Jól van a világ első műszívének tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Jól működik a közel egy kilós szerkezet, és a tulajdonosának állapota is egyre jobb.
Vágólapra másolva!

A páciens tudatánál van, táplálkozik és beszélget a családtagjaival, és talán már ezen a hétvégén felkel az ágyból is - mondta a Le Journal du Dimanche című francia lapnak a férfi egyik orvosa, Daniel Duveau sebészprofesszor, aki csütörtökön járt nála.

Az orvos szerint az első műszívesben nagy az élni akarás, és nagyon bízik a mesterséges szívben.

A műszíves egészségi állapotáról hétfőn tesznek közzé részletesebb jelentést - közölte a lap.

A szívelégtelenségben szenvedő és végső stádiumban lévő betegbe egy 12 órás műtét során ültették be a Carmat orvosbiológiai cég által előállított műszívet a párizsi George Pompidou Kórházban Alain Carpentier professzor vezetésével.

A professzor húsz évig dolgozott a 900 gramm súlyú teljes műszív kifejlesztésén, amely az emberi szívet helyettesítheti, és megoldhatja az átültetésre alkalmas szívek hiányát.