Veszélyben a novemberben érkező szuperüstökös

A Nap felé száguldó ISON üstökös fényesedése egyelőre elmarad a várttól. Egyes csillagászok szerint az üstökös magja "betegeskedik", és már abban sem biztosak, hogy túléli a közeli találkozót a Nappal.

Az idén novemberben érkező C/2012 S1 (ISON) jelű üstököst - várható fényessége és a remélt pompás látvány miatt - gyorsan "szuperüstökösnek", sőt az "évszázad üstökösének" kiáltották ki. A korábbi előrejelzések szerint legnagyobb fényessége a teliholdéhoz lesz hasonló. Ezzel biztosan bekerül az emberiség történetének öt legfényesebb üstököse közé. A legújabb megfigyelések azonban kevesebb okot adnak az optimizmusra. Az, hogy végül mit láthatunk majd a novemberi égen, nagyrészt attól függ, az elnyúlt pályán keringő üstökös túléli-e egyáltalán a Nap megközelítését.

Ilyenek láthatjuk az üstököst a Nappal való találkozás másnapján - ha túléli a száguldást a napkoronában

Az ISON napközelsége november 28-án lesz, amikor mindössze 1,2 millió kilométerre halad el a Nap felszíne, a fotoszféra fölött. Ez azt jelenti, hogy mélyen belemerül a ritka, de nagyon forró gázból álló napkoronába, a Nap légkörének legkülső tartományába. Az eddigi tapasztalatok szerint a Naphoz közeledő, és megfelelő ütemben fényesedő üstökösöknek jó esélyük van arra, hogy túléljék a közeli találkozást, a lassabban vagy alig fényesedőknek viszont rosszabbak a túlélési esélyeik. Utóbbi esetben a gyenge fényesedést az okozhatja, hogy az üstökös magjából jórészt vagy szinte teljesen elfogytak az illékony anyagok, amelyek elpárolgásának köszönhető a fényesség növekedése. Ebben az esetben viszont nincs, ami összetartsa a laza szerkezetű üstökösmagot, így az a Nap közelében egyszerűen szétesik.

2012. szeptemberi felfedezésekor az ISON 17,3 magnitúdó fényességű volt, és néhány héttel ezelőttig 15,5 magnitúdóra fényesedett (a csillagászatban a magnitúdóskála "fordítva" működik, a kisebb számok jelentik a fényesebb objektumokat, a legfényesebb égitestek fényességét negatív szám fejezi ki). A 15,5 magnitúdó azt jelenti, hogy jelenleg az üstököst a tökéletesen sötét égbolton is csak 75-80 centiméteres vagy nagyobb távcsővel lehetne megpillantani. (Hosszú expozíciós idejű felvételeken természetesen kisebb távcsővel is megörökíthető, így történt felfedezésekor is, ott 40 cm-es távcsövet használtak.)

Az ISON pályája. Az üstökös 2013. november 28-án lesz napközelben, földközelsége pedig december 26-ára esik. Ekkor 64,2 millió kilométerre lesz bolygónktól, ami a Hold földtávolságának 167-szerese (azaz a Földre nem jelent veszélyt)

Az üstökös jelenleg még több mint 600 millió kilométerre van a Földtől és csaknem 650 millió kilométerre a Naptól (a Föld átlagos naptávolsága 150 millió kilométer). Egy tapasztalt amatőrcsillagász és gyakorlott üstökösmegfigyelő, John Bortle már március elején megjegyezte, hogy az objektum fényessége már néhány hónapja 16 magnitúdó körül stagnál. Bortle megfigyelései szerint volt egy időszak, amikor az üstökös feje (az úgynevezett kóma) határozottan erősödött, és meglepő módon még markáns, de rövid csóvát is eresztett. Később azonban a kóma halványodott, elmosódottabbá és kisebb átmérőjűvé vált, amit kedvezőtlen jelnek tekint az üstökös "egészségi állapotát" illetően. Mindamellett Bortle szerint egyelőre még nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, beváltja-e az ISON a hozzá fűzött vérmes reményeket, vagy túl sem éli a napközelséget.

A College Park-i Maryland Egyetem és a Lowell Obszervatórium csillagászai a NASA Swift műholdjának ibolyántúli és optikai távcsövével figyelték az üstököst. A január 30-i észlelések alapján kiszámították, hogy az ISON magját percenként 51 tonna por hagyja el. Ezzel szemben a vízkibocsátás ennek csak töredéke, mindössze 60 kg percenként. A nagy eltérést a csillagászok azzal magyarázzák, hogy az üstökös még elég távol van a Naptól, ezért a víz kipárolgása majd csak később fog beindulni. Az üstökös aktivitása egyelőre inkább az alacsonyabb hőmérsékleten elillanó szén-dioxidnak és szén-monoxidnak köszönhető.

A NASA Swift műholdjának január 30-ai felvétele az ISON üstökösről (az égitest a kép középvonalában, az alsó harmadban látható)

Bár az üstökös nagy távolsága miatt maguk az adatok is pontatlanok, a csillagászok az üstökösmagokra jellemző átlagos átmérőt feltételezve úgy becsülték, hogy az ISON magja felszínének még csak mintegy 10 százaléka aktivizálódott. Az ISON napközelségére is végeztek számításokat. Eszerint a mag átmérője mintegy tizedével fog csökkenni a napközelségben várható erős anyagvesztés miatt. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy az illékony anyagok szublimációja hőt von el, ami megakadályozza a mag túlforrósodását. Ezért ők inkább azt valószínűsítik, hogy az ISON ép bőrrel megússza a közeli találkozást a Nappal, tehát bíznak a késő őszi pompás látványban.

Az ISON üstököst 2012. szeptember 21-én fedezte fel Vitalij Nyevszkij belorusz és Artyom Novicsonok orosz csillagász. A szokással ellentétben az üstökös mégsem a Nyevszkij-Novicsonok-üstökös nevet kapta, hanem az egyszerűbben kimondható ISON rövidítést. Így nevezik azt az automata távcsőrendszert (International Scientific Optical Network), amelyet a földközeli égitestek keresésére működtetnek Oroszországban. Pályája nagyon elnyúlt ellipszis, vélhetően az Oort-felhőből érkezik, és az úgynevezett napsúroló üstökösök családjába tartozik. A Földhöz csak a napközelsége után, december 26-án lesz a legközelebb, mintegy 60 millió kilométerre. Számítások szerint a Föld január közepén keresztezi az üstökös pályáját, ami jelentős meteorzáport eredményezhet.