Vágólapra másolva!
Nem volt közvetlen egészségügyi következménye a sugárzásnak a fukusimai atomerőmű-baleset után, és nem valószínű azt sem, hogy a jövőben hatása legyen a lakosságra vagy a munkások túlnyomó többségére - állapította meg egy ENSZ-tanulmány.
Vágólapra másolva!

Összességében a japán lakosság sugárzásnak való kitettsége alacsony, illetve nagyon alacsony volt, ennek megfelelően alacsony egészségügyi kockázatot jelent későbbi életükre nézve - áll az ENSZ Nukleáris Sugárzás Hatásait Vizsgáló Tudományos Bizottsága (UNSCEAR) közleményében. A tanulmány szerint a kitelepítések és a lakosság óvóhelyekre menekítése jelentősen csökkentette a sugárzásnak való kitettséget.

Ha nem lettek volna ezek az intézkedések, akkor lehetséges, hogy növekedne a rák és más betegségek kialakulásának kockázata a következő évtizedekben. A jelentésben rámutatnak, hogy a mintegy 25 ezer erőművi dolgozó közül egynél sem figyeltek meg a sugárzáshoz köthető halálesetet vagy akut megbetegedést. Mivel csak kevés dolgozó volt magas sugárzásnak kitéve, nem valószínű, hogy sokuknál alakulna ki pajzsmirigyrák.

Az UNSCEAR tanulmánya nyolcvan kutató elemzésén alapul. Az egyelőre nem végleges jelentést az UNSCEAR éves ülésén nyolcvan ország küldöttsége tárgyalta meg Bécsben. Végleges változatát az ENSZ Közgyűlése előtt vitatják majd meg. A tanulmány szerint a tengeri és szárazföldi élővilágot érő sugárzás túl kicsi volt ahhoz, hogy megfigyelhető következmények lépjenek fel. Ez alól kivételt jelenthetnek a tengeri növények, különösen azon a területen, ahol radioaktív víz került az óceánba.