Földrengés volt Magyarországon

Vágólapra másolva!
Éjfél után 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek, senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Az újabb információk, többek között a földrengés okáról egy másik cikkben érhetők el.

A Richter-skála szerinti 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek kedden hajnalban Magyarországon, senki nem sérült meg, jelentősebb anyagi kárról sem érkezett bejelentés.

Kiszely Márta, az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium munkatársa azt mondta, hogy a rengést több helyen lehetett érezni, sok hívást kaptak az országból, többek között Budapestről, Jászapátiból, Fótról. A helyi idő szerint 0.28-kor észlelt földrengés epicentruma a Heves megyei Heves város közelében volt, mélysége megközelítette a 8 kilométert.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint Heves és Fejér megye, valamint a főváros katasztrófavédelmi ügyeleteire érkeztek be lakossági hívások. Személyi sérülést nem jelentettek, anyagi kárt Tenk településről jeleztek, de ott is főleg esztétikai károkat, a homlokzati vakolat részleges leválását.

A katasztrófavédelem és rendőrség az önkormányzatok bevonásával ellenőrzik a bejelentőknél az anyagi károkat. Legutóbb 2013. február 16-án mértek Magyarországon földrengést, akkor a Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű rengés este negyed hét után volt, a Heves megyei Füzesabony térségében.