Kiselefánt született Budapesten

Kiselefánt született az Állatkertben, Valentin-napon
Vágólapra másolva!
Májusra várták, de csütörtök hajnalban világra jött a Fővárosi Állatkert kiselefántja. Ötvenkét éve született utoljára elefánt Budapesten.
Vágólapra másolva!

A gondozók nagy meglepetésére három hónappal korábban, február 14-én hajnalban megszületett a Fővárosi Állati- és Növénykert kiselefántja. Becslés szerint az újszülött elefántborjú 75 kilogramm súlyú és 85 centiméter magas. Az aprócska jószág gond nélkül lábra állt, szemlátomást jól érzi magát, fürgén sétálva ismerkedik a külvilággal anyja mellett.

Az állatkert főigazgatója, Persányi Miklós [origo]-nak adott interjújában nemrég úgy nyilatkozott, hogy májusra várják az elefántborjú születését. Az állatkerti szakemberek a megfigyelt párzások és a 22 hónapos vemhességi idő alapján becsülték akkora az ellést. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy elképzelhető, hogy nem vettek észre egy korábbi párzást, de az is lehet, hogy a borjú a várt 22 hónapnál hamarabb jött világra. "A borjú picit kisebb, mint az átlag, de nem fejletlen" - mondta Hanga. A fiatal állat nemét még nem tudják, ez várhatóan néhány napon belül kiderül.

Az első 24 óra kritikus a borjú életében, ugyanis mindenképp el kell kezdenie szopni. Ha ez nem történik meg, mesterséges táplálásra lesz szükség, amely sokkal kockázatosabb. Az anyatejben található anyagok nélkül jelentősen csökkenne az állat esélye az életben maradásra. Hanga szerint a szoptatással várhatóan nem lesz probléma, mert Angele anyai ösztönei működnek, és védi a borjút.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert/Bagosi Zoltán
Kíváncsian ismerkedik a külvilággal

A borjú anyja, Angele 12 éves és 2010. szeptember 30-án érkezett a franciaországi La Palmyre-ból. Assam, az apa 2000. október 7-én született a Chesteri Állatkertben, és 2004. augusztus 18. óta élt a belgiumi Ieperben, majd 2009 októberében került Budapestre.

A két elefántszülő az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által összehangolt elefánt tenyészprogram keretében került Budapestre. A program első lépéseként 2008-ban elkészült az új Elefántcsarnok, amely a már korábban is meglévő Elefántházzal együtt egy nagyobb elefántcsapat elhelyezését is lehetővé tette.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert/Bagosi Zoltán
Nevet még nem kapott

A Fővárosi Állat- és Növénykert története során eddig öt elefántborjú látott napvilágot, de ebből az első két ellés 1930-ban és 1932-ben nem volt sikeres. 1941-ben viszont már minden rendben alakult a kiselefánt felnövekedésével. A háború után először 1956 májusában született elefántborjú. Mivel az Állatkert abban az évben volt kilencven éves, a kicsi a Jubile nevet kapta. Öt évre rá, 1961. május 10-én született meg Quinba, Jubile húga. Az azóta eltelt több mint fél évszázad során azonban egyetlen ázsiai elefánt sem született Magyarországon mostanáig.

A világ mintegy százötven állatkertjében tartanak ázsiai elefántokat, összesen valamivel több, mint hatszáz egyedet. A szaporulat azonban - már csak a hosszú vemhességi idő miatt is - egyáltalán nem számít gyakorinak. Az elmúlt 12 hónapban például csak egyetlen állatkertben, a berlini Tierparkban volt elefánt szaporulat.

A Fővárosi Állatkert egyelőre türelmet kér a látogatóktól: az Elefántházat mindaddig zárva tartják, amíg az anya és a kicsi számára elengedhetetlen a nyugodt környezet.