Ábrahám próféta szülőhelyénél kezdődött feltárás

Vágólapra másolva!
A bibliai Ábrahám feltételezett születési helye közelében Dél-Irakban egy ókori épületkomplexumra bukkantak brit régészek.
Vágólapra másolva!

A brit Manchesteri Egyetem régészei által megtalált épületkomplexum területe hozzávetőlegesen akkora, mint egy futballpálya. A hely az egykori Ur város közelében található, amelyet egyes források a bibliai Ábrahám próféta szülőhelyének tartanak, mások szerint viszont a próféta nem itt született, de itt kötött szövetséget az Úrral, amely szerint Ábrahám és népe egyedül őt ismeri el istenének, és cserébe az Úr neki adja Kánaán földjét, és nemzedékét megsokasítja. Ábrahámot a judaizmus mellett a keresztény és az iszlám vallás is ősatyaként tiszteli.

A most megtalált hely a régészek szerint óriási mérete miatt adminisztratív, esetleg vallási központ lehetett. Valószínűleg 4000 éve épült, azaz körülbelül abban az időben, amikor Ábrahám a környéken élhetett.

De Ur városa és környéke már korábban is központi jelentőségű hely volt. Az időszámítás előtti 6. évezredben kezdték építeni, az i. e. 3-4. évezredben a sumerok fővárosa volt, később a babiloniak lakták. Az egykor civilizációk szülőhelyének számító térség ma rendkívül száraz éghajlata miatt alig lakott.

Urt az 1920-as években fedezték fel. Ezen a kulturálisan rendkívül gazdag területen az elmúlt évtizedekben alig dolgoztak nyugati régészek, sok feltárást ki is raboltak, vagy elpusztult a háborúk során. Fotók a most megtalált helyről >>