Hosszú volt az út a haláltól a temetőkig

halott gorilla
Vágólapra másolva!
Bár az emberősök halálfogalma már hárommillió éve kialakulhatott, az első igazi temetőkre csak 14 ezer évvel ezelőttről találni példákat. Ekkoriban kezdtek az emberek letelepedni, ekkoriban alakult ki a mezőgazdaság és a vallás.
Vágólapra másolva!

Egy nagy-britanniai szafariparkban élő kisebb csimpánzcsoportnál néhány éve lefilmezték, hogyan készülnek a főemlősök egy idősebb társuk halálára. A videón látható, hogy a Pansy nevű nőstény halálát megelőző napokban az állatok a szokottnál jóval csendesebbek voltak, emellett fokozottan figyeltek haldokló társukra. Pansyt utolsó napjaiban sokat simogatták és dédelgették, amikor pedig meghalt, hosszabb ideig vizsgálgatták, hogy él-e még. Nem sokkal később elmentek a tetem közeléből, a halott csimpánz felnőtt nőstény utódja azonban visszatért, és a holttest mellett töltötte az egész éjszakát. Amikor a tetemet végül elvitték az állatgondozók, a csimpánzcsoport tagjai hosszabb ideig kedvetlenek maradtak. Korábbi egyik kedvenc alvóhelyükön pedig, ahol az idős nőstény is meghalt, néhány napig egyetlen sem állat sem aludt.

"Számos olyan jellegzetességet fedeztünk fel a csimpánzok haldokló nőstény felé mutatott reakcióiban, ami az emberekre is jellemző egy közeli hozzátartozó elvesztésekor. Ezek puszta hasonlóságok, így emberi viselkedésről azért nem beszélhetünk, de az állatok vélhetően tisztában lehetnek azzal, hogy mi történt a társukkal. Halállal kapcsolatos vallási hiedelmeik vagy gyászszertartásaik persze nincsenek, a viselkedésük azonban rávilágíthat, hogy miként alakulhattak ki az evolúció során a halálhoz kötődő emberi szokások" - mondta James Anderson, a Stirling Egyetem munkatársa.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8E7X9cXezWOmdMeI

Egy másik tanulmányban két nőstény csimpánz esetét írták le az Oxfordi Egyetem munkatársai. Ezek az állatok nem fogságban, hanem a vadonban, Guinea erdeiben éltek. Miután az állatok egy légúti szerveket érintő járvány következtében elvesztették újszülöttjeiket, nem váltak meg tőlük, hanem több hétig mindenhová magukkal vitték a kicsik tetemeit. Ezt a viselkedésformát korábban már többen is leírták, most azonban azt is megfigyelték, hogy miként reagál a csoport három másik, felnőtt állat halálára.

A kutatók sokáig tiltakoztak a gondolat ellen, hogy egyes állatok tisztában lennének saját halandóságukkal, illetve gyászreakcióhoz hasonló viselkedést mutatnának. Ezt antropomorfizálásnak tartották. Az imént leírt és más kutatások azonban meggyőzték a szakemberek többségét, hogy - legalábbis a csimpánzoknak - tényleg van valamilyen fogalmuk a halandóságról, és talán gyászolják is halott társaikat a maguk módján.

Mikor alakult ki emberőseink halálfogalma?

"Fennáll az antropomorfizálás veszélye, de sok [a csimpánzoknál megfigyelhető] viselkedést a modern emberek is gyakorolnak" - mondta Paul Pettitt, a Sheffieldi Egyetem archeológusa, aki az emberi temetkezés eredetét tanulmányozza. "A csimpánzoknál nagyon egyszerű viselkedésformákat látunk, amelyek a gyász sokkal formálisabb kifejeződéseivé alakultak át. Ez azt az érzést kelti bennünk, hogy talán ez megfigyelhető volt már a miocénbeli emberszabású majmoknál és a korai emberelődöknél is."

Ezt természetesen sose fogjuk biztosan tudni, de a fosszíliák és a régészeti leletek között találhatunk utalásokat arra, hogyan alakulhatott át ez a viselkedés a modern rituálékká, és ez a paleoantropológia fontos kérdésévé vált. Az, ahogyan a halált kezeljük, az úgynevezett szimbolikus tevékenység kategóriájába esik éppúgy, mint a nyelv, a művészet és más dolgok, amelyek egyedivé teszik a modern embert. Ezekről eddig úgy vélték, hogy mintegy 40 000 éve bukkantak fel, de a legújabb eredmények 100 000 évvel ezelőttre vagy még korábbra tolják.

