Vágólapra másolva!
A 380 kilométerrel a Föld felett keringő Nemzetközi Űrállomáson hat űrhajós dolgozik. A lakható térfogat körülbelül 388 köbméter, ami egy 4-5 szobás családi háznak felel meg. Az űrállomás 90 percenként kerüli meg a Földet, így a legénység számára napi 16 alkalommal van napfelkelte és napnyugta. A napi rutin azonban a földivel egyezik meg, az űrhajósok az egyezményes koordinált világidő szerint kelnek, dolgoznak és fekszenek.
Vágólapra másolva!

Egy átlagos reggel az űrben

Az asztronauták is fogmosással, borotválkozással és fürdéssel kezdik a napot. Minden űrhajósnak saját higiéniai csomagja van, amit a falra erősítve tartanak. Az egyik legfontosabb tisztálkodási kellék egy különleges szappanos víz. Fürdésnél egy rongyot nedvesítenek be vele, amivel aztán megtörülköznek, míg borotválkozásnál közvetlenül az arcra kenik a folyadékot borotvahab gyanánt. Hajmosáshoz öblítés nélküli sampont használnak, amit eredetileg kórházi betegek számára fejlesztettek ki. Arra folyamatosan ügyelni kell, hogy a már nem használt eszközöket visszaerősítsék a falra, mielőtt az lebegve távozna a helyiségből.

Mosakodás

Borotválkozás

Hajmosás

A reggeli teendők közül talán az egyik legbonyolultabb művelet a toalett használata. Ennek kétféle módja lehetséges. A nagy dolgokhoz egy a hagyományos wc-hez hasonló berendezést használnak. A különbség főleg a lyuk átmérőjében jelentkezik, így a megszokottnál sokkal pontosabban kell célozniuk. A kisebb dolgokhoz mindenki saját „vizelőedényt” használ. Ez egy tölcsérben végződő vastagabb cső, ami a porszívó elvén működik, és a vizeletet a tölcséren és a tömlőn keresztül egy szennyvíztartályba szívja.

Toaletthasználat

A reggeli kávé

Az űrhajósok sokféle ételből tudnak választani. Gyümölcsök, diófélék, csirke, marha, mogyoróvaj, cukorkák és desszertnek egy igazi amerikai kedvenc, a brownie is szerepel az étlapon. Sok közülük természetes formájában fogyasztható, de akad olyan is, amihez vizet kell adni, vagy melegíteni kell. Az étel mellé választható kávé, tea, narancslé és limonádé is. Ezeket tasakokból fogyasztják szívószál segítségével.

Minden élelmiszer eldobható, könnyen használható vákuumcsomagolásban érkezik az űrállomásra, ami fontos a helytakarékosság szempontjából vagy csupán azért, mert a csomagolás megakadályozza, hogy az étel elrepüljön. Morzsolódó, apró szemű ételt nem nagyon találunk a fedélzeten. A só és a bors is csak folyékony formában fogyasztható, mert ha nem így lenne, egyszerűen ellebegnének az apró szemcsék. Ez veszélyes, mert eldugíthatják a szellőzőrendszert, beszennyezhetik és tönkretehetik a műszereket vagy az űrhajósok szemébe, orrába, tüdejébe kerülhetnek.

Csokipuding

Takarítás

Az űrhajósoknak is gondoskodniuk kell lakhelyük tisztaságáról. Ez nem csak az eszközök hosszabb élettartamát szolgálja, az emberi egészség szempontjából is fontos. Tanulmányok kimutatták, hogy különböző mikrobák gyorsan szaporodnak mikrogravitációs környezetben, így a betegségek könnyen átterjedhetnek minden emberre a fedélzeten. Az űrállomást éppen ezért úgy alakították ki, hogy könnyen tisztítható legyen. A különböző kabinokat gyakran törlik át antiszeptikus törlőkendőkkel, hogy megakadályozzák a baktériumok elterjedését. A falak és a padló tisztításához használhatnak folyékony mosószert is, melyet egy rongyra folyatnak, majd áttörlik vele a felületet. A zárt környezet miatt a legénység folyamatosan figyeli a levegő összetételét és felügyeli a szellőzőrendszer működését. A szűrőkön lerakódott szennyeződések eltávolítása is a házimunka része, amit egy porszívó segítségével végeznek el.

Az étkezések és egyéb tevékenységek során sok szemét gyűlik össze az állomáson. Az űrhajósok feladata, hogy ezeket egy zsákba tegyék, majd amennyire csak lehet, összepréseljék és rögzítsék, míg azt el nem szállítják a fedélzetről.

Szemétgyűjtés

A sport kötelező

A súlytalanságban töltött több hónap alatt különös figyelmet kell fordítani a csontok és izmok leépülésének elkerülésére. Ennek érdekében a fedélzeten élők számára napi körülbelül két óra mozgás kötelező. Ehhez speciális gépekre van szükség, hiszen a Fölön megszokott súlyokkal az űrben semmire sem mennének.

A futógép és a szobakerékpár segítségével nem csak a külső, de a belső izmok (mint például a szívizom) is karban tarthatóak. A gépek használata előtt elengedhetetlen, hogy valamilyen módon rögzítsék magukat, utána kezdhetnek csak neki az edzésnek. Ezen kívül vannak gumis, rugós karokkal működő berendezések is, melyekkel guggolást, fekvenyomást és rengeteg egyéb gyakorlatot lehet végezni. Ezek főleg a csontozat erősítésére szolgálnak.

Sport az űrben

A kötelező gyakorlatokon kívül az űrhajósoknak naponta körülbelül egy órát vákkumnadrágban kell tölteniük. Ez a különös viselet a gravitáció szimulálására szolgál. Segítségével a felsőtestből „átszívhatóak” a folyadékok az alsó testrészekbe, nagyobb munkára bírva ezzel a szívizmokat.

A nap vége

A személyzet átlagosan 8 órát alszik minden nap. Mindenkinek saját kabinja van, amely mindössze akkora, hogy egy ember elférjen benne, és leginkább egy szekrényhez hasonlít. Az asztronauták kabinokban lévő hálózsákokban alszanak, amit jobb, ha rögzítenek, különben ébredéskor könnyen az űrállomás másik végében találják magukat. Gravitáció ide vagy oda, a rémálmok és a horkolás az űrben is létező problémák.

Szabadidő

Az ötnapos munkahét után az ISS legénységének is jár a hétvégi pihenés. A hónapokig tartó folyamatos munka okozta stressz az űrhajósokat is érinti. Ilyenkor szükség van egy kis kikapcsolódásra. Munka közben megszokott, hogy a legénység egymást szórakoztatja vagy éppen az ebédjével játszik. Furcsának tűnhet, de az űrhajósok egyik legnépszerűbb időtöltése, ha kinéznek az ablakon. A földi panoráma, a sűrűn ismétlődő napfelkelték és napnyugták gyönyörű látványt nyújtanak. Hétvégente, amikor több idejük van, filmet néznek, zenét hallgatnak, kártyáznak, elolvasnak egy könyvet, zongoráznak vagy a családtagokkal is beszélgethetnek. És persze, hogy a hétvégi testmozgás se maradjon el, irány egy kör a szobakerékpáron, vagy a futógépen.

Tuczai Emese