Kerülik a holdfényt a holdfóbiás denevérek

Vágólapra másolva!
Mexikói kutatók a denevérek meglepő viselkedését tanulmányozták: a repülő emlősök holdfóbiájára, a holdfénytől való félelmükre kerestek bizonyítékokat.
Vágólapra másolva!

A Mammalian Biology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz a világ minden részéről származó denevérkutatások eredményeit tekintették át és elemezték. Kiderült, hogy a holdfénnyel megvilágított területeken élő állatok aktivitása a fényesebb éjszakákon csökken azokhoz a denevérekhez képest, amelyek sötétebb helyeken élnek és szerzik be táplálékukat.

A szakértők szerint a leírt jelenség hátterében az állhat, hogy a repülő emlősök csökkenteni akarják annak kockázatát, hogy ragadozók támadják meg őket, ráadásul saját zsákmányból is kevesebb érhető el a jól megvilágított éjszakákon. "Ez az első megbízható értékelése a holdfóbia jelenségének" - írták megfigyelésükről a kutatók.

A tanulmányhoz áttekintették és elemezték mindazokat a korábban összegyűlt kísérleti és megfigyelési eredményeket is, amelyek az éjszakai állatok viselkedése és a holdfény között kerestek kapcsolatot.

"Ellentmondásosak voltak azok a bizonyítékok, amelyek arra utaltak, hogy a denevérek aktivitása csökkent, ahogy növekedett a holdfény intenzitása, ezért döntöttünk a kutatás mellett" - magyarázta Romeo Saldana-Vazquez kutatásvezető, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem (UNAM) biológusa.

A kutatók az elmúlt húsz évben készült tanulmányok áttekintése után arra jutottak, hogy azok nem vizsgálták a jelenséget összefüggéseiben, noha rengeteg adatot gyűjtöttek össze a denevérek viselkedéséről. Tizenegy tanulmányban összesen 26 denevérfajt vizsgáltak korábban, az ezekből nyert információkból modellezni tudták a mexikói kutatók, hogy a különböző szélességi körökön és különböző élőhelyeken elterjedt denevérek aktivitása hogyan viszonyul a holdfázisokhoz.

Elemzésükben azt a következtetést vonták le, hogy a holdfóbia "gyakori a denevérek között", de az élőhelyek jellege szerint különbség van a viselkedés megjelenésében. "Azokon az élőhelyeken, ahová a fény könnyebben bejut, a denevérek aktivitása erőteljesebben csökken a sötétebb élőhelyeken élő denevérekhez képest" - idézte Saldana-Vazquezt a BBC.