszt, ám felszállás után nyolc órával mindkettejüknek és Electra nevű gépüknek is nyoma veszett.

Amelia Earhart volt az első nő, aki 1932-ben - öt évvel Charles Lindbergh után - egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. A kaliforniai bíróság 1939-ben hivatalosan halottnak nyilvánította.

Amelia Earhart 1932-ben Forrás: AFP

A The International Group for Historic Aircraft Recovery (TIGHAR) nevű szervezet, amely több sikertelen expedíciót is végrehajtott a pilótanő földi maradványainak és repülőgépének felkutatására, tavaly olyan szonárfelvételeket tett közzé, amelyeken a csoport szerint az Electra futóművéből származó tárgyak - egyebek között gumiabroncs és sárvédő - láthatók 180 méteres mélységben a Nikumarorónál. A kutatók a szemcsés képek alapján úgy vélekedtek, hogy a gép nem lezuhant, hanem Earhart - mivel kifogytak az üzemanyagból - kényszerleszállást hajtott végre, és talán egy ideig még életben is maradt az eredeti céltól, a Howland-szigettől 500 kilométerrel délkeletre fekvő, akkor még Gardner nevű, sima felületű trópusi atollon.

"A most felfedezett fotók tanulmányozásával bizonyságot szerezhetünk nemcsak a vízben vagy a parton heverő repülőgép-maradványokról, hanem esetleg emberi tevékenység nyomairól is" - idézte a LiveScience.com tudományos hírportál Ric Gillespie-t, a TIGHAR igazgatóját.