Korábban bármit, ami 40 000 évnél régebbi temetkezési gyakorlatra utalt, elvetettek mint műterméket. Mára azonban megváltozott a szemlélet, mondja Francesco d'Errico, a Bordeaux-i Egyetem kutatója. "A legtöbb archeológus most már elfogadja, hogy a modern emberek, a Neander-völgyiek és valószínűleg más ősi emberfélék is 40 000 évvel ezelőttnél sokkal régebben gyakorolták már a halotti szertartásokat."

Emberősök a domboldalon

Az erre utaló legkorábbi jelek valóban nagyon ősiek. 1975-ben Etiópiában egy domboldalon a paleontológusok felfedezték az ember 3,2 millió éves elődjének, az Australopithecus afarensisnek 13 egyedét - kilenc felnőttet, két fiatalt és két csecsemőt. Valamennyi egymástól érintési távolságon belül feküdt, és minden jel arra utalt, hogy úgy helyezték őket egymás mellé. Rejtély, hogy kerültek oda. Nincs semmi jele hirtelen áradásnak vagy egyéb természeti katasztrófának, ami egyszerre elpusztíthatta volna őket. Ragadozók sem rágták meg a csontokat. A felfedezőjük, Donald Johanson később azt írta, "csupán a domboldalon elszórt emberfélék maradványai" voltak.

A múlt évben azonban - részben a csimpánzkutatások fényében - Pettitt új magyarázatot javasolt. A holttesteket szándékosan hagyták ott egy "szervezett elhagyás" keretében. Ez nem jelent temetést vagy bármilyen szimbolikus vagy vallási tartalmú dolgot. "Valószínűleg csak meg kellett szabadulni a bomló holttestektől" - mondta Pettitt. Mégis jelentős kognitív előrelépést jelent a csimpánzokhoz képest, amelyek ott hagyják a holttestet, ahol meghalt. "Ez talán annak első felismerése lehetett, hogy a holttestek megfelelő helye nem az élők között van" - mondta Pettitt.

A korlátozott számú új felfedezések egyelőre lehetetlenné teszik annak megerősítését, hogy az Australopithecus különleges helyre helyezte a halottait. Félmillió évvel ezelőttről azonban egyértelműbb bizonyíték került elő. Az 1980-as években fedezték fel Észak-Spanyolországban egy mészkőbarlangban, egy akna mélyén a Sima de los Huesos (Csontgödör) nevű helyet. Legalább 28 ősi ember - valószínűleg Homo heidelbergensis (a H. sapiens és a H. neanderthalensis valószínű őse) - maradványát tartalmazta.

Hogy kerültek ezek ide? Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy véletlenül beleestek az aknába. A csontokon azonban nem láthatók ezt megerősítő törésnyomok. Pettitt szerint a legjobb magyarázat az, hogy szándékosan helyezték el a testeket az akna tetejénél, és ezek később beleestek a tárnába. Ha ez igaz, akkor ez az első bizonyíték a temetési elhelyezésre, illetve egy különleges hely kijelölésére a halottak számára, ami további előrehaladás a halál modern koncepciója felé.

Nürnbergi krónika
Haláltánc a Nürnbergi Krónikából

Az első temetési elhelyezésről Izraelből származnak bizonyítékok. Két barlangban - Skhul és Qafzeh - 120 000 éves H. sapiens-csontmaradványokra bukkantak, egyértelműen ember készítette üregekben. Neander-völgyi temetkezésekre is van bizonyíték ugyanebből az időből. Mindez megerősíti azt, hogy az emberek sokkal korábban elindultak a szimbolikus kultúra kifejlődése irányába, mint azt régebben gondolták. Az eddigi leletekből azonban úgy tűnik, hogy a temetés inkább különleges eseménynek számított, mint bevett gyakorlatnak. A holttestek zömét valószínűleg elrejtették valahová vagy egyszerűen otthagyták.

Az első igazi temetőkre 14 000 évvel ezelőttről találni példákat. Ekkoriban kezdtek az emberek letelepedni, és alakult ki a mezőgazdaság és a vallás. Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a világ legősibb szertartási épülete, a törökországi Göbekli Tepe is ebből az időből származik.

Az ősi embereknek azonban a jelek szerint már jóval ezelőtt a miénkhez hasonló lehetett a haláltudata. A művészet, a nyelv, a kifinomult temetési gyakorlat mind ugyanannak a kifejezői, mondja Pettitt. "Ez része annak, ami nemcsak a többi állattól, hanem minden másféle ősi embertől is megkülönböztet bennünket."