Obama kígyójával is elbánt a nagy becsapódás

kráter, becsapódás
Vágólapra másolva!
A frissen újraválasztott Obama elnökről elnevezett Obamadon kígyó is a kréta végi tömeges kihalás áldozatává vált. A legújabb kutatások szerint az aszteroida-becsapódás majdnem olyan súlyosan érintette a kígyókat és gyíkokat, mint a dinoszauruszokat. 
Vágólapra másolva!

A ma már általánosan elfogadott elmélet szerint a mintegy 65 millió évvel ezelőtt becsapódó aszteroida alapvető mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a dinoszauruszok végleg eltűntek a Föld felszínéről. A Yale és a Harward Egyetem kutatói szerint az esemény rendkívül jelentős pusztítást végzett az akkor élt kígyó- és gyíkfajok között is. A korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy a gyíkokat és a kígyókat (az emlősökhöz, a madarakhoz és a rovarokhoz hasonlóan) kisebb mértékben érintette a becsapódás. Az új kutatás viszont azt mutatja, hogy a Yucatán-félszigetnél bekövetkező ütközés következményei ezeknél a csoportoknál is sokkal súlyosabbak voltak, mint korábban gondolták. Az összes akkori gyík- és kígyófaj 83%-a kihalt, és minél nagyobb volt az adott állat, annál nagyobb valószínűséggel volt számára végzetes az esemény. Jelenlegi ismereteink szerint egyetlen fél kilónál nagyobb faj sem található a túlélők között.

Az amerikai paleontológusok eredményei a korábban begyűjtött fosszíliák újravizsgálatán alapultak. Munkájuk során Észak-Amerika nyugati részét tanulmányozták a kanadai Albertától Új-Mexikóig. A kutatók 21 korábban is ismert faj vizsgálata mellett leírtak 9 új kígyó- és gyíkfajt is. A gyűjtemények tanulmányozása során azt találták, hogy nagyon változatos méretű hüllők éltek a dinoszauruszok végnapjai idején. Némelyikük rendkívül kisméretű volt, míg mások elérték a mai óriáskígyó (Boa constrictor) méretét. Ez utóbbiak már elég nagyok voltak ahhoz, hogy számos dinoszauruszfaj tojásait és kicsinyeit is meg tudják enni. A leguánszerű növényevő gyíkok a délnyugati területeken éltek, míg a 1,5-2 méteres húsevő gyíkok a mai Montana területén lévő mocsarakban és ártereken vadásztak. Diverzitás tekintetében a gyíkok és a kígyók akár a dinoszauruszokkal is felvehették akkoriban a versenyt.

A paleontológusok elvégezték az azonosított hüllők részletes rokonsági vizsgálatát, és megállapították, hogy számos faj közülük ősi családokat képviselt, amelyek a kréta végi tömeges kihalás során tűntek el. A gyíkok egyik legváltozatosabb csoportját alkották a Polyglyphanodonták, ide tartozott a kréta időszak végén Észak-Amerikában élt gyíkok 40%-a. Ide sorolták például az egyik újonnan leírt fajukat, az Obamadongracilist is. Obama neve mellett az "odon" latinul fogat, míg a "gracilis" karcsút jelent. Ezt a kisméretű Polyglyphanodontát a magas és karcsú fogai alapján különítették el a többi fajtól, aminek a nagy központi csúcsa mellett kisebb mellékkúpok helyezkedtek el. A fajt két példány állkapocscsontjai alapján azonosították, és megállapították, hogy a rovarevő hüllő valószínűleg 30 cenitméternél kisebb volt. A PNAS folyóiratban közölt tanulmány egyik legfontosabb újdonsága, hogy meglepően pontosan tudták rekonstruálni a kihalt hüllőket és rokonsági kapcsolataikat a rendelkezésre álló töredékes állkapocsmaradványok alapján is. Eddig többnyire azt gondolták, hogy ez csak az emlősfosszíliák esetében valósítható meg.

A kígyók és a gyíkok tömeges, de nem teljes kihalása a versenytársak eltüntetésével teremtette meg a lehetőséget a túlélők számára, hogy változatossá váljanak és elfoglalják a kiüresedett ökológiai fülkéket. A kutatócsoport szerint a ma élő mintegy 9000 gyík- és kígyófaj nem azért került a győztesek közé, mert jobban alkalmazkodott a körülményekhez, hanem egyszerűen csak kihasználták a többiek eltűnését.