Az űrből is ijesztő a kaliforniai erdőtűz

tűzvész, amerikai egyesült államok, Yosemite nemzeti park
Vágólapra másolva!
Több ezer ember dolgozik az amerikai Sierra Nevada hegységben tomboló erdőtűz visszaszorításán, mely már tíz napja lángol.
Vágólapra másolva!

Már a Balatonnál is nagyobb területen ég az erdő Kaliforniában. A tűz augusztus 17-e óta tombol, és jelenleg 750 négyzetkilométeren lángol (kedden ez a szám még 650 négyzetkilométer volt). A hatalmas tüzet a NASA MODIS műholdja is megörökítette a világűrből.

A NASA műholdjának augusztus 22-i felvétele az erdőtűzről (kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!) Forrás: AFP/NASA

A felvételen a piros körvonallal körülvett területek azokat a forrópontokat jelölik (északon egy kisebb tűz látható), ahol szokatlanul magas a felszíni hőmérséklet. A szél a füstöt északkelet felé fújja.

Így oltja a tüzet a Kaliforniai Nemzeti Gárda

Az oltási munkálatokban négyezren vesznek részt, és eddig csak a tűz 20 százalékát sikerült körülhatárolni. A hatékony munkát azonban a nagy szárazság, valamint a terepviszonyok is nehezítik. (A tűz terjedését ezen az oldalon lehet nyomon követni.)

Több ezren dolgoznak a tűz visszaszorításán (kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!) Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

A Los Angeles Times hétfői beszámolója szerint a tűz elérte a Yosemite Nemzeti Parkot is, ahol 85 négyzetkilométer lángol. A tűz két nevezetes mamutfenyő-ligetet is veszélyeztet, de a 40 kilométerre fekvő, turistákat vonzó Yosemite-völgy biztonságban van. A Yosemite az Egyesült Államok második nemzeti parkja, és a részét képező völgyet még Abraham Lincoln nyilvánította védetté 1864-ben.

A park élővilága rendkívül gazdag, többek között puma, hódmókus, kanadai vadjuh és szakállas bagoly él itt. Az igazi különlegessége azonban az óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum). Az 50-80 méter magasra megnövő fák törzsének átmérője 6-8 méter is lehet, és ezek a Föld legnagyobb tömegű fái (akár 1000 tonna is lehet). Érdekességük, hogy a tűz nemhogy károsítja őket, hanem elősegíti a szaporodásukat - a magok többsége ugyanis csak akkor szabadul ki a tobozból, ha az a felszálló forró levegőtől kiszárad. A tűz ráadásul megsemmisíti az aljnövényzetet, amely egyébként elnyomná a magoncokat, így az erdőtüzek a mamutfenyő-erdők megújulásához elengedhetetlenek. (A fák kérge a földfelszín közelében akár 90 centi vastag is lehet, így hatékony védelmet nyújt a tűztől.)

Oltják a tüzet a Yosemite Nemzeti Parkban Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

A kaliforniai kormányzó szükségállapotot hirdetett, mert a tűz már a San Franciscóba tartó elektromos vezetékeket is veszélyezteti. A tűzvész már csak néhány kilométerre van a Hetch Hetchy víztározótól, amelyben a Toulomne folyó vizét gyűlik San Francisco ellátására - a metropolisz 85 százaléka innen kap ivóvizet. A víztározó közelében csak 30 méteres a látótávolság, de a hatóságok szerint egyelőre még tudják biztosítani a megfelelő minőségű ivóvizet. A San Franciscót árammal ellátó két vízerőmű közül kettőt lezártak.

A nagy kiterjedésű tűz ellenére 2013-ban az átlagosnál jóval kisebb területen tomboltak erdőtüzek az Egyesült Államokban. Idén augusztus végéig 14 ezer négyzetkilométer égett le, míg az elmúlt tíz évben az átlag 23 ezer négyzetkilométer volt.