A világ egyik legkülönlegesebb állata Budapesten

Erszénye van, főleg hangyákkal táplálkozik, és emlős létére tojásokkal szaporodik a rövidcsőrű hangyászsün, melyből mostantól két példány is látható a Fővárosi Állatkertben.

Az állatkertekben igazi ritkaságnak számít a tojásokkal szaporodó rövidcsőrű hangyászsün, amelyből két, vadon befogott példány is érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Világszerte alig több mint egy tucat állatkertben fordulnak elő, de Budapesten nem most vannak először, ugyanis 1912 és 1917 között is éltek itt hangyászsünök.

Az állatok neme és kora nem ismert, és nem is elsődlegesen tenyésztési céllal szerezték be őket, hanem hogy tapasztalatot gyűjtsenek a tartásukban. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) illetékes szakbizottsága célként határozta meg, hogy jó lenne növelni a hangyászsünök európai állatkerti állományát.

Csőrszerű nyúlványuk a táplálkozáshoz alkalmazkodott

Különleges szaporodás

Becslések szerint már több mint 5500 emlőst ismernek a Földön, ám mindössze öt tojásrakó fajról tudnak. A kloákások (Monotremata) rendjébe tartozó fajok közül talán a kacsacsőrű emlősről hallottak a legtöbben, de ide tartozik még a rövidcsőrű hangyászsün, valamint a hosszúcsőrű hangyászsün három faja.

A többi emlőshöz hasonlóan ezek a fajok is melegvérűek, testüket szőr (illetve annak módosulata) borítja, és tejjel táplálják utódaikat. Ugyanakkor szaporodásukban még inkább hasonlítanak a hüllőkre. Azért hívják őket kloákásoknak, mert az ivarvezeték, a húgyvezeték és a bélrendszer egy közös csatornába, a kloákába nyílik. A hímek ivarszerve egyedülálló módon 4 makkal rendelkezik, de a párzás során ezeknek csak a fele működik, és csak kettő lövell spermát a nőstény kétágú ivarszervébe. (A kétágú hemipénisszel rendelkező hüllők is csak egyet használnak egyszerre.)

A budapesti állatokat vadon fogták be, és a nemük még nem ismert

A hangyászsünök utódaikat nem elevenen hozzák világra, hanem lágy héjú tojásokkal szaporodnak. Egyszerre egy tojást raknak, amelyet a hasi oldalon lévő erszényben tárolnak. A kölykök a kikelés után még 1,5-2 hónapig az erszényben maradnak, majd ha megerősödtek, már egy ásott lyukban élnek tovább. A nősténynek emlői nincsenek, a tejmirigyek szabadon nyílnak a hasi oldalon, így a fiatalok ezeknek a területeknek a nyalogatásával, szopásával jutnak tejhez. Az utódok körülbelül 6 hónapos korukig maradnak az anyjukkal, addig szopnak. A hangyászsünök vadon és fogságban is akár 50 évig is elélhetnek.

Félig madár, félig emlős

Az emlősök a hüllőktől korán elvált, és a permben (300-250 millió évvel ezelőtt) virágkorukat élő emlősszerűek (Synapsida) csoportjából alakultak ki. A legtöbb kutató által elfogadott, úgynevezett theria hipotézis szerint az emlősök evolúciója során a kloákások nagyon korán, még az elevenszülés megjelenése előtt ágaztak le, az erszényesek és a méhlepényesek csak ez után váltak ketté. Genetikai vizsgálatok alapján a kloákások félúton helyezkednek el a madarak és a méhlepényes emlősök között.

Nem csak hangyát esznek

A tojásrakó fajok mind Ausztráliában és Óceániában élnek, és elsősorban éjszakai életmódot folytatnak. A hangyászsünök közös jellemzője a csőrszerű nyúlvány, mely a rovarevő életmódhoz alkalmazkodott. Fogaik nincsenek, nyelvüket hosszan ki tudják nyújtani. Testüket a szőrön kívül a háton tüskék is borítják, amelyek jó védelmet nyújtanak a ragadozók ellen. Veszély esetén puha talajon beássák magukat, és csak a tüskéik állnak ki, míg keményebb talajon összegömbölyödnek, mint a sündisznók.

Erős karmaikkal gyorsan tudnak ásni

A rövidcsőrű hangyászsün (Tachyglossus aculeatus) körülbelül 30-45 centiméteres, és 2-7 kilogrammot nyom. Teste a gyors ásáshoz alkalmazkodott, végtagjai rövidek, és karmai erősek. Hátsó végtagjain sarkantyúkat visel, de ezek a kacsacsőrű emlősével ellentétben nem kapcsolódnak méregmirigyekhez. Ausztráliában, Tasmaniában és Pápua Új-Guineában egyaránt előfordul, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a nem veszélyeztetett besorolást kapta.

A vadon élő rövidcsőrű hangyászsünök gerinctelenekkel, azon belül is főleg rovarokkal, hangyákkal és férgekkel táplálkoznak. Állatkerti körülmények között a táplálásuk nem könnyű, mert igazi hangyát és termeszt nagyon bajos adni nekik - mondta Hanga Zoltán. Ezért a legtöbb állatkertben speciális pépet készítenek a hangyászsünök számára, amelyet aztán könnyen fel tudnak nyalni. Többféle recept is van használatban: Budapesten rovarevő állatoknak kifejlesztett tápszer, tojás, gyümölcs és víz a pép legfőbb összetevője, amelyet még össze is turmixolnak a gondozók.

Tüskés a nyelve a hosszúcsőrűnek

Hosszúcsőrű hangyászsünből (Zaglossus spp.) 3 faj ismert: a nyugati hosszúcsőrű (Z. bruijnii), a keleti hosszúcsőrű (Z. bartoni) és az Attenborough-hangyászsün (Z. attenboroughi). Testhosszuk 45-90 centiméter közötti, az Attenborough-hangyászsün a legkisebb. Hosszú, lefelé hajló csőrszerű nyúlványuk van. Végtagjaik erősek, az ásáshoz alkalmazkodtak, a hímeknek sarkantyújuk van. A hosszúcsőrű változatok elsősorban gilisztákkal táplálkoznak, a nyelvük végén lévő tüskék segítik a férgek megragadását. Új-Guinea szigetének hegyvidéki régióiban fordulnak elő, a Vörös Listán mindhárom faj súlyosan veszélyeztetett. Az Attenborough-hangyászsünt csak 2008-ban írták le, és csupán egyetlen, 1961-ben gyűjtött múzeumi példánya ismert a Küklopsz-hegységből. Egy 2007-es expedíció során ugyanakkor az állat jelenlétére utaló ásásnyomokat találtak, ezek alapján feltételezik, hogy még létezik egy kisebb populációja egy körülbelül 100 km²-nyi területen.