Megmenekült a Föld a démoni kisbolygótól

Vágólapra másolva!
A NASA bejelentette: a legújabb adatok alapján az Apophis kisbolygó 2036-os becsapódásának esélye jelentősen csökkent.
Vágólapra másolva!

A NASA szerint a 2036-os becsapódás esélye már kevesebb mint 1 az 1 millióhoz (eddig 1 a 250 ezerhez volt). A NASA szerint a Föld biztonságban lesz az Apophistól 2029-ben és 2036-ban is.

A kisbolygó január 9-én volt földközelben, a napokban új radarmérések készültek róla, ennek alapján sikerült pontosítani a pályaszámításokat.

Forrás: NASA
2036-ban sem találja el a Földet

A NASA Sugárhajtás Laboratóriumának kutatói gyakorlatilag kizárták a 2036-os becsapódást. A január 9-ei közelítés során távcsövekkel (a látató fény tartományban) és radarhullámokkal is vizsgálták az Apophist.

A kis égitestek egyik legelismertebb kutatója, Don Yeomans (NASA, Near-Earth Object Program Office) szerint nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az Apophis a jövőben inkább tudományos szempontból lesz érdekes.

Mint arról korábbi cikkünkben részletesen olvashattak, az Apophis 2004-ben történt felfedezése után 2,7%-os esélyt adtak arra a csillagászok, hogy 2029-ben a kisbolygó becsapódik a Földbe. Ezzel az eddigi legmagasabb, 4-es fokozatot érte el a kozmikus katasztrófák 10 fokozatú "Richter-skáláján", a Torino-skálán: "nyugtalanító eseményként" osztályozták (közeli találkozás, 1 százalék körüli esély a becsapódásra, regionális méretű rombolás).

Ahogyan gyűltek az adatok, úgy lehetett egyre biztosabban kizárni a 2029-es becsapódást, ám helyette újabb nyugtalanító dátum bukkant fel. Nem volt kizárható, hogy a 2029-es szoros (mindössze kb. 30 ezer kilométeres) földközelség során úgy módosulhat úgy az Apophis pályája, hogy 2036-ban, a következő szoros közelítéskor valóban becsapódjon a Földbe. A NASA szerint ennek az esélye minimális volt, mindössze 1 a 250 000-hez. Ez csökkent most tovább.

Az alábbi felvétel szerdán készült:

A csillagok között száguldó pont az Apophis kisbolygó (forrás: Slooh Space Camera)