Alig maradt kagyló Fukusima környékén

Vágólapra másolva!
Szinte teljesen eltűnt a tengerből egy kagylófaj a fukusimai atomerőmű melletti partszakaszon.
Vágólapra másolva!

A japán környezettani intézet és a radiológiai intézet adatai szerint a Thais clavigera nevű kagylófaj tízből nyolc helyszínen teljesen eltűnt a két évvel ezelőtti földrengést és cunamit követően balesetet szenvedett erőmű 20 kilométeres sugarú körzetében.

Más kagylófajok száma is jelentősen csökkent az erőmű körzetében, és a megvizsgált állatokban radioaktív anyagok jelentős koncentrációját mutatták ki.

A kutatók szerint a fukusimai atombaleset okolható a kagylók eltűnéséért. A katasztrófát megelőző cunami nem okozhatta a faj kihalását, mivel az állatok más, szintén szökőár sújtotta régiókban túlélték a természeti csapást, kizárólag az erőmű körzetéből tűntek el teljesen.