Kínai írást találtak Luxorban

Amenhotep III, luxor, egyiptom, sír, műemlék sírrongálás, graffiti,
Vágólapra másolva!
Nemzetközi felháborodást váltott ki egy 15 éves kínai turista, aki kínai írásjelekkel dekorálta ki az ősi luxori templom falát.
Vágólapra másolva!

"Itt járt Ting Csin-hao" - árulkodik a graffiti, amelyet egy kínai fiú firkált fel egy Nagy Sándor-ábrázolásra a luxori templomban. (A graffitit itt nézheti meg.) A feliratot néhány héttel ezelőtt egy kínai turista fényképezte le, majd feltöltötte a blogjába. A bejegyzés nagy felháborodást váltott ki, és többen nyomozásba kezdtek, hogy felderítsék a szerző kilétét.

Az AFP hírügynökség értesülései szerint a fiú kínai hackerek célpontjává vált. A szülei elismerték, hogy a firkát néhány évvel ezelőtt valóban az ő fiuk készítette, és sajnálatukat fejezték ki az egyiptomiaknak és a kínaiaknak.

Erre a falra firkálta fel a nevét a kínai fiú Forrás: AFP

Az Egyiptomi Régiségek Minisztériumának vizsgálata kiderítette, hogy a károk csak felületesek, a graffiti könnyedén eltávolítható. A hasonló esetek elkerülése érdekében a régiségek minisztere, Ahmed Ejsza elrendelte, hogy a jövőben a turistacsoportok csak archeológusok kíséretével látogathatják a luxori templomot.