Folytatódik az embertelen delfinmészárlás

delfinmészárlás
Vágólapra másolva!
A japán halászok új technikát alkalmaznak a delfinek megölésére, de a delfinszakértők szerint ez sem humánusabb, mint a korábbi módszer.
Vágólapra másolva!

A japán delfinirtás 2009-ben kapott széleskörű figyelmet, miután bemutatták az Oscar-díjas The Cove (Az öböl) című dokumentumfilmet. A rejtett kamerákkal készült film hátborzongatóan mutatja be, ahogy a delfinek százait beterelik egy kis halászfalu, Tajdzsi (Taiji) melletti öbölbe, majd lándzsákkal, késekkel lemészárolják őket. Az öböl vizét vörösre festi a vér.

2010-ben két japán halászati szakember, Iwaszaki Tosihide és Kai Josifumi beszámolt egy új, feltételezetten humánusabb delfinölési módszerről. Ennék lényege, hogy egy vékony vasrudat döfnek be a delfinek légzőnyílása mögött, és ezzel elszakítják a gerincoszlopot. A két szakember azt állította, hogy a tesztek szerint az állatok így gyorsabban múlnak ki. Méréseik szerint az így leölt négy csíkos delfin (Stenella coeruleoalba) esetén a halál akár 5 másodpercen belül beállt, szemben a hagyományos eljárások 300 másodpercével.

Egy új tanulmány azonban cáfolja ezeket az állításokat. "Elemzéseink azt mutatják, hogy a módszer nem teljesíti az azonnaliság nemzetközileg elfogadott normáit" - mondta Andrew Butterworth, a Bristoli Állatorvosi Egyetem munkatársa.

Brooke McDonald Sea Shepherd Conservation Society
Delfinek vére festi vörösre a Tajdzsi melletti öblöt

Butterworth és munkatársai az Atlantic Blue német természetvédő csoport 2011-ben titokban felvett videóira alapozzák állításaikat. A felvételek alapján úgy találták, hogy a delfinek sokkal tovább - akár pecekig is - szenvednek, mint a japán csoport állítja.

Bár a japánok álszenteknek nevezik a delfinmészárlás ellen tiltakozó aktivistákat, mondván nincs sok különbség aközött, ha csirkéket, marhákat vagy delfineket mészárolnak le, a szakemberek elutasítják ezeket az érveket. Szerintük a delfineket és más tengeri emlősöket különleges bánásmódban kellene részesíteni kiemelkedő intelligenciájuk miatt, és egyáltalán nem volna szabad megengedni a vadászatukat